Keselyűnézőbe indultunk az állatkertbe. A füleskeselyű a kedvencem. Minden évben megnézem. De öt kiscsaj sorfalat állt az Andrássyn. Tizenhárom évesek lehettek. Szinte amatőrök. Széllel szemben cigit gyújtani… Mondom húzzatok már arréb, nővel vagyok. Meg se moccantak bazmeg. A nő, akivel voltam, azt mondja, ne menjünk tovább. Hogy valami rosszat sejt. Visszafordultunk. Baszki, ebből Írók Boltja lesz. Elindultunk az Oktogon felé. Szélvihar. Letört ágak mindenhol. Egy öregember gerberákat rendezgetett egy padon. Ilyen időben. Egész napi elfoglaltság. A nő, akivel voltam, hátra-hátra nézett, azt mondta jönnek. Hogy az öt kiscsaj. Hogy közelítenek. Hallod? Figyelsz? A Terror Házánál lehajoltam, megkötni a cipőmet. Fűző volt benne. A lányok beértek, és tarkón dobtak egy sárga gerberával. Aztán elhúztak mellettünk. Nem is csinálsz semmit? Kérdezte a nő, akivel voltam. Hátranéztem. A virágos öreg az öklét rázta az öt kiscsaj után, a másik kezével. A lányok után fordultam: mélyen a jobb zsebembe nyúltam, hátralendítettem a karomat, sosem voltam jó dobó. De most kezemben volt a tudás. Éreztem. Utánuk basztam egy marék negrót. A szar sárga öngyújtóm, ami a negrók közé keveredett, felrobbant az aszfalton. Kurvára megijedtem. Szerencsére a gyufa a bal zsebemben volt. Ezek meg csak léptek egyet hátra, aztán vissza, és szedegették a negrót. Kellet nekik a cukor. A nő, akivel voltam, követett, mintha a mindene lennék. Vagy mi. Én meg férfi akartam lenni. Mint egy predátor. Megindultam feléjük. Amúgy apásan. Fel-felnéztek. Közben kapkodták a cukrot az aszfaltról. A Terror Háza előtt. A legkisebb, a vezér, nem hajolt le. Állt a többiek fölött. Állta a tekintetemet. Ez őrült, baszki. Mondtam a nőnek, akivel voltam. A vezér csak nézett. Egyenesen a szemembe. Nem pislogott, meg se moccant. Bazmeg, ez bekészült. Bélyeg lesz ez. Vagy gomba. Rendesen féltem, hogy visszatámadnak. Bizonytalanul dobbantottam egyet. Ördögi terv, tudom. Mégis bejött. Szétrebbentek, mint valami keselyűk. A vezér visszanézett: szopd ki a faszt, köcsög. Felszedtem a maradékot, és zsebre vágtam. Juventus ventus. Legyintettem.

Na én kimegyek, mondta a nő, akivel voltam. Mert észrevette az öt kiscsajt az Írók Boljában. A művészeti polcok előtt. Átmentem a Menzába. Mondta. A vezér állt hátul: finoman hátrahajtotta a fejét. Szép volt. Szemcseppeket tolt az arcába. Gondoltam fejbedobom a gyufásdobozzal. Amíg csepegtet. Az nem robban. Azt hiszem. De inkább az irodalomtörténet felé fordultam. A bosszú nem megoldás. A pszichiáterem is megmondta: ne üssön Zoltán, amíg nem muszáj.

Barátnői kérdezgették: Frida Kahlo? Haggyad má’! Shirin Neshat. Felkapott szar! Elizabeth Peyton? Viccelsz? Aztán csak úgy félve: David Hockney? Tudom, buzi a csávó, de… Hülye vagy, mondta a vezér, Hockney a király! Levette neki a legnagyobb Hockney albumot. A pénztárnál 10% kedvezményt kapott. (JAK tag.) A bejáratnál félrelökték Vasy Gézát, aki mosolygott. Fiatalság bolondság! Érdeklődni jött. Van-e még a Csoóri-monográfiájából, a Nemzet rebelliséből. Sajnos elfogyott. Ezt mondta az eladó srác, akinek volt humora. Vasy Géza mosolygott.

A nő, akivel voltam, a Menzában várt. Hagymalevest rendelt nekem. Csoóri és Hockney járt a fejemben. Meg a kis kurvák. Szégyelltem magam.