Elfogynak a nyarak, ritkulnak a nagy garral, heteken át mesélhető történetek, a jelen idő minduntalan lekési a csatlakozást a múlttal. Szivárog ez a nyár is, szivárog el, nem robban.

A nyár az idén, de már évek óta, jószerivel emlékekből áll. Olyan lett, mint a szilveszter: nem felejtjük, amikor először várhattuk meg az éjfelet, később, már érlelődő korunkban, a gimnáziumi éveket kísérő zűrzavar és korabánat idején a nagy, reggelig tartó, ajtót-ablakot repesztő, tébolyult ünnepléseket, a lányokat és fiúkat, a hajnalban megékező nagypapát, aki a konyhai, illesztékeiben meglazult gázcsap mellé telepedett, leharapta a szivar végét, és a keze már a gyufa után kutatott, amikor egy utolsó pillanatban a mozdulatot lefogta a házigazda unoka keze. Később elfogynak a nyarak, ritkulnak a nagy garral, heteken át mesélhető történetek, a jelen idő, magányos mákdaráló, elveszti a csatlakozást a múlttal. Szivárog ez a nyár is, szivárog el, nem robban. A napra-forgó nem is tudja épp, mitől nyár ez a nyár, hovatovább egy évszak csupán; meleg van, monszunos esők söpörnek végig a városon, a zivatarok zuhataga alatt porzik a háztető, majd az újra feltörő napfényben gőzölög. Jobb híján, keressük a biztos pontokat, kapaszkodókat, a környékünkön teszünk megnyugvással kecsegtető köröket, de nem lelünk szinte semmit a kietlen térben. Kulcsos gyerekek vagyunk.

A naplóíró voltaképp osztálynaplót vezet most, osztályának nebulója és főnöke egy személyben, órák nincsenek, hiszen vakáció van, a napközi azonban nyitva tart még, a magatartást és a szorgalmat osztályozzák. Jó közepes az eredmény, enervált hármas. Tisztelt szülők, fiúk hetek óta figyelmetlen, szétszórt, érdeklődését felkelteni alig lehet, az udvarra sem megy ki, az uzsonnát ímmel-ámmal fogyasztja, a táborba induló buszt lekéste. Kérem, fáradjanak be, amikor idejük engedi! Tisztelettel, JL. Osztályfőnök. Rendben, majd befáradok.

Ebben a szellemben most legfeljebb a nyári olvasmányairól adhat számot a napejes. A napokban az egyik antikváriumban fogta kézen a következő kiadvány: Krúdy Gyula: A magyar előfizető. Mindössze nyolcvanoldalas, citromsárga füzet, a címlapon a szerző „műveinek jubiláris sorozatát” reklámozó nyomtatvány reprintje. Továbblapozva kiderül, hogy a veszprémi Prospektus nyomda, Praznovszky Mihály szerkesztette Krúdy-kiskönyvtárának 15. darabjával van dolgunk. Kecses, delikát, zsebbe csúsztatható könyvecske. „’Álmaim netovábbjáról értesítem önt … kisasszony’ – írta a férfi az első csók után. ’Kegyed … visszaélt gyengeségemmel és helyzetemmel’ – válaszolt a nő. Ámde a gyengéd szavakat sohasem zavarja gonoszság. Még az ’elválás alkalmából’ írott levél is oly udvariasan van fogalmazva, hogy az ember hajlandó elfelejteni, hogy végül mégiscsak fekete pecsét van a borítékon, és bánatot visz.” Ezekért a mondatokért csak-csak érdemes, gondolja a naplóvető.

Meg érdemes a Fadrusz és a Bocskai út sarkán bújó apró kertért is, amelyből tavasztól őszig sűrű zeller-illat árad. Igen, ha valaki befordul a töltés felé vezető tömzsi kis budai utcán, megcsapja ez az pajzán fűszer, Budapest közepén orrcimpái megremegnek, behunyja szemét, és ismét egy nyárban találja magát, meglódul egy nyár, biciklik és tücskök ciripelnek a moccanatlan hőségben, neki lehet dőlni. A kihalt futballpályán rövidnadrágos gyerek lábatlankodik, kezében vajas-paprikás kenyér, koradélután van, a nap égeti a tarackos, krumpliföld és műút övezte placcot. Vár valamire, akkor még pontosan tudja, mire, vár türelmesen és egyszerre izgatottan a többiekre, akikkel, amikor még csak néhányan szállingóznak, fejelni kezdhet, a későbbi órákban pedig örül, ha kötényt ad neki valamelyik rafkós parasztgyerek.

Az ígéret szép szó, valóban az: ígéret. Be is kell tartani, tudja ezt a naprendelkező. Vagyis tartania kell magát ahhoz, hogy feljegyzéseit evangéliummal zárja, jó hírrel, amely alatt most a Margit híd budai főjénél építészetileg sallangmentesen megfogalmazott Híd-kioszk értendő. Igen, az eddig művirágárusok és féldeci-dílerek fórumának számító, a tizenhetes villamos megállója és a Hév-aluljáró szögelési pontjai között, a szürke gyom verte rétes területen pompás térelembe ütközhet a városi tekintet. A hely szellemének megfelelően klasszikus, gomba alakú, teraszos monumentum hívogatja az arra járót. Szilárd és folyékony táplálékokban gazdag világ, remek gasztronómiai metszet. Emberemlékezet óta az első lakosságbarát intézmény. Randevúra alkalmas, „az álmok netovábbjáról” értesíteni a kiválasztott személyt, de magányosan, megtörten vagy emelt fővel lehuppani sem akármilyen, és érett, baráti szót váltani sem utolsó. Előttünk a Duna áradó szépsége, mellettünk a tizenhetes fogcsikorgó fordulása, srégen a Hév alagútja, szemben a híd büszke pillérei. Lehet mibe kapaszkodni.

„Még tart a nyár. / Ereszd le jogarod, királynő.” (Pilinszky: Bűn és bűnhődés) Ugyebár.
   

Jánossy Lajos