Ébredés után ittunk egy erős kávét, majd Adél elmesélte nekem a tegnap esti homályos eseményeket, amelyekre a Nyitott Műhelyből való távozásunk után került sor. A társaság valahol a Moszkva Bisztróban esett szét, a hazaútról pedig semmi emlékem sem maradt, de Adél örült, mert legalább nem molesztáltam néma taxisofőröket, és nem is sírtam boldogságomban a Körúton.

Egy kis kiegészítést kell most tennem, a szerdai beszámolóból ugyanis véletlenül kifelejtettem az éjszaka egyik legfelkavaróbb pillanatát. Borsik Miklós barátom váralanul odalépett hozzám, és elmondta, hogyha előbb halnék meg, mint ő, akkor tényleg rituálisan eltemet egy példányt Juhász Ferenc A halott feketerigó című művéből. A helyszín pedig a Tandori Dezső által állattemetővé avatott 0-s kilóméterkő lesz. Miklós hihetetlen figura, hónapok óta olvassa a Juhász-époszt, és rendszeres időközönként e-mailen küld nekünk belőle bizonyos hátborzongató passzusokat. Szigligetre is a Rigóval érkezett, de mi ezt akkor nem tudtuk, éppen ezért néztünk rá elképedve, amikor az egyik pillanatban előkapta hátizsákjából a hatalmas és baromi nehéz könyvet, amivel kőműveseket lehetne ölni.

Ha már csütörtök, babona és halál, meg kell osztanom egy megható élményemet Juhász Ferenccel kapcsolatban. Azt hiszem, az RTL Klub XXI. század című műsorában készítettek vele egy interjút. A beszélgetésből bennem az a jelenet hagyott nagyon mély nyomot, minek során Juhász Ferenc megállt a falon függő, kis portréfotókból összeállított tablókép előtt, és elkezdte sorolni a képeken látható egykori barátainak, pályatársainak a nevét, hozzátéve minden esetben, hogy meghalt. Elképzelni sem tudtam akkor, hogy ez milyen nehéz lehet, és az jutott eszembe, hogy nemzedékemből csak ne én maradjak utolsónak.

A kávét követően lassú józanodás közepette rohantam a szerkesztőségbe, ahol megnyitva e-mailjeimet, rossz hírrel kezdődött a munka: a Gmail postaládámban ugyanis a József Attila Kör hírlevele várt, amiből hivatalosan is kiderült, hogy idén tényleg nem lesz Prima Junior magyar irodalom kategóriában. Aki korábban rápillantott már a honlapjukra, annak feltűnhetett, hogy a magyar irodalom kategória hiányzik a listáról, habár elmaradásának okáról nem írtak egy szót sem. Ebből már sejteni lehetett, hogy idén mellőzik a fiatal magyar irodalmat, de biztosat nem lehetett tudni.

Ám Balogh Endre fényt derített a titokra, idézem levelét: „Megkeresésemre a Prima Primissima Alapítványtól azt a választ kaptuk, hogy Prima Junior kategóriában idén nem osztanak ki díjat, mivel idén nincs olyan cég, mely ezt a „kategóriát” támogatta volna. Szomorú.” Valóban szomorú, sőt mi több, megalázó. Azzal ugyanis, hogy minden másik kategóriában kiosztják a Magyarországon egyedülálló honoráriummal járó elismerést, kivéve a mi kategóriánkban, sikerült egyetlen határozott mozdulattal arcul csapniuk a fiatal magyar irodalmat.

A munkahelyemről kivételesen délután háromkor távozhattam, az esti Femina születésnapi bulira való készülődés miatt. A rendezvényre az óbudai Symbolban került sor, én pedig örömmel öltöttem fel a Parndorffban vásárolt elegáns ruháimat, amelyeknek közönhetően mintha kicseréltek volna. Adél is meglepődött, amikor meglátott, ahogyan munkatársaim is, és eszembe jutott a mondás, miszerint nem a ruha teszi az embert. De mégis. Az este folyamán sokat táncoltunk, és mindenki nagyon jól érezte magát. Éjfélkor estem haza, kimerülten, Adél még tanult, én pedig nyugodtan dőltem bele az ágyba, mivel a parti miatt péntekre mindenki szabadnapot kapott.