hirdetés

Némely részletek 7.

2007. április 22. - Fenyvesi Ottó

Babic fordításainak köszönhetően a délszláv térségben valóságos Hamvas-kultusz alakult ki. Hamvas lefordított könyvei nagyobb példányszámban kelnek el a Balkánon, mint Magyarországon. A délszláv mentalitás és kultúra inkább szakrális jellegű, fogékonyabb műveinek mondanivalójára.
hirdetés

Álmomban cipőt találtam. Negyvenhatos, kicsit nagy, aztán nem tudom mi lett vele, mindenestre én felébredtem.
          Sava Babic belgrádi műfordító és professzor telefonál a füredi Magyar Fordítóházból. Megérkezett, ha tudok, menjek le, beszélgessünk. A hétvégén Hamvas Béla tiszteletére konferenciát rendeztek Balatonfüreden. Babic fordításainak köszönhetően a délszláv térségben valóságos Hamvas-kultusz alakult ki. Hamvas lefordított könyvei nagyobb példányszámban kelnek el a Balkánon, mint Magyarországon. A délszláv mentalitás és kultúra inkább szakrális jellegű, fogékonyabb műveinek mondanivalójára. Sava Babic 1934-ben született a Szabadka melletti Palicson. Hosszú évtizedek óta a magyar irodalom egyik szakavatott fordítója szerb nyelvre. Mintegy 150 magyar könyvet fordított le. Fáradhatatlan, nagy munkabírású ember. Életrajzából, munkahelyeinek váltogatásából is kitűnik, hogy dinamikus személyiség. Nem szereti az állandóságot. Dolgozott tanárként, lektorként, múzeumigazgatóként, volt kulturális köztisztviselő, tévéműsorok szerkesztője, lexikonokat állított össze, majd egyetemi tanár és tanszékvezető lett. Közben megállás nélkül olvasott és fordított. A magyar és szerb kultúra ügyét szolgálta minden időben, rezsimektől függetlenül. Annak ellenére is fordítja a magyar műveket, ha nem kap megrendelést a szerb kiadóktól. A műfordításban életének nagy feladatát találta meg.
          Egy televíziós sorozat forgatása közben ismertem meg a hetvenes évek végén. Az Újvidéki Televízió akkori vezetése elhatározta, hogy készítenek egy tizenvalahány részes magyar nyelvleckét vizuális eszközökkel a szerbhorvát ajkúak részére. A sorozat forgatásán én is részt vettem, mint segédrendező. A negyedórás jelenetek egyszerű élethelyzeteket (reggeli ébredés, munkahely, iskola, bevásárlás, családi kirándulás, baráti összejövetel stb.) dolgoztak fel. A filmjelenetekben az akkori délvidéki színjátszás színe-java szerepet kapott. Ladik Katalin, Soltis Lajos, Pásthy Mátyás, Ábrahám Irén, Fischer Károly, Váradi Hajnalka, Ferenczi Jenő, Fejes György, Bajza Viktória és mások. Sava Babic a műsorban szakértőként, szerbül kommentálta a magyar nyelv szabályait és furfangjait.
          A „Tanuljunk magyarul” című tévéfilm elkészítése nemes tett volt, de természetesen óriási bukás volt. Talán egy alkalommal ment le az Újvidéki Televízió délutáni szerb műsorában. A hetvenes évek végén utópisztikus vállalkozásnak tűnt, hogy egy balkáni délszláv ember meg akarja tanulni a kisebbségi magyarok nyelvét. A kilencvenes évek elején, Jugoszláviai felbomlásakor, aztán egyre több tehetős, gazdag szerb család telepedett át Magyarországra vagy járatta gyerekeit a budapesti szerb gimnáziumba. Sőt, Sava Babicnak azokban a vérzivataros időkben (12-13 évvel ezelőtt) még az is sikerült, hogy magyar tanszéket alapítson a Belgrádi Egyetem bölcsészkarán, ahol ma már nem kevesen tanulnak magyar nyelvet és kultúrát.
          Az „Utjeha kaosa” (A káosz vigasza) című kortárs horvát költészeti antológiát böngészem. A hét valamelyik napján kaptam meg Stjepan (István) Blazetintől, aki a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Egy kéthetes nyári, augusztusi dubrovniki fordítói munkára invitál, ahová a horvát irodalom jelenleg legaktívabb magyar fordítóit hívnák meg, hogy az antológiát teljes terjedelmében lefordítsuk.
          Úgy látom, hogy a magyar-horvát irodalmi kapcsolatok szépen fejlődnek: két-három évvel ezelőtt szép sikere volt a magyar kulturális hétnek Zágrábban, többek között Kertész Imre, Nádas Péter, Majoros Sándor és mi, az Ex Symposion szerkesztőségének tagjai, vendégszerepeltünk a horvát fővárosban. De két horvát költészeti antológia is megjelent a közelmúltban magyarul: „A melankólia krónikája” (Jelenkor Alapítvány, Pécs, 2003) és „Magánszférák reinkarnációja” (Messzelátó, Szeged, 2002). Nemrég jelent meg Kiss Gy. Csaba összeállításában egy klasszikus magyar írók műveit tartalmazó vastag könyv az Adriai-tengerről. De egyre több magyar szerző alkotása jelenik meg horvátul. Tavaly egy kisebb csapat magyar író (Háy János, Jász Attila, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Rácz Péter és Fenyvesi Ottó) járt a legrangosabb horvát költőfesztiválon Zágrábban és az Adriai-tengeren (Split, Omis, Trogir, Kastela).
 
