hirdetés

Nem vagyok naplóíró

2008. március 24. - Farkas Péter

Harminc éve ugyanaz a címem, ugyanaz a telefonszámom, ugyanaz a feleségem, ugyanaz az elfoglaltságom, és folyamatosan mindent elkövetek azért, hogy napjaim legdrámaibb eseménye az legyen, ha egy kicsit erősebben kinézek az ablakon. Kizárólag az történik meg velem, amiről gondolkodom. Minden más megesik.
hirdetés

     Nem vagyok naplóíró. Legalábbis nem hagyományos értelemben. Harminc éve ugyanaz a címem, ugyanaz a telefonszámom, ugyanaz a feleségem, ugyanaz az elfoglaltságom, és folyamatosan mindent elkövetek azért, hogy napjaim legdrámaibb eseménye az legyen, ha egy kicsit erősebben kinézek az ablakon.
 
 
Kizárólag az történik meg velem, amiről gondolkodom. Minden más megesik. Ez viszont nem különösebben érdekel. Mások naplóját viszont szívesen olvasom. Mióta egyre nehezebben tudok bármit is kezdeni a nagyepikával és a nagyepikai helyzetbe kerülő íróval (úgy 15 éve), szinte ez az egyetlen műfaj, a lírán kívül, amit folyamatosan és bármikor (de nem bárkitől) tudok olvasni. Különösen, ha kitágítjuk a műfaj kereteit, és idesorolom például Canettit, Valéryt, Walter Benjamint, Ciorant (stb.) is. A másik, zavarbaejtő problémám: ki a nyavalya beszél itt? Merthogy a vonal tulsó végén ülők 98 %-ának nyilván fogalma sincs arról, ki az az fp. Mutatkozzam be? Kezit csókolom? Vagy hogyan? Engem például nem nagyon szoktak érdekelni vadidegenek naplói. Bocs. De magamra is alig van időm, akkor miért éppen az akárki naplója érdekeljen, még ha azt az akárkit úgyis szólíthatnám, hogy Te. Az internet által kórosan felerősített nyelvi inkontinenciához meg végképp semmi közöm. Ezt persze itt és most állítani elég vicces. Aztán szándékosan beleereszteni a nadrágba. De: semmi gond. Értem a feladatot. Napi 5000 karaktert azért nem ígérek. Annyi - szerencsés esetben -, a heti penzumom lehetne. Ha lenne ilyen.
     A hipertext, a kilencvenes évek közepén, az életemet mentette meg. Ez persze most nagyon drámaian hangzik, de éppen ilyen drámai volt a helyzetem is. Lefordítva: írói válság. 1994-ben, anélkül hogy pontosan tudtam volna, mire is gondolok valójában, ezt írtam valahová: Nem, ehhez az asztalhoz nem ülök vissza többé. Neveltetéssemmel ellentétben úgy érezetem: a nagyepika végleg ellehetetlenült. Képtelen voltam felfogni, mi késztethet valakit a XX. század végén arra, hogy nekiüljön egy 500 oldalas történetnek. Kissé nyeglén fogalmazva: nem volt merevedésem a történetekre. Szerényebben: a történeteimre. Egyszerűen abszurddá vált számomra a nyelvi linearitás. Akkor is, ha a nyelven belül talán nem is létezik más. Hallgatni viszont gyáva voltam. A hipertext viszont, mint pozitúraváltás, újra lehetővé tette az együttélést az írással. A közeget gyanakodva és rossz érzésekkel figyeltem, nyilvánvaló volt, hogy az internet elképesztő módon felfokozza majd a redundanciát, és a nyilvános hangoskodás "bárki" számára hozzáférhető terepe lesz. A művészetet alig érheti nagyobb csapás, mint a "népi demokrácia". Mindenki egy kicsit pacsálhat benne. Számomra ma is érvényes a tíz évvel ezelőtti passzus: "Már több helyütt utaltam arra a kézenfekvő, könnyen belátható tényre, hogy a hálózatosság, a hiperiodikusság az agy, a gondolkodás menetének/működésének természetes módszere, tehát a számítógép segítségével nem csinálunk mást, mint hogy megkíséreljük szimulálni, pontosabban: közvetlenül ábrázolni, megjeleníteni a gondolkodást, vagyis "föltalálni az agyat". Az "agyhoz" képest ugyanakkor a "világ minden tudását" egymásba szövő mesterséges hálózat is csak süket, szánalmasan kisszerű és ostoba anyag, mert hiányzik belőle a misztérium, a pneuma. Hiszen miféle bamba döcögés egy digitális körséta az organikus hálózatban csak egy perc alatt végigsüvöltő viharhoz képest? A mentális hálózatban nem a katéter csúszkál ide-oda, hanem mi magunk, a vér ömlik át az idő és a tér érhálózatán, élőből holtba, holtból élőbe, élőből a majdan megszületőbe, emberből állatba és viszont. Az üvegszálak mindkét oldalon csakis a földben kezdődhetnek avagy végződhetnek, és csakis a földközelben szállíthatják a jelzéseket. A digitális hálózat földtani tudomány. A szellemi hálózat kozmológia. Az ember az interment csomópontjaként jelenik meg, agyában végtelen számú átjáró lehetőségét horzdozva. Micsoda korlátoltsága az emberi szellemnek a kifejezés linearitása (az alkalmatlan eszköz)! És micsoda szellemi hályog (vagy éppen a körmönfontság) láttatta és ünnepeltette szentnek és tette kizárólagos mértékké a fogyatékosságot!" Eredendő averzióim ellenére azonban én is hamar beszálltam a hangoskodók kórusába. Különös egybeesés: szinte napra pontosan tíz éve vezettem "naplót" a Nyírő András féle Internettóban. Idelinkelek belőle pár passzust a szellemi nekofília kedvelőinek, hogy teljen az a 5000 karakter.

Farkas Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.