Ötórai
2008. szeptember 18. - Murányi Zita
Lisztet nem játszik, Bachra fúj, nem érdekli, ki komponálta a Für Elisét (Szabó Magdát bele se keverem), viszont. Zseniálisan improvizál. A polka a szakterülete. (Csörömpöl, fickándozik. Majd kicsapja a billentyűket, míg te egy frappánsan szerkesztett a dohányzás halálos feliraton agyalsz.).
- 2008. szeptember 18.
Nemcsak a kezünkben langymelegre hűlő, lógatós tea, a kollégium gondnoka is ötórai. Öt órakor jár le a műszakja (ahogy errefelé általában mindenkinek). Utána se ki, se be. A számítógépes terembe vezető, nappal forró, este jeges üvegfolyosó, ha lakatra nem is, kulcsra zárul.
Két megoldás van. Már, ha el akarod készíteni a házi feladatod. Kilincselsz pótkulcsért a dán koleszosoknál, vagy nemes egyszerűséggel nekifeszülsz, és még bírod szuflával, nem engeded. Rázod, téped, feszíted fel az ajtót. A bejáratit.
Ha már kellőképp begyakoroltad a koreográfiát, meg se kottyan. Hogy aztán székkel, vagy szemeteskukával támasztod ki, ízlésed rajta.
De kitámasztanod muszáj. Jön a zongorista. A lengyel. A mindenki szereti.
Lisztet nem játszik, Bachra fúj, nem érdekli, ki komponálta a Für Elisét (Szabó Magdát bele se keverem), viszont. Zseniálisan improvizál. A polka a szakterülete. (Csörömpöl, fickándozik. Majd kicsapja a billentyűket, míg te egy frappánsan szerkesztett a dohányzás halálos feliraton agyalsz.).
Ha nem játszik, telefonál. Hatvan forintért, haza. Orákig beszél, ahogy mi is. Kezedben a csésze, füleden a kagyló, ha olyanod van, még a körötted sertepertélő takarítónőnek is odabiccentesz. Nem nagy kunszt. Két kézzel, hajló nyakkal, meg lehet ejteni. Simán.
Vagy akad egy harmadik lehetőség is. Ha szerencsés esetben, hazajövet nem törlik egyik járatod sem, s néhány perccel öt óra előtt helyet tudsz foglalni az ablaka nincs dohos pincehelyiségben. Akkor legföljebb rád zárják az ajtót. Nagy különbség. Belülről egy visszafogott kattanás, és kint vagy. Menet közben, akár zöröghetsz is – feltéve, hogy hozzád nőtt, hiányzik a zörgés - az akváriumban fickándozó aranyhalaknak. Útba esik. A számítógépes teremből a lépcsőn fel, és máris előttük vagy. Ha nem lesz mit enni, kisütjük! – most ez van soron, a kívánj valamit, teljesül!-t épp tegnap töröltük a repertoárból.
Mi tagadás, a múltkor nagyon csúnyát kivántam. A zongoristának. Meg tudtam volna fojtani! Egy kanál (teában). Mi máson, ha nem az egy szem varázstelefonon kaptunk volna hajba? Kétszer is előttem csapott le rá. Nem, nem megy nekem ez a versenyfutás. Sok minden nem megy. Itt meg pláne nem, na, ez az igazság. Gyakorolni kellene.
Bosszúból egész éjjel D-moll toccatát és fúgát harsogott a Youtube. Nem vagyok biztos benne, vájt fülekre lelt-e. De talán meghallotta. A zongorista. Mert aznap nem jött le kalimpálni. Meg azután se. Egy jó darabig.
Jut eszembe, tegnap törött kézzel sétált el a telefon előtt.
Leesett a motorjáról. Néhány napja vette, a márkájára nem emlékszik, de imád repeszteni – hadarva fűzte hozzá. Csoda járgány lehet, hálás moci! És nem is volt sokba.
Az a lényeg.
Ma el akartam pötyögni a Hullapelyhest. Szégyen, de egy év lecke után, semmi más, semmi zengzetesebb nem bírt gyökeret ereszteni a fejemben. Ha megerőltetem magam, kotta nélkül mondjuk egy Röpülj páva remixet azért ki tudnék facsarni az ujjaimból, de azt meg, rajtam kívül nem élvezi senki. Pláne a lengyel. A dánok.
Szóval le akartam ülni.
A zongorát húrozni vitték – valami ilyesmit dörmögött a lengyel srác a törött kezével hadonászva nekem. Nem lehetett kristálytisztán érteni, mert közben a másik, ép karjával a telefonkagylót püfölte. Verte, csapdosta dühödten a készülékhez. Igaz is, a délután járt itt egy szerelő. A suliból jövet (kivételesen nem babrált ki velem egyetlen sofőr sem) láttam barna kantárosát, mintha igazítana valamit a kétkrajcáros ketyerén.
Öt órába? Öt percbe sem telt, és lengyel barátom feladta. Figyu, most jövök én! – eresztettem el egy mosolyt, előre élvezve a siker ízét, a visszavágót. “Error” – olvasom a telefon kijelzőjén. Vesztettem. Bármily gyors futam volt. A vonal túlfelén, alig néhány perce, sajnos Magyarország sem kapcsolható. (Anyu, apu, no para, azért minden
Lassan az ötórás gondnokot is el kell csípjem. Csöpög a csap a szobámban. Azt ígérte, lecseréli a telepet. Nem is tudom, mikor volt a napja.
Pedig sürgős lenne, halaszthatatlan, hogy megreparálja. Élet-halál. Gondoltam, ha minden slágfertig, a napfényes Koppenhága mellől, engesztelésképp a jegeces Haslevba csábítom Samirt. Vacsorázni.
Felőlem hozhatja a turbánost is! Have a nice day! Have a nice meal.
A cup of tea?
Még a suli teraszán kérdeztem. Két slukk egészségkáros cigi közt.
(Mert, azt lehet.). Azt felelte, nem szereti a teát.
És az aranyhalat?
Hozzászólás