Fenyvesi Ottó, Jász Attila, Háy János, Rácz Péter és Kukorelly Endre Trogirban
 
Szeptemberben öt horvát költőt (Andrijana Skunca, Branko Cegec, Miroslav Micanovic, Delimir Resicki és Branko Oblucar) láttunk vendégül Budapesten, Pécsett és Balatonfüreden. Szegedi barátaimmal karöltve megjelentettük a horvát költészet „enfant terrible-jének”, Branko Malesnak a verseskötetét  „A valóság elleni gyakorlatok” címmel. A jövő héten egy négytagú íródelegáció indul útra Zágrábba és Fiumeba (Csaplár, Csordás, Garaczi és Németh Gábor). Az együttműködést a horvát írószervezet tiktára kezdeményezte, akivel tavaly márciusban találkoztam a költőfesztiválon. De tavaly augusztusban is jártam egy magyar csapat tagjakén, a Split melletti Podstranán. Ahol elkezdtem írni egy új Adriai-tenger ihlette versciklust:
 
KIVONATOK A TENGERBŐL
 
#
Rázzad csak kicsi Szuzi!
Rázzad, ne félj,
rázd magadból,
a hajadból a tengert,
rázd a sót, a vijjogó sirályokat.
Kagylókat, kavicsokat.
Rázzad, ne félj!
Látod, hogy hullanak
a fügék, a kabócák,
a virágzó narancsfák
a hajadból, csak rázzad,
kicsi Szuzi,
a keskeny utcákat, a macskaköveket,
a márványdélutánt,
rázzad, rázzad
a hajókat, kalózokat.
A halakat, medúzákat.
 
#
Ahogy lábad közt megcsillan a tenger,
egy gyors kroki a csigolyádról,
a szád, a combod hajlatáról.
Okker-köd, kádmiumvörös.
Koitusz után égetett sziéna.
Egy vers a vénába. Két gramm
költészet, három utópia.
A jelzők szabadok.
Nem nagyon,
nem nagyon akarok
szabadulni
belőled.
 
Fenyvesi Ottó: Overkill kollázs
 
#
Ilyeneket írok:
második metafora, jobbra,
lassan kúszó szavak.
A harsogó tenger csendje.
Aranykori törmelék,
egy hatalmas homályos terület,
melyet szándékosan lezártak
a görög és latin hexameterek.
 
#
Egy csók. Rejtélyes és puha.
Ajtót nyit nesztelen,
s végigmegy a folyosón,
hosszú és szűk,
mint a szerelem alagútjai.
Ez volna ő a reggeli derengésben.
Olyan jó hallani a tenger morajával
bélelt hangokat, sikolyokat.
Érezni az ózon lebbenését.
Ahogy arcát paskolja a tenger.
Ahogy kezével cirógat a pirkadó fényekben.
Még egy csók,
még néhány esztendő
az örökkévalóságnak.
 
#
Lennék napfény a combodon.
Már nincsenek szavak.
Jó lenne újakat álmodni veled.
 
#
Hánykolódom, mint vízen a csónak.
Senkim sincs széles e világon,
ki gondomat viselné,
nincs senki,
csak hánykolódom.
Nincs nyugalmam,
senkim sincs széles e világon,
ki gondomat viselné,
senki sincs.
Csak hánykolódom,
mint csónak a vizen.
 
Adriai törmelékek a tengerről, városokról, réges-régi emlékekről, emberekről, utazásokról, romantikus szerelemről, arról, mik voltunk és arról, amivé lettünk. A hét elején, az első bejegyzésemben sűrűn emlegettem a Hagakuret (A szamurájok kódexe), most búcsúzásul a ideális szerelemről szóló fejezet lényegét idézném: a Hagakure eszménye szerint a szerelem addig igazi, amíg titkos. Ha a szerelem kitudódik, intenzitása csökken; az igazi szerelem akkor éri el legnagyobb és legnemesebb formáját, ha titkát a sírba viszik.
 
„A szeretet legmagasztosabb formája az, ha az ember izzó szerelmét magában tudja tartani, és még annak sem tárja fel a szívét, akit szeret (…) Ha a másik iránt érzett szerelem megnyilvánul, akkor az nem elég mély. Ha úgy halunk meg, hogy szeretetünket magunkba tartjuk, akkor ez magasztosabb a szeretet minden más formájánál.” (Hagakure; Második könyv)
 
          Mentés másként. Elküldi? Igen.

Fenyvesi Ottó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.