hirdetés

Őrségváltás

2009. december 27. - Varga Mátyás

Máig él a mondás: "Qui voit Sein voit sa fin", vagyis: "Aki látja Sein-t, látja a végét".
hirdetés

Az Armen olvasása közben jöttem rá, hogy jó ideje (talán amióta Pannonhalmán élek) engem is mennyire lenyűgöznek azok a műszerek, amelyek valamiképpen az időjárási adatok mérésével, jelzésével állnak összefüggésben: barométerek, páratartalmat mérő szerkezetek, maximum-minimum hőmérők. Vonz bennünk a kiszámíthatatlanság nyomon követése, a rendszertelen rendszer.

Február 28-án ezt olvassuk a Jean-Pierre Abraham naplójában: "A hirtelen erős napfény mindig vihart jelent. Erre kell készülnünk.

Martin ma este megborotválkozott, alapos mosakodás után tiszta overallba bújt. Vajon miért? A váltás még messze van, senki nem jön hozzánk, egyébként is ebben az időben... Próbálok másra figyelni. Végül nem kérdezek rá, de komoly arckifejezése meglep. Mindettől függetlenül vajon nem lenne-e kedvem nekem is néha fehér inget venni, vagy akár nyakkendőt kötni? Mindenki ünnepre találhat, ha szíve mélyén megszólalnak a harangok."

A világítótorony, amiről az elmúlt napokban annyi szó esett, a bretagne-i parttól néhány kilométerre lévő Île-de-Sein nevű sziget közelében taláható. A sziget maga mindössze 58 hektárnyi területű. A bátorság és hősiesség legendái fűződnek hozzá. Máig él a mondás: "Qui voit Sein voit sa fin", vagyis: "Aki látja Sein-t, látja a végét". Az Armen építése már eleve viszontagságos volt, aztán pedig az őrök életéhez is legendák fűződtek. Van egy film az interneten, ahol a sanzonénekes, Louis Capart, aki gyermekkorában és kamaszkorában sok időt töltött az Île-de-Sein-en, mesél a toronyról. Elmodja, hogy az építés során voltak évek, amikor olyan rossz idő volt, hogy a munkások mindössze néhány órát tudtak dolgozni a sziklán, amire a világítornyot építették. És talán még ennél is érdekesebb, hogy a hozzászólók között van valaki, akinek a nagyapja őr is volt az Armenen, de – ahogy ő mondja – nem tud többet a világítótoronyról, mint Capart.

Felvetődik a kérdés: Mi az, ami elmesélhető? Elképzelem, hogy micsoda feszültséget jelenthetett a kívülállók, a családtagok számára, hogy a jó esetben kéthetente leváltott őrök nem meséltek semmit, holott látszott rajtuk, hogy súlyos dolgok történnek velük.

Többnyire az eseményeket meséjük. De mi van akkor, ha nincs esemény? Van-e nyelv az eseménytelenséghez? Jean-Pierre Abraham megtalált valamit, vagy mindenesetre talált egy sziklazátonyt, amire őrületes munkával felépített valamit. A név (Ar Men) breton nyelven azt jelenti: A Szikla.

November 27-én (este 10 órakor) a napló egy másik őrről, Cletről beszél: "Clet fél. Túl sokat beszél. Nem tudok neki válaszolni, és látom, ahogy egyre nyugtalanabb lesz. Már nem is borotválkozik. Megnőtt a haja. Fél, hogy nem tudjuk elindítani a ködsziréna motorját. Fél, hogy elromlik. De attól is fél, hogy meghibásodik a rádió. Minden este beszél a feleségével, de mindig ugyanazt mondja neki: »Remélem, a szigeten minden rendben. Itt is. Ölelem a gyerekeket. Akkor holnap... « A szigetből semmi sem látszik. Talán két hajónak is nyoma veszett.

A tenger ágyúszószerű hangot ad. Pontosan ugyanaz a hang, mint tavaly télen; ugyanazok a kiáltások; érthetetlen csikorgások. A homályos konyhaablak mögött hatalmas árnyak vonulnak. Clet folyton felpattan. Képtelen vagyok megnyugtatni. A kését élesíti. Hosszú perceken feni egy köszörűkövön. Aztán először a hüvelykujja hegyéhez érinti, majd feltűri az ingét és benyálazza a karját. A penge – mint egy borotva – csupasz bőrfelszínt hagy maga után. Leteszi a kést az asztalra, rámnéz, elégedett."

Eljött a váltás ideje. Miközben az Armennel fogalalkoztam, találtam két régi képeslapot. Mindegyik azt mutatja, hogyan történt az őrségváltás a világítótornyon. Hát így:

 

Varga Mátyás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.