Hosszú volt az út. Vagy csak unalmas a táj, a síkvidék? Alföld - persze  Petőfi – de gustibus….. Hajdúszoboszlóról jöttünk haza a hosszított hétvégi bridge-wellness programról. Márcsak kettesben, csendben. Három napig voltunk a Hotel Silverben kártyázni.-

- Hülye ötlet volt - mondta a férjem, hogy megtörje a némaságot.

- Miért?

- Mert hetente egyszer itthon is, úgyis kártyázunk, ugyanezzel a társasággal  harminc éve.

- De micsoda  különbség mindezt kétszázhúsz kilométernyi út, majd úszás, melegvízbeni áztatás, sőt bőséges vacsora és persze több pohár bor után megtenni - mondtam vigasztalóan, emlékeket idézve. És micsoda különbség, hogy a pesti, pihenés utáni, erős, koncentráló, odafigyelő versenybridge helyett most, amikor leültünk végre  a kártyaszobában és kezünkbe fogtuk a mindannyiunk által amúgy hőn imádott kártyalapokat, olyan fáradtak voltunk, hogy a liciteknél, és a lejátszásoknál is nevetségesen sokat rontottunk, az egyik, igazi versenyzőtársunk nagy megrökönyödésére. Így a remélt szórakozás helyett némi vita, sőt sértődés lett a játékból, amit   a következő leosztás és a remény feledtetett csupán, hogy most jön a nagy, nyerő lap, a jó, okos partner, jó, okos licitje és lejátszása, majd a győzelemmel járó pezsgőzés és utána a  nagy alvás, folytattam a magyarázkodást. A férjem ezalatt már az autórádió gombját tekerte. MR 3. Bartók rádió, jó hangosra. Megértettem, nem folytattam a beszélgetést. Csak tudnám miért kell mindig mondani, hogy MR 1, vagy 2, vagy 3. Lehet, hogy nem csak nekem talány?

      A szálloda, a hozzáértők tanúsága szerint, hat éve épült, de tökéletes épségben őrizték meg az angyalok, vagy a tulajdonos és alkalmazottainak igyekezete. Tisztaság, rend a lakosztályokban, a strandon, figyelmesség, mosoly, halk /!/ zene, öt csillagot verdeső étterem és svédasztalos reggeli. Így kell! Így is lehet. Magyar tulajdonos, magyaros vendégszeretet. Gratulálok. A medencék különböző hőfokúak, úszós is van, kettő is, a fiataloknak, de persze ide főleg mozgásszervi nyavalyáik miatt jönnek a vendégek és többségük koros, hogy udvarias legyek, szóval öreg. Mi is. A kártya csak ürügy.

      Délelőtt az egyik, jó minőségű teaszínű, selymesen simogató meleg vízben áztattuk göcsörtös ujjainkat, tekergettük merev nyakunkat, derekunkat, hajtogattuk ropogós térdeinket, a reggeli pezsgőzés utáni kellemes bódulatban vihorászva, Kanadából ide járó ötvenhatosok, Romániából átutazóban levő üzletemberek, magyar barátnőt itt rejtegető, németül beszélő pocakosok társaságában és persze a kártyázást taglaltuk, hamarosan közösen vitatva meg a licitrendszerek változatait. Mert a kártya olyan, mint a kutya. Mágnes. Vonz, ismeretségeket, szerelmeket, családokat alapít, de  néha taszít is, bár  én nem értem, hogy milyen ember vagy ember-e egyáltalán az, akit ez a két igen fontos dolga, célja, társa az életnek, nem érdekel, sőt… Megegyezni ugyan nem tudtunk, de egy újabb pohár pezsgő kíséretében hamarosan megalakítottunk egy nemzetközi klubot, melynek újabb, hosszas vita után nevet is adtunk: REKÁK /reumás kártyások klubja/ lett. Majd azon nyomban elnököt, főtitkárt választottunk, pénztárost is akartunk, de ezt a fontos lépést egy hirtelenjött zivatar megakadályozta, így csak szívünkre tett kézzel, esküvel pecsételve ígértük, hogy mához egy évre ismét mindnyájan ott találkozunk a teaszínű gyógyvízben és folytatjuk klubunk szervezését talán egy nemzetközi bridge parti előzetesekén is.

      Jó volt ott lenni és most este már határozottan érzem is a gyógyvíz gyógyító hatását, ami ugyan a férjem szerint csak a sok pezsgőnek köszönhető. Persze irigy, mert ugyebár nulla tolerancia. Ja kérem, ő akart vezetni, ezért csak vizet ivott. De valóban nem fáj a csuklóm és a holnapi kapálás után is ezt fogom mondani. Ezt fogom mondani? Igen. De érezni? Mindegy. Most jó és főleg nagyon jó volt megérkezni Szentendrére, kedvenc, klein, aber mein házikónkba, a kertben leszedni mind a tizenöt szem érett, bordó, hatalmas epret, bemártani a porcukorba, élvezni  csodás ízét,  élvezni az életet, a ma örömét. Most az se baj, hogy az eper piros, lecsurgó leve örökemlékű foltot hagyott az ünnepi fehér abroszomon!