Lehet, hogy hosszabb távon olyan lesz az egész, mint egy nagy közlekedőedény-rendszer, mi egy kicsit felemelkedünk, a nyugat egy kicsit lesüllyed, és kiegyenlítődünk szépen.  Nem meglepő, hogy feszengnek a Lajtán túl. Ha nyugat volnék, vakaródznék én is.
Első munkahelyem a magyar közvéleménykutatás  őssejtje volt,  a Tömegkommunikációs  Kutatóközpont - az országos  reprezentatív felmérések során az ország legszörnyebb cigánytelepein is kérdezősködtem. Néha sikerült. Néha meg nem mertem bemenni. Van némi képem az akkori helyzetről. Meg arról is, hogy milyen dermesztően keveset változott. Sőt.  Ülünk a ketyegő bombán, mindenki tud róla, de lényegében nem tesz semmit - mindig minden fontosabb a romáknál. Választásokkor egy kicsit felmegy a tőzsdei árfolyamuk, azután meg lezuhan újra. Bármi fog is történni: megérdemeljük.

Bálint mostanában minden nap meglep valamivel. Ma azzal állított be, hogy Drakuláról kérdezősködött - kérdezni fantasztikusan tud, percenként húszat, lélegzetvétel nélkül, nem sok esélyt ad annak, aki válaszolni próbál. Nem sikerült kiderítenem, hol és miért harapott rá a vámpírra, mindenesetre délután lexikonokban meg a neten nyomoztuk a történelmi Vlad Dracul életét. Egy szakértő szerint - mint most megtudtam - a hányatott életű havasalföldi vajda nem is volt olyan rossz fiú. Igaz ugyan hogy százszámra húzatta karóba ellenségeit, de ezzel csak a kordivatnak hódolt, és nem volt vérszomjasabb a kortársainál, csak befuccsoltak a médiakapcsolatai, és ezért rossz volt a sajtója.
Dorka is hetente újít. Ma éppen rogyadozva támolygott haza az aerobic-edzésről. Vadonatúj hobby - ez volt a második alkalom. Az egyik gimnáziumi gyakorló-tanára vezényli a parádét, állítólag fantasztikus csaj, délelőtt decens nyelvtanárnő, délután érmelegítős aerobic-bombázó. Dorka elkezdett nyomulni, hogy mi lenne, ha a jövő szombatra teadélutánra hívná néhány osztálytársát - a suliban most a tea a divat - igazán csak a legszűkebb baráti kör jönne, huszonkét fő, és ígéri, hogy 11-re már véget is ér a szolíd teadélután, utána kitakarítanak, és ne aggódjak, a hányósakat nem hívja. Lassanként beadom a derekam, és azt latolgatom, mit hova mentsek a lakásban, hova tudom elzárni azokat a tárgyakat, amelyekre hosszabb távon is számítok.
Ámulva és együttérzően nézem őket. Nyakukon a kamaszodás minden megpróbáltatása. Küzdenek vitézül. Sejtek, hormonok, mutáció, pattanás, egyre nyúló végtagok, odabent meg szünet nélkül tomboló vihar - őrült fárasztó. Most, hogy visszagondolok az elmúlt hétre: alig írtam róluk. Márpedig a többi mellébeszélés, a leginkább ez érdekel. Hogy nő a fiam, a lányom meg már tiszta nő.
Viszlát, netnapló.