Ez itten csendélet szobámból. Csend is van benne, meg élet is mindig. Ha én nem vagyok itt, hangyák, pókok őrzik. Ma reggel nem vagyok. Illetve vagyok, csak máshol. Reggel hétkor átmegyek a vásárcsarnokba, a pékáru-üzletben álmos kisasszonyoktól egy darab meggyes rétest veszek; ma dőzsölés van. Az árut nem hozom haza, hanem a kikötőbe indulok vele, ott szándékozom elfogyasztani ünnepelés és öndrukkolás céljából. Ma nulla hat órakor, mikor ezt a hajnali levelet írom, Amerika keleti partján az igazak a másik oldalukra fordulnak, éjfél van, gyönyörű, a városban amelyik sosem alszik, de persze az emberek igen. A Nagy Almának is becézett metropoliszban van egy Barnes and Noble nevű szentély, könyvesbolt, pontosabban, mely A szerelem hálójában című filmből a tévénéző sokaságnak is ismerős lehet. John azt mondja, éjjel-nappal nyitva van. Hm. Ha ez igaz, akkor már kint van a polcokon a regényem angol nyelvű kiadása, amit ünnepelni vonulok közepes minőségű meggyes rétessel egyik helyszínére, a kikötőbe, a zsiliphez, aminek regényileg fejjel mentek a halak; megvolt rá az okuk, azért.
Szóval a könyv még meg sem jelent, ámde vannak már kritikák róla, három is. Jók. Nem értem, nem értem. Egyik kritikusnak vagyok rokona, kollégája, szeretője, potenciális kenyéradója, ismerősének ismerőse, nem hívták fel rám külön a figyelmüket befolyásos szerkesztők, azok barátai, kollégái, stb., mégis olyanokat írnak, hogy Kelet-Európa új arcát mutatom be, meg hogy az a regény éles és gyönyörűséges mágikus realista társadalmi / politikai szatíra, és szarkasztikus mese, és hogy írásom Swifthez (Jonathan) méltó, és ingyen kegyelemből még remek szójátékokat is gyártanak, miszerint a To Err is Divine is divine, vagyis az regény isteni, azaz jó. A Literary Journal,  Kirkus (a kinti Könyvhét), a Baltimore Sun kritikusai elolvasták a kiadó által kiküldött előzetes sajtópéldányt. Mondom elolvasták! Ez nagy szó. A magyar eredetiről recenzáló egy szál kritikusunk ezt a szövegében található ténybeli tévedésekből ítélve nem tette meg, vagy meglehetős felületesen. Spongyát rá! Lesz kinti kritika még a New York Rewiev of Books-ban is. Az itthoni viszonyokról a továbbiakban jót vagy semmit.
Elnézést, hogy ömlengek itten, csak hát nincsen nekem PR-osztályom, aki helyettem megtegye, és először fordul elő velem ilyen angolul-megjelenési helyzet, a következőknél ígérem, igyekszem fegyelmezni magam. A német nyelvű kiadások nem izgattak fel ennyire, mert németül nem tudok, angolul viszont valamelyest igen, és David Kramer remek fordításában volt részem tevékenyen közreműködni, így tudom, hogy meg van adva a módja rendesen.
Szóval, mivel a nagyvilág elé ma táruló regényemet itthon nem ismerik, ezúton mutatom be:
"Egy kis magyar fürdőváros gimnáziumának nyugdíj előtt álló, irodalom szakos tanárnője egy este, fürdés után különös, kézzel fogható fényjelenséget észlel feje körül. Glóriája van, olyan, amilyent szentképeken látni. A dolog azért is furcsa, mert a tanárnő abszolút ateista.
A glória, amit hasztalan próbál mindenféle eszközökkel eltávolítani, nem csak az alvásban zavarja, de lelki egyensúlyából is kibillenti. Úgy gondolja, embertársai először kinevetik, mint ateista szentet, majd irigységükben megutálják. Mivel minden fillérre szüksége van, glóriaviselés miatt pedig nem mehet betegszabadságra, (még bolondnak néznék, ha ezzel állítana be egy orvoshoz,) másnap reggel kénytelen dolgozni menni. Csak később érti meg, hogy glóriáját csak azok látják, akik a számtalan bocsánatos bűn egyikét sem követték el legalább hat hónapja, a halálosakról nem is beszélve. Ez ebben a kis magyar fürdővárosban csekély számú látót jelent: a beszélni még képtelen csecsszopókra és az ártatlan állatokra korlátozódik.
A glóriásság tényét a tanárnő racionális okokból mindvégig titkolja. Akkor is, amikor kiderül, hogy csodákra képes. Betegeket gyógyít és nyelveken szól, hihetetlen helyzeteket produkál. A tömeges hal-öngyilkosság, a turisták szezonon kívüli szokatlan megszaporodása, a város rég áhított, mindaddig számtalan próbafúrással hiába keresett gyógyforrásának hirtelen feltörése és a tanárnő közötti összefüggést csak az egyik városatya, egy pénzsóvár orvos ismeri fel, aki a főpotentát és famulusai segítségével és jellegzetes vadkapitalista machinációk és emberi manipulációk sorozatával olyan helyzetet teremt, hogy a tanárnő kénytelen gyógyerőként közreműködni nagyra törő terveik megvalósításában.
Az egyetlen csodatévőre önhibáján kívül hatalmas, óriási jövedelmet termelő gyógy-turistaipar alapul. A fürdővendég-ellátó központ, vagyis a Kurcentrum tevékenységét a városatyáknak sikerül a nyilvánosság elől teljesen elzárni, úgy, hogy ahhoz csak fizető páciensek juthassanak hozzá..."

Tranzit glória címre hallgat, és van neki kettő darab folytatása is, a Mi az ábra? és A szerelmetlen város, mindegyik a valóság mellékhatása, vagyis látott, tapasztalt reális elemekre építkezi a mágikusat. Hiába, nem tudok leszokni róla! Kedves olvasó mindhárom regénnyel kapcsolatban bátran kérdezze meg kedvenc könyvesboltosát, könyvtárosát. Kockázatok és mellékhatások nincsenek, az esetlegesen fellépő rekeszizomláz kis rádolgozással hamar múlik.
Félre a tréfával, lényeg a lényeg: a Barnes and Noble nyilvántartása szerint idén Ámerikában kettő magyar szerző jelenik meg: időrendi sorrendben én vagyok az első, majd a Sorstalanság (Fateless) by Imre Kertész.
Nyolc óra tájban hazaballagok, nekiállok a napi fordításnak. Magyar idő szerint délután négykor már biztosan kint lesz a könyv az újvilági polcokon. Arra iszom a könyvtár melletti kávéházban egy hosszú kávét. Remélem, nem árt a meggyes rétes után. Vagy inkább túrós legyen?