hirdetés

Ökumené

2008. április 20. - Tokai András

Sok példaképemet és mesteremet említettem már e hét naplóbeírásai során, Vas István említése valahogy elmaradt, pedig hát Takács Imre mellett mindenképp fő biztató mesterem volt, első, talán 1978-as találkozásunktól haláláig. Ha ezt a fordítási nyűgöt végre levetem magamról, a nyáron folytatom levelezésem digitalizálását, aminek legértékesebb része a Vas Istvántól őrzött 20-25 levél és levelezőlap...
hirdetés

A fordító ilyenkor a vasárnapot fordítja. Pihenésre, lelki életre, emlékezésre, gyerekekre és unokákra, olvasásra, tervezgetésre. Oda lehet vinni a kerti karosszékhez a pénteki ÉS-t, amibe eddig épphogy csak belekukkantani volt időm.



     Úgy látszik, akit a hétfői naplómban megdicsérek, hét közben máris díjat kap, mint Térey János. Az ÉS-ben az ő Asztalizenéjét taglalja hosszan és elragadtatottan Radnóti Sándor, Szilasi László meg Esterházy új könyvéről, a Semmi művészetről ír. Persze, a Politikát is olvasom az ÉS-ben, de többet ér, és maradandóbb az egész heti vircsaftnál az az egy sor Irodalom Bertók László versében, amikor „egyet cikkan a monitor”. (Az ilyen szavaknak örülök mindig, mint a cikkan, amiket aláhúz a helyesírás-javító.) No és természetesen kedvenc mai történészem, Romsics Ignác Ex Librise, többek közt a Paksa Rudolf szerkesztette Szekfű Gyula és nemzedéke a magyar történetírásban. Megörülök, mikor Romsics könyvismertetései közt a kisebbségkutatás szóra esik a pillantásom. Cholnoky Győző barátom Lucidus-kiadójának újabb könyve lesz? Nem, „csak” Eiler Ferencnek az MTA Kisebbségkutató Intézetének kiadásában megjelent könyvéről számol be, ami a két világháború közt működött Európai Nemzetiségi Kongresszus jórészt ismeretlen tevékenységét mutatja be. Romsics fölvette azt az angolszász sajtóban dívó szokást, hogy zárójelben közli a cikkében említett szerzők születési évét. Örülök a fiataloknak. Paksa Rudolf mindössze 27 éves, Kántor Lajos pedig, aki ugyan továbbra is a Korunk Alapítvány élén marad, ahogy valahol a neten hét közben olvastam, a kolozsvári Korunk szerkesztését a mindössze 32 éves Balázs Imre Józsefnek adta át.
     Úgy látszik, egyszer minden kör bezárul. Romsics Ignác, mint megtudom a Wikipédiából, Homokmégyen született. Hétfői netnaplóm első képe a padon üldögélő unokákkal történetesen épp Homokmégyen, a Kalocsa melletti szép kis faluban készült.
     Akinek, mint Bertók Lászlónak, van a monitorában vagy mellette hangszóró, annak javaslom, hallgasson bele, ahogy én is tettem megint vasárnap, a Dokkrádió hangfelvételei közt abba, ahol Bessenyei Ferenc mondja csöppet sem robusztusan, a végére már szinte a férfizokogásig elérzékenyülve Kosztolányi Hajnali részegségét. http://www.dokk.hu/audio/
A kis reggeli motoszkálás után megvalósítjuk itt Sashalmon a keresztény ökumenét: először egy olyan kedves, ismerős házaspárt szállítunk el a sashalmi katolikus templomba, ahol a férj református, majd a tekintélyes Rákosszentmihályi-Sashalmi Református templom mellett elhaladva (amely már a ’80as évektől az erdélyi segélyakciók egyik legfontosabb magyarországi központjának számított), mi Flórával a nemrég szépen fölújított rákosszentmihályi (ki másról lenne elnevezve?) Szt.Mihály katolikus templomba megyünk misére.



     Egyrészt azért, mert itt szoktunk találkozni vasárnap délelőttönként az Árpádföldön lakó unokákkal, de ma különösen azért is, hogy megnézzük az elsőáldozók bemutatását.



