hirdetés

Netnapló a netnaplóról

2011. november 5. - Pályi Márk

Bár az elmúlt nyolc évemből is végignaplóztam hatot, most jöttem rá, mit jelent „minden nap írni egy oldalt (ha jó lesz, ha nem)”.- Pályi Márk netnaplója a szombati napról.
hirdetés

„Egyszer régen, egy enyhe télen, kicsit tovább éltek a legyek, / az ablak mögül nézték, ahogy a hideg hó az útra esett; / azóta a legyek minden évben megdöglenek, / ilyenek minálunk a házilegyek…” – Ezt énekli Lovasi András ezen az 1993-as koncertfelvételen, az „If you miss the train I’m on” kezdetű countrydal dallamára.




Ez előfordul. Ahol most lakom, ott közel sok az erdő, és meghökkenek, hogy még most is minden ablaknyitáskor besurran valami rovarféle. Azt, amelyik a legnagyobb túlélő, s napi kettőt szoktam már – minden ezzel ellenkező érzésemet legyűrve – legyilkolászni, elneveztem poloskának; nem tudom, az-e, de azért is kezdtem hadjáratba, mert fölrémlett, hogy ezek télen is élnek.

Amikor 1997. február egyik reggelén az apám azzal ébresztett, hogy valami nagyon meglepő dolog történt, amire nem is számítottunk, én pedig megkérdeztem, „beléptünk az EU-ba?” – „Nem.” – „Akkor fölvettek minket a NATO-ba?” – „Nem” – mondta. „Hát akkor nem tudom elképzelni, mi történt” – mondtam, mire ő: „gyere ki és hallgasd meg”; és bemondta a Kossuth Rádió, hogy az Ugocsa utcában robbanás rázta meg azt a házat, amivel szemközt fél évvel korábban még mi is laktunk… Szóval akkor az öcsém volt óvónője, akiket ki kellett költöztetni abból a házból, mondta, amikor karitatív teázásra hívtuk meg őket, hogy az átmeneti önkormányzati szükséglakásukban, a Beethoven utcában, még poloskák is vannak… „Mármint lehallgatókészülékek?” – kérdeztem. „Nem – mondta –, igazi poloskák.”

Ezért gondoltam, hogy ezek lehetnek. Ráadásul az egyik teteme másnapra virradóra eltűnt, így azóta legalább két-három halált mérek rájuk, ha előtűnnek. De ma is karcolgatta az ablakot egy darázs is még kora délután, a denevér viszont szerencsére a szomszéd sötét erkélyén vágódott az üvegnek ezúttal. Úgy emlékszem, egy hónapja volt utoljára denevérjárás nálam – a még nyári meleg időben kettő is beröpült, én meg még mindig nem tudom, a fénnyel vagy a sötéttel lehet kiűzni őket. Másrészt, bár hangulati elemként igen kedvelem ezt az állatot, ilyenkor még attól is tartani kezdek egy idő után, hogy nem szomjazik-e majd a véremre…

Nyáron igen nehéz volt úgy fordítani, hogy vagy a csukott ablaktól fulladtam meg, vagy a legkülönfélébb kártevőket – a legutálatosabb a hetente rajzó szárnyashangya-féleség, valamint a lódarázs volt – kellett lepattintanom. Nem csak az időmet vették el, de az idegeskedés miatt a koncentrációmat is.

Ezzel a nehézséggel most nem kellett szembenéznem – de azzal, hogy írjak, igen. Csapásként ért, hogy a hétfői jegyzetem elkezdésekor zuhanni kezdtem, s még legalább két napig zuhantam – évek óta nem zuhantam ekkorát. Amikor ez legutóbb megtörtént velem, mindent elölről kellett kezdenem. Illetve azóta is ezt próbálom. „Én elkísértem a tévelygést egy kacskaringóra / Egy kicsit lejjebb jöttünk fel újra” – ez is Lovasi. Kitaláltam a tábormetaforát, hogy valamit kezdjek a beszorítottsággal (nem is jutott eszembe, hogy Kornis alteregóját sem véletlenül hívják Tábori Pálnak), aztán sutba vetettem, rá se rántva a következetességre. S bár igazi nagy visszaigazolás, mikor a szerkesztő – a tegnapi jegyzetem elolvasásakor – azt írta, „nagyon szép lett!!! nagyon tetszik” – ezek szerint nem éreztem rosszul, hogy tegnap végre belevájtam magam –, attól még a péntek esti buli kudarcra volt ítélve. Odafelé még jobban is éreztem magam, mint máskor, lobogtam, hogy tényleg írtam; s csak odaérve vettem észre, hogy a társasági reflexeim elhalnak, csak azon jár az agyam, amit írtam, a hosszú idő során kialakult kellemes viszonyaim csorbát szenvednek. „Hát, én is inkább az életet választanám, mint az írást, ha abban a helyzetben lennék” – mondta erre az anyám. Az apám pedig azt mondta, a végére vissza kéne még hozni ezt a tábormetaforát, hogy egészben ránézve összeálljon a kép. Etgar Keret izraeli író bármelyik írásában – amiből fordítottam is párat hajdanán (bár ebben pont nincsenek) – ugyanerre a sémára szólalnak meg a szülők, engem roppant szórakoztat. Bár az elmúlt nyolc évemből is végignaplóztam hatot, most jöttem rá, mit jelent „minden nap írni egy oldalt (ha jó lesz, ha nem)”. Ezért lehet, hogy a tábormetafora is valódi, attól még, hogy nem hederítettem rá a későbbiekben.

Mikor nyáron fölmerült, hogy netnaplót írjak, először úgy gondoltam, a szeptember 11-i hetet vállalom el, s rögtön tervezni kezdtem: örök téma, ki mit csinált 2001-ben azon a napon, mikor megtudta? Nálunk például délután négykor az apám, pont azon a kedden, arra gondolt, tíz év után először belehallgat a Tilos Rádió műsorába végre, annyira régóta vágyik már rá. De máris jött ki a szobából, „egy pofa betelefonált”, mondta, és hogy kapcsoljuk be a CNN-t. Aztán vittem a hordozható rádiómat, amit pár évvel korábban nyertem, mániákusan versenyezve a Magyar Rádió valamely játékán, két újdonsült pajtásommal találkozni, és a Vérmezőn hallgattuk egy kőpadon. És valamiért egybe tartozik nekem ezzel az a kép, amikor három héttel később megnyílt a MOM Park bevásárlóközpont, egy árva teremtett lélek nélkül, és imádtam egyedül járkálni benne, mint egy különbejáratú felhőkarcolóban… (Nem sokkal később kaptam rá Tolnai Ottó újvidéki áruháznovelláira is.) S talán azt is meg akartam írni, amit Kis nyári zeneként végül nem – amikor Radioheadet meg Massive Attacket hallgattam, és űrrepülő volt a benzinkút. Struktúra viszont nem volt. Csak őszi falevelek. (Enyhe télen.)


Pályi Márk

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Malvin Malvin 2011-11-07 07:09

"Nyáron igen nehéz volt úgy fordítani, hogy vagy a csukott ablaktól fulladtam meg, vagy a legkülönfélébb kártevőket – a legutálatosabb a hetente rajzó szárnyashangya-féleség, valamint a lódarázs volt – kellett lepattintanom." - Ilyen esetben a szúnyogháló jelentősen javíthatja az életminőséget.