Ajánlott zene: Ismeretlen előadó: Happy Days Are Here Again*

Egy hét Litera napló. Hogy is kezdtem? Hogy nem vagyok egy naplóíró alkat. Ezt így a sorozat végén is megerősíthetem. Nem mintha nem élveztem volna. Dehogyisnem. Akár napi munkámat is elhanyagolva élveztem ezt a  dolgot. És tulajdonképpen egyáltalán nem úgy működött, ahogy gondoltam volna az elején, vagyis nem az történt, hogy egyfolytában arra érez késztetést a naplóíró, hogy rögzítse, hogy ebédre húsleves, leveshús, tökfőzelék. Hanem valahogy mindig adódott valami ennél izgalmasabb. Mégis, úgy tűnik számomra, hogy aki tisztességes naplót akar írni, az mást aligha tud.  
Mert mi van akkor, ha egy napló tényleg csak arról szól, hogy húsleves, leveshús, tökfőzelék? Lássuk csak.
Nem jutott tovább a Loki. Erről Kereszturyt azért meg kellene kérdezni, elvégre érintett, de persze mindenki érintett, aki szurkolt nekik. Azon kaptam magam, hogy az öklömet rágom a képernyő előtt. Rég volt ilyen. A belgák masszívak és szürkék voltak, kellett volna egy gól, egy akármilyen, akkor bármi megtörténhetett volna. De gól nem volt. Helyzet mondjuk igen. Kiss miért nem húzta vissza a labdát lövés előtt a tizenhatos sarkánál? Dombi miért az esést választotta a passz helyett? Sándor Tamás...nem, ő jól lőtte el, odaért a kapus. Meg nem adott tizenegyes az igen, az volt, mint mindig, amikor sorsdöntő meccsre kerül sor. Nemzeti Sport: a bíró sípja néma maradt. A Koppenhága-Fradi forduló után magyarázta nekem valaki, hogy ez úgy megy, hogy a bíró öltözőjében ilyenkor ott van a padon egy Rolex. És ő tudja, hogy akkor mit fújjon. Mondjuk a koppenhágai meccsen a rolexezés már kínosan szembeötlő volt, egyszerűen a bíró juttatta tovább a dánokat. Itt? Itt nem tudom. Nem fújta be, ez tény; hideg van, menjünk már haza, elég volt, nehogy már befújjam ezeknek - nem tudom, mit gondolt. Nem fújta be, ez tény, de hát - ahogy a nagyon szimpatikus Szentes Lázár elmondta - attól még nyerni kellett volna. Mi jobb ilyenkor, kockáztatni és esetleg kapni hármat, vagy tartani a 0-0-át, hogy hátha közben összejön a gólszerzés? Életünk nagy dilemmája. E heti kérdésünk tehát a DVSC vezetéséhez szól: miért kellett Sumudicát eladni?
Tegnap este egyszerre a Basszus! című könyvben éreztem magam, feljött egy srác és mustrálgatta a basszusgitáromat, a mexikói Fender Jazz Bass-t, amelyet hétfőn meghirdettem eladásra. Hozott magával egy kisméretű erősítőt, valamint egy másik gitárt is, egy Squier Jazz Bass-t és összeasonlítgatta a két hangszer hangkarakterét, töprengve, hogy melyiket vegye meg. Egerből jött vonattal, kezében a Gallien-Krueger erősítővel és a gitárral. Ha rám hallgat, az enyémet. Most nem azért, de tényleg pregnánsabb, kerekebb hang. Ő is így döntött - semmi nyomásgyakorlás nem volt - lealkudni viszont nem hagytam az árat, így is baráti, plusz adtam hozzá egy tokot is. Nem vagyok egy nagy üzletelő, annyiért adtam, amennyiért vettem két éve. Pedig a hangszerek ára lefelé sose megy és stagnálni se igen stagnál. Nem volt ez egy annyira jó gitár, annyit ért, amennyiért adtam. Hazafelé két gitárral és egy erősítővel indult el tőlünk a Keletibe, onnan Egerbe.
Se a CNN, se az idojaras.hu, se Aigner Szilárd, senki, egyedül édesapám mondta meg tegnap, hogy havazni fog. Nem tudom, honnan tudta. Nem hittem el neki, hivatkoztam a CNN-re, az idojaras.hu-ra és Aigner Szilárdra. Ehhez képest most reggel kilencet írunk, és fővárosunk közlekedése meg van bénulva a Körvasút sori felüljárótól az Osztyapenkóig, illetve annak hűlt helyéig. Szombaton neki kellene vágnom az országútnak és nem tudom, hogy akkor ez hogy lesz. A bajnoki fordulóról már nem is szólva. REAC-Vasas a Széchenyi téri pályán, egyszer már elhalasztva.
A Klub Rádió reggeli műsorában három zene váltakozik naponta, az egyik a Felszállt az Orion, a másik azt hiszem a Klos kapitány, a harmadik az egykori Szabad Európa Rádió Forgószínpad című műsorának szingnálja, a Happy Days Are Here Again. Olyankor csörömpölök valami kávéfőzővel, vagy kanalakkal, zajt csapok, nem szívesen hallom, mert valahogy - vigyázat, melodramatikus pillanat következik - víz tolul a szemembe tőle. Nem tudom, miért, de olyan vagyok, mint Pavlov kutyája (az volt ilyen?), amint megszólal, megindul a vízképződés a szememben. Nem sírás ez, nem akarnám én ezt annak nevezni, de egy olyan regiszter szólal meg, nem a zenében, mert az egy vicces dallamocska inkább - csíkos mellényes, kalapos férfi énekegyüttest képzelek drótos mikrofonok előtt - hanem a jelentésben, hogy attól elindulnak ezek a cseppek. Nem is a "happy days", amelyről tudjuk, hogy nem jön, vagy ha jön, néha észre se vesszük, hanem ami hozzátapadt, hogy ez volt a szórakoztató műsor a SZER-en, miközben semmi nincs, ami nagyon szórakoztató volna, és ez is éppúgy tilalmas, mint a rendőri brutalitásról szóló beszámoló, ezt is éppúgy recsegve, így-úgy befogva hallani. Nem akarnék nosztalgiázni, mert nincs ebben semmi nosztalgikus. Csak valahogy ez a zene. Itt volnának a boldog napok? Vagy ezek lettek volna?

*Az "ajánlott zené"-t Trenka Csaba Gábor Galaktikus pornográfia című novelláskötetében láttam, onnan loptam, és örülök, hogy végre valahol én is alkalmazhatom.