hirdetés

Nénik, lapok, vartyogó szörnyek

2018. november 7. - Dunszt

Bárhová megyünk is, valamit ott hagyunk magunkból, legyen az bármilyen apró vagy alig érzékelhető. Lehet egy emlékmű vagy egy tábla a falon; lehet valami, amit eldobunk, vagy az űr, ami ott maradt, ha elvettünk valamit. A héten a felvidéki Dunszt írja a netnaplót. A szerdai napot Szabó Lovas Emőke.

hirdetés

Harmadik nap egy régi-új városban, első nap egy új munkahelyen. Talán jó lett volna hetekkel előtte megszervezni, csomagolni, megszabadulni a régi, alig használt tárgyaktól. De mi van akkor, ha visszaköltözünk a múltba? Egy öt évvel ezelőtt elhagyott helyre, ha visszakérjük az öt éve visszaadott kulcsokat? Három napja hallgatom a lakás zajait. Találok-e valamit, ami egy öt évvel ezelőtti magamból emlékbe itt maradt. Emlékezetből, reflexszerű mozdulatokkal indítom el a mosogatógépet, egyedül én tudom, hogyan kell előre húzni a sütőn az órát. A polcomon még csak Krasznahorkai László új könyvei, az Aprómunka egy palotáért és előtanulmánya, a Manhattan-terv áll. A véletlenek és elrendeltetések könyvei, amik az embert a létfontosságú döntéséig elviszik. A reflexszerű mozdulattal együtt érkezik Ornan Rotem gondolata is, hogy „bárhol jár is az ember, valaki már járt ott előtte. Ez városi környezetben a leghangsúlyosabb, és minél kihaltabb a táj, annál kevésbé érvényes, ha pedig elérünk »rémítő óceán«-ig, amely »körülveszi a zöldellő földet« (Mellville), épp az ellenkezője lesz igaz.

Bárhová megyünk is, valamit ott hagyunk magunkból, legyen az bármilyen apró vagy alig érzékelhető. Lehet egy emlékmű vagy egy tábla a falon; lehet valami, amit eldobunk, vagy az űr, ami ott maradt, ha elvettünk valamit; lehet a benyomás, amit a hely tett ránk, és amit azután rendezett szavakra fordítottunk le, de lehet a puszta tény is, hogy ott jártunk, és hogy valaki ̶ akár egyetlen ember, akár millió ̶ emlékszik erre."

Indulok dolgozni. A fővárosi üvegpalotának öt évvel ezelőtt még nyoma sem volt, a nagyvárosi elit egy újabb kirakattal körbevett játszótere, beléptető kártyával nyíló, megalomán, ellentmondásos terek. Jólesik kiszökni a csillogó üvegfelületek és villódzó képernyők közül a nyers beton lépcsőházba: „színezhető, könnyű vele dolgozni, három óra alatt lépésálló lesz, és már másnap terhelhető." (Talán nekem épp kellett volna az a pár hét a terhelhetőség előtt.)

Reggel szerkesztőség, fél nyolckor még csend van, nyomdafesték illatú újságot tesz le mellém az asszisztens, szlovmagy sajtó, még nem találom a kávéfőző bekapcsoló gombját, rácsodálkozok a produktum helyett most már a lassan beszivárgó arcokra, történetekre.

Lassan beindul a nap, minden frissítéssel egyre több és több hír jelenik meg, kispályás bűnözőkkel indul (hamis jogosítvány, telefonos csaló), aztán hatalmas, vartyogó politikai szörnyekkel folytatódik, három év fenyegeti az előbbieket, öt évet kap az utóbbi. Három nap múlva választások, mogorva arccal figyelmeztet a köztársasági elnök, hogy az első alkalom az országot megrázó újságíró-gyilkosság óta, hogy az emberek eldönthetik, miben szeretnének élni.

Közben olvasom a Dunszt legfrissebb írását. Kihez legyen lojális a szlovákiai magyar média? Balogh Beáta, a havi két és fél milliós olvasottságú SME portál főszerkesztője szerint mindenekelőtt az olvasóhoz.

Hát ránézek az olvasói kommentekre. Az egyikük bőszen anyáz, a hírszerkesztői ügyelet tizedik órájában becsúszott elütés szúrja a szemét, mire mondanék pár keresetlent az „olvasóinkról" és az „átlagintelligenciáról", rápillantok egy másik hozzászólásra. Egy hölgy köszöni, hogy vagyunk. Hálás annak a rokonának, aki internet-hozzáférést ajándékozott neki, mert bár előfizetésre nincs pénze, így tudja olvasni az Új Szót.

Mire földhöz vágnám, inkább újrakezdem, elolvasom a cikket lassabban, keresem az elütéseket, hirtelen fontos lesz ez is. Hála a néninek. Vagy a másiknak, a vartyogó szörnynek.

Lapzárta után fokozatosan kiürül az emelet, másfél órám van még, besokallok a sorsoktól. Kifelé is gombok, kártyák és leolvasók engednek csak. Eszembe jut egy volt kollégám, aki napokkal ezelőtt, egy vasárnap délután az előtérben várakozott. Egy biztonsági őr jött oda hozzá, és megkérte, hogy a cég szabályainak értelmében várakozzon az épület előtt. „Mi nem respektáljuk az épületen belül ácsorgó idegeneket." A kisebbségi sajtó rendkívül sebezhető.

Szabó Lovas Emőke

Dunszt

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.