Niszán 13.
2007. április 1. - Borbély Szilárd
Veron azonnal megkérdi, és hol van az anyukája? Veron szerint mindennek van anyukája. A nagy kilincs a kis kilincsnek. A nagy doboz a kisdoboznak. Aminek nincs anyukája, az sír. Meg kell vigasztalni. Ezt nagyon komolyan veszi. Mély együttérzés van benne minden iránt, ami egyedül van.
- 2007. április 1.
Ötkor nem sikerül felkelnem. Hat is elmúlik már, nyújtózom, borotválkozom. Elpakolok a konyhában. Géphez ülök, és megírom a tegnapi napról feljegyzendőket. Fél nyolc előtt öt perccel kikapcsolom a gépet, bár még nem sikerült befejeznem a szöveget. Biciklivel elmegyek a dominikánusok közeli templomába, a Szent Lászlóba. Félkor a reggeli mise görög szertartás szerinti. Kétszer olyan hosszú, mint a római. Ezért inkább a római misére szoktam menni. A szüleimtől nem maradt semmi személyes tárgy. Most belegondolok, és a lakásunkban nincs semmi, ami az övék lett volna. Grecsónak igaza van, a parasztoknak nincs emlékezetük. Nem őrzik a múltat. Nincs folytonosság, csupa szakadás a történet. És amnézia. A görög szertartás rájuk emlékeztet. Virágvasárnap van, barkaszentelés. Az enyhe tél miatt már alig van barka. Lázár feltámasztása miatt vonultak Jézus elé, amikor szamárcsikón bevonult Jeruzsálembe János szerint. Mert hallottak róla, hogy feltámasztotta Lázárt Bethániában. Bűnbánatot tartok, van miért. Két szín alatt áldozok. Istenszerető Szilárd püspökünk neve kétszer is elhangzik. Sietek, minél hamarabb indulni szeretnénk.
Mire visszaérek, a lányok már ébren vannak. Ági a bőröndökbe pakol, ruhákat, ennivalót, játékot gyerekeknek. A jövő hét tavaszi szünet, elmegyünk Tatára. A lányocskák már hetek óta készülnek, folyton a nagyszülőkről beszélnek, Éva mamáról, Laci papáról. Úgy tűnik, antropológiai állandó a gyerekekben az igény a szülők szüleire. Reggelizünk, lassan. A gyerekek hol segítenek és készülődnek, hol kergetni kell őket minden ruhadarabbal. Lassan haladunk, de szinte mindig így van. Tizenegy körül sikerül elindulni. Pakolok a csomagtartóba, a gyerekek lábához. Növekszik a káosz. Lassan már egyáltalán nem tudom, mi van hol.
Még egy kicsit futunk a ház körül, az udvaron. A gyerekek fáradjanak. Megnézzük a tegnap este a fára helyezett madárfészket, amelyet a télen találtunk a parkban leesve. Hazavittük, és az erkélyre kitettük, hogy hátha egy madár majd beleköltözik. Egy ideig mindig figyelte Eszter, aztán
elfelejtette. Most eszébe jutott. Le kellett hozni, és most megint várjuk, hogy a madarak birtokba vegyék. Aztán indulunk. Szép napsütés. A gyerekek lassan elcsendesednek, Ági vezet. Halkan beszélgetünk egymással. Veron a monoton zajra elcsendesedik, hamarosan elalszik. Eszter rajzol, majd mesét hallgat. A forgalom kicsi, kényelmes az út és nyugodalmas. Kettőre érünk túl Budapesten. Ilyenkor azonban már meg kell állni, botrány következne. Veron felébredt, Eszter kezd kötözködő lenni. Az Ikea parkolójába érünk. Kiszállva a hátam mögött Danyi Zoli bukkan fel, Szegedről Hamvas miatt a Pestre költözött. A gyerekekkel a játszóházba, pelenkázóba, vécére sietünk. Majd fel az ebédlőbe. Veron gyerekmenüt kap, aztán megint játszanak. Eszter egy rusnya cápát akar venni, finoman ellenállunk. Először hisztérikus sírás a reakció, majd legyőzi önmagát. Este már nagyon büszke erre, hogy ilyen nagylányosan viselkedett. A kék plüscápát nem kell megvenni. Jó volt, hogy nem azonnal tiltottunk, hanem mérlegelést ajánlottunk. Volt esélye Eszternek kompromisszumot kötni és a szabadságot választani.
elfelejtette. Most eszébe jutott. Le kellett hozni, és most megint várjuk, hogy a madarak birtokba vegyék. Aztán indulunk. Szép napsütés. A gyerekek lassan elcsendesednek, Ági vezet. Halkan beszélgetünk egymással. Veron a monoton zajra elcsendesedik, hamarosan elalszik. Eszter rajzol, majd mesét hallgat. A forgalom kicsi, kényelmes az út és nyugodalmas. Kettőre érünk túl Budapesten. Ilyenkor azonban már meg kell állni, botrány következne. Veron felébredt, Eszter kezd kötözködő lenni. Az Ikea parkolójába érünk. Kiszállva a hátam mögött Danyi Zoli bukkan fel, Szegedről Hamvas miatt a Pestre költözött. A gyerekekkel a játszóházba, pelenkázóba, vécére sietünk. Majd fel az ebédlőbe. Veron gyerekmenüt kap, aztán megint játszanak. Eszter egy rusnya cápát akar venni, finoman ellenállunk. Először hisztérikus sírás a reakció, majd legyőzi önmagát. Este már nagyon büszke erre, hogy ilyen nagylányosan viselkedett. A kék plüscápát nem kell megvenni. Jó volt, hogy nem azonnal tiltottunk, hanem mérlegelést ajánlottunk. Volt esélye Eszternek kompromisszumot kötni és a szabadságot választani.
Fél hatkor indulunk tovább. Az út mellett egy fekete folt van, Eszter azt mondja, hogy ott van egy eb. A szóhasználta meglep bennünket, mármint az eb. Kutyát szokott mondani. Visszakérdezve pontosít: egy feküdt eb. Veron azonnal megkérdi, és hol van az anyukája? Veron szerint mindennek van anyukája. A nagy kilincs a kis kilincsnek. A nagy doboz a kisdoboznak. Aminek nincs anyukája, az sír. Meg kell vigasztalni. Ezt nagyon komolyan veszi. Mély együttérzés van benne minden iránt, ami egyedül van.
A Tófaroknál, az Esterházyak által épített Diana vadászkasélynál, ma golfklub, térünk be Tatára. A tó még átsejlik a fák között. Hamarosan, ha kizöldülnek a fák, akkor már nem. Addig még van egy hónap. Néha Jász Attilával is összefutunk, leginkább az Angolkertben. Hétre megérkezünk. A gyerek felszabadultak, a kezdeti tartózkodás, mivel már majd négy hónapja nem találkoztak a nagyszülőkkel, hamar feloldódik. Izgatottság, vihánc, játék. Készülődünk az ünnepre. Ez volt az ötezerhétszázhatvanhetedik niszán hónap tizenharmadik napján. Mindjárt itt a Pesszach.
Hozzászólás