Kezdjük akkor ezt a számomra hajnali háromkor kezdődött, jó hosszú, zivataros tavaszi napot ígéretek valóra váltásával, apró pontatlanságok korrekciójával és hiánypótlással. Ígértem, hogy ehhez a naplóhoz már csatolni tudom Panna képét: íme itt van három is, amit délután csináltunk az István Kórházban. Nem kell a képekhez magyarázat: boldog Márta lányom, és nyugodt, elégedett a Panna baba is. Tessék megfigyelni, a szemüveg mögött hogy’ csillog a kék meg a barna szeme is Mártának. Pankának egyelőre valóban mindkét szeme kék, lehet, hogy az övé is kétszínűre vált, mire a hatodik hónapot eléri, ahogy a mamájával történt annak idején?

 

 

 

Fontosabb ennél, hogy míg Márta lányom nyújtózkodott, vagy tíz percig én is a karomban tarthattam Panka meleg, kicsi testét, tenyeremben aprócska, sötétpihés fejét. Formás gyerek, az arcformája ugyan kicsit amolyan ET-formájú egyelőre, de mindene arányos. Az apja szerint nagy a füle, szerintem meg formás és pici. Lesznek még Panna körül viták…

 

 

Az új kis lányunokát tehát a magam részéről szinte makulátlannak látom. Tegnapi naplómban azonban, aminek szerkesztésében, a vele küldött képek elhelyezésében, a linkek jelölésében mindennek örültem, mégis találtam egy apró szerkesztői változtatást, amit ha korrigálnom nem is, széljegyzetelnem muszáj. A naplószöveg, amit küldtem, így kezdődött: „Nyugdíjas, költő boldog napja.” Vesszővel a nyugdíjas és a költő szó között. Értem a szerkesztő iróniáját, magam is veteránozok a tegnapi naplóban eleget, de az én iróniám a cím nélküli szöveg kezdő mondatának vesszőjébe volt belebújtatva. Címben minden erősebb lesz, és én nem ilyen erősen akartam magamat költőként lenyugdíjasozni. Kérem a keddi naplóban ezt a pici korrekciót címként fölvenni, ha Szerk. érti, és elfogadja, mire gondolok. Ha nem, akár elmaradhat ez az egész bekezdés is, ki törődik egy vesszővel manapság?

 

Hiánypótlás. Azt írtam tegnap, hogy az Aranykor, ezüstkor, vackor című 2006-os kötetkém visszhangtalan maradt. Nos, különösen mivel épp ma olvasom a Magyar Napló áprilisi számának előzetesében, hogy Oláh János főszerkesztő attól tart, lapja nem fogja megérni a huszadik évfolyamot, gyorsan pótlom a hiányt, és megírom, hogy a Magyar Napló igenis észrevette új verseskönyvemet, és lehozta 2007 elején ugyanannak a régi barátomnak, Csapody Miklósnak az írását erről az 1986 és 2006 közt született (erősen váltogatott) verseimet tartalmazó kötetről, aki már első, 1986-os Ideiglenes emlékművek című kötetemet is bemutatta. Kár lenne a Magyar Naplóért. Itt volt utoljára versszerkesztő az áldott emlékezetű Bella István, aki akkortájt, mikor e napló olvasóinak többsége még óvodába járt, először írt verseimről az ÉS-ben, talán 1980-ban. Meg hát a Bajza utcához köt az is, hogy a Vackort is az ugyancsak a Bajza utcában működő Orpheusz Kiadó adta ki.

 

És akkor az Orpheusz vezetőjével kapcsolatos mai ceterum censeóm: Deák László fojtatás című verseskönyve 2003-ban az év könyve lett. Emlékkönny című 2006-os kötetét, ahogy ugyancsak a Magyar Naplóban már megírtam, nyugodtan tekinthetjük az évtized verseskönyvének.

 

No, és elfelejtettem említeni a pótolhatatlan Legeza Ilonát, aki mindenre rátalál, így rátalált az én kötetemre is, és szép ismertetést írt róla internetes könyvismertetései közt. E népszerű, rövid ismertetőket felhasználó számos hazai és külföldi magyar internetező közül talán nem is mindenki tudja, hogy a sorozat eredetileg vakok számára indult, s természetesen máig elsősorban ők használják, erre a célra kialakított speciális fölolvasó-programjaik segítségével.

 

Panaszkodtam a tegnapi naplóban, hogy nyugdíj-kiegészítésül amerikai thrillerek fordításában robotolok. A honoráriumok érkezésének aranyló napjain kívül persze jól esik, ha egy-egy ilyen fordítás elkészül és megjelenik. A mai dörgés és villámlás után (Borúra derű - mint az Akadémia jelmondata) kellemes hír érkezett. Ma jött ki a nyomdából a Generalpress Kiadó Világsikerek sorozatában Greg Iles: A gonosz közel van című, általam fordított újabb véres krimije (hogy ne használjam még egyszer a ronda és kiejthetetlen thriller kifejezést). Ha naplóíró elődöm, az Amerikában élő John Batki két hete kilimológiából világosította föl a Litera naplóolvasóit, aki ezt az Iles-könyvet elolvassa, bizton levizsgázhat majd herpetológiából, azaz kígyóismeretből. A magyar honlapok közül jó hasznát vettem fordítás közben a terrarium.hu oldalnak. És minek veszi még nagyobb hasznát szinte minden hazai fordító? Természetesen a SZTAKI szótárának. Aki nem fordít és nem is szótároz, annak is ajánlom, hogy a www.sztaki.hu szolgáltatásai közt a Szótárt nyissa meg magának. Sok informatikus-humort hallottam, amikor egyik előző inkarnációm idején vagy tíz évet töltöttem a Műszaki Egyetem fuzzy matematikán és neurális hálózatokon edzett kiberharcosai közelében, ismerem az informatikus-humort, így elhihetik nekem a naplóolvasók, hogy a Sztaki Szótár elmés bevezetőit és eligazítóit író urak testületileg rég Karinthy-gyűrűt érdemelnének.

 

És végül, ismét a tegnap is idézett Nádasdy szellemében: nincs nap, ne is legyen megpróbáltatás nélkül. Késő este e-mail érkezik Gerevich Andrástól, hogy tényleg vállalnék-e a nyáron egy JAK-táborban szembesítést az aczéli, tóthdezsői idők Művelődési Minisztériumának JAK-felelőseként a József Attila Kör mai tagjaival? Tényleg, válaszoltam. Nem lesz könnyű nyaram. Ezt az elkerülhetetlen szembesítést persze már rég megjósoltam magamnak. Illetlen dolog az önidézet, de hiánypótlásul azoknak, akik nem látták volna Vackorom hátsó borítóját – kilimológiai és herpetológiai megjegyzések után befejezésül kis paleontológiai utalásként – ide másolok róla három sort: „Vagy húsunk nem is, csak csontjaink valának? / Bűzhödt tetemeit most, hogy kiássuk / tévedéseink nagy dinoszauruszának.”

 

 

A valóságban azért volt hús idehaza. Majd elfelejtettem benaplózni, hogy tegnap egész nap itt volt nálunk a feleségem Magda barátnője. Flórával ketten hatalmas adag póréhagymás, sajtos húst készítettek, és csont egyáltalán nem vala benne. Róla is csatolok képet a képgalériába. (Nem a húsról, hanem a Magdáról a hintaszékben.)