     Tegnapi netnaplómnak a szerkesztő A vad elszabadulása címet adta. Nos, tartok ugyan attól, ahogy írtam, hogy felmelegedő világunk a rengeteg fölgyülemlett gond és feszültség miatt egyre fenyegetőbbé válik, de reménykedem abban is, hogy az előttünk álló évtizedek az érzelmek, az erkölcs és a finomabb lelki élet évtizedei lesznek. Szentmihályon ma több mint ötven kis leendő elsőáldozót mutattak be a gyülekezetnek, igaz, ez a példátlanul magas létszám a szomszéd Béla utcában működő Néri Szt. Fülöp Katolikus Iskolának is köszönhető.



     A magunk bensőséges érzelmeit ma délelőtt még Flóra szülei sírjának meglátogatásával és rendbetételével is gyakoroljuk. Míg Flóra a sírnál foglalatoskodik, én a temető kerítésén túl sárguló, hatalmas repceföldön ámulok.



      Lesz elég olaj az ételekbe idén, hacsak nem bio-etanol üzemanyag készül ebből is. A bioetanol honlapon még ennél is groteszkebb ötletet találok: Autózzon ön is pálinkával! Mi maradunk a 95-ös oktánszámú hagyományos benzinnél, meg is tankolunk belőle, és a benzinkútnál még virágokat is veszünk az otthoni ablakokba.



     Szóba került, hogy ma kilátogatunk Pilisszentlászlóra, ahol nemrég elkészült Miki fiamék háza, benne egy páratlanul szép falépcsővel. Ne maradjon ez a napló se Kairó említése nélkül: kisebbik fiam, Miki, a francia nyelvtanár és fordító ott született. Ő valóban e század érzékeny, multikulturális gyermeke: iszlám országban történt születése után zen-buddhista lett. Lassan egy éve, hogy megnősült ő is. A mai látogatás végül elmarad, de nászurammal e-mailezve közösen abban reménykedünk, hogy Miki és Éva új házába is hamarosan megérkezik a gólya.
      Hamar vége a szép vasárnapnak, és – búcsúzik a naplóíró – vége a hétnek is. Köszönöm az olvasók figyelmét és a szerkesztő sok segítségét. Lehet, hogy még fognak hallani rólam. Nyugdíjas éveimre ugyanis azt a célt tűztem magam elé, hogy ismeretlen költőből ismeretlen prózaíróvá tornázom föl magamat. Soha nem késő elkezdeni, Lengyel József is hatvan éves kora után publikálta maradandó műveit. Úgyhogy talán látják majd novelláimat itt-ott, verseimet meg, ahogy eddig is, a Holmiban, Mozgó Világban, Magyar Naplóban (ha, mint reméljük, fennmarad), Somogyban, Forrásban, Új Forrásban, Árgusban, Életünkben, s talán, évtizedes szünet után megint az ÉS-ben is.
     Sok példaképemet és mesteremet említettem már e hét naplóbeírásai során, Vas István említése valahogy elmaradt, pedig hát Takács Imre mellett mindenképp fő biztató mesterem volt, első, talán 1978-as találkozásunktól haláláig. Ha ezt a fordítási nyűgöt végre levetem magamról, a nyáron folytatom levelezésem digitalizálását, aminek legértékesebb része a Vas Istvántól őrzött 20-25 levél és levelezőlap, de van benne jó pár értékes darab Orbán Ottótól, Méliusz Józseftől, Tandori Dezsőtől és a 80-as évektől kezdve sok-sok szerkesztőtől, baráttól: Bella Istvántól, Baka Istvántól, Pete Györgytől, Várady Szabolcstól, Székely Ákostól, az ír Thomas Kinsellától, arab barátaimtól, a krakkói mérnöktől: Jerzy Kostarczyktól, s ki tudja, még kitől abban a sok, polcomon gyűlő borítékban. Végre elkészítem saját honlapomat is, azon lesznek majd ezek a relikviák is olvashatók. És hát, talán a nyáron sikerül majd összeraknom az újabb verseskönyvemet is az Orpheusz Kiadónak.
     Ceterum censeo Carthaginem delendam esse. Jó, nem bánom, Karthagót talán tényleg el kellett pusztítani, de a fiatalokat, az összes nyugdíjast és a Literát Isten éltesse.

Tokai András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.