hirdetés

Ott vagyok, ahol nem vagyok

2017. október 9. - JAK műfordító tábor

Ahogy Nietzsche írta egy helyütt: akkor leszel igazi német, ha elvész benned a német. Az afteren