hirdetés

Nem a turbános lány – és nem is Reverdy

2009. december 26. - Varga Mátyás

Ma van Szent István vértanú ünnepe. A karácsonyi idillben szinte ünneprontás: egy fiatalember meghal a hitéért...
hirdetés

Éjszaka átvonult a hideg front, reggelre kitisztult az ég, napsütés, erős, szép fények.

Ma van Szent István vértanú ünnepe. A karácsonyi idillben szinte ünneprontás: egy fiatalember meghal a hitéért (ahogy Henrik mondta a mai homíliában: az Apostolok Cselekedeteinek tárgyszerű és pontos leírása.) Elkezd hullámozni a tenger, bár lehet, hogy eddig is, csak nem vettük észre.

Megint egy idézet, de most az  Armen elejéről, ahol (november 27-én este 10 órakor) Jean-Pierre Abraham ezt írja: „Sok év óta megőriztem három könyvet. Egy Vermeer-albumot. A Fiatal lány turbánban reprodukcióját már jó néhány szobám falára kitűztem. Itt nem. Rá se merek pillantani, túlságosan néz. [...] Minek nekem ez a könyv? Mindig eldöntöm, hogy a paton hagyom. Aztán megint csak magammal hozom. Pedig túl nagy, nem ide való. A fehér borítón olajfolt éktelenkedik. A napi szolgálati időm végén egyszer éjfélkor fent felejtettem, és már csak akkor vettem észre, amikor Martin felment a lépcsőn. Hang nélkül, mint az őrült rohantam az ügyeleti szoba felé, hogy legyen időm visszajönni a gépházba. És egy motor mögött lapulva vártam, míg Martin elmegy.

Van egy másik albumom is, egy kisebb. Képek egy ciszterci monostorról, amit talán soha nem fogok a valóságban látni. Éjszakákon át szálltam alá benne, és már annyira ott jártam, hogy hallottam lépteim zaját a kövezeten, fényről fényre jártam a kerengőben, az alacsony ablakú dormitóriumban, a templomban a vigília idején. Címe: A világ legnagyobb kalandja. A harmadik könyv: Pierre Reverdy versei.

Fejből tudom már mindhármat. Igazában nincs rájuk szükségem. Mégsem tudok megválni tőlük. Mintha rajtuk keresztül kellene átküzdeni magam a tényleges magányig, amiről nincs mit mondani.

Napközben bezárom őket a fabőröndbe."

Hosszan néztem ma délután a Vermeer-képet, de most mégsem erről szeretnék beszélni, és nem is Reverdyről, hanem a második könyvről. Az Armenben ugyanis Lucien Hervé thoronet-i fotóalbumáról van szó, ami 1956-ban Le Corbusier előszavával jelent meg (a francia cím: La Plus Grande Aventure du monde. L‘architecture mystique de Cîteaux). A ciszterci építészet remeke volt a thoronet-i apátság, amit ma is láthatunk a maga érintetlenségében. (Csodával határos módon sikerült ugyanis túlélnie a francia forradalmat.)

Lucien Hervé fekete-fehér fotóit a szerzetesi imaórák szerint szerkesztette könyvvé, és hozzájuk a zsoltárokból és a ciszterci szerzőktől választott rövid idézeteket.

Hervé képei számomra valami egészen kivételes egyszerűséget érintenek meg, mindig poétikusak és mindig anyagszerűek. Philippe Brame fotóművész barátom egyszer elvitt hozzá Párizsban. Máig igen sokat jelent nekem az a találkozás. Most is jól emlékszem az érzésre, amit Hervéék Étoile környéki lakásából a metró felé menet fel kellett dolgoznom: mindaz, ami (és aki) odáig a 20. század közepének történelme és/vagy művészettörténete volt, abban a közegben eleven valóságként élt. Emlékszem Miró rajzára az előszobában, amit Hervének dedikált. Akkoriban kezdett foglalkoztatni az építészet. Minden érdekelt, amit Le Corbusier-ről mond, meg Xenakis, akinek zenéjét nem sokkal előtte ismertem meg. A beszélgetés azonban újra és újra visszakanyarodott Père Couturier-hez, mert valami miatt ez a kivételes dominikánus szerzetes nagyon foglalkoztatta. (Később pannonhalmi kiállítását is neki ajánlotta.)

2001-ben a Phaidon kiadónál újra megjelent Hervé régi Thoronet-könyve. A könyv, amiről annyit hallottam, de soha nem láttam, egyszeriben hozzáférhetővé vált, és  Philippe jóvoltából kaptam egy dedikált példányt – 2004. március 1-i dátummal.

Lucien Hervé 2007. június 27-én halt meg, vagyis már nem élt, amikor én Jean-Pierre Abraham könyvét olvastam. Mindig készültem, hogy felhívjam Judit Hervét és megkérdezem, ismeri-e az Arment. Máig nem tettem meg, pedig Juditnak biztosan nagyon tetszene Abraham könyve. De az is lehet, hogy régtől ismeri.

A történet azonban itt nem ér véget. A 23-i naplóban írtam John Pawsonról. Több éves előkészítés után a pannonhalmi bencés közösség őt kérte meg, hogy készítsen terveket a középkori bazilika felújításához. Pawson elvállalta a munkát és azóta többször is járt Pannonhalmán. Első jövetelei egyikén ajándékot is hozott: Hervé Thoronet-könyvét, aminek 2001-es kiadásához ő írt utószót és részt vett a grafikai terv koncepciójának kialakításában is...

Nem találtam a neten jó minőségű fotót a Thoronet-anyagából, ezért inkább egy nagyon izgalmas zenét (Rebonds b, 1987-89) csatolok a görög építész-zeneszerzőtől, Ianis Xenakistól:

 

Varga Mátyás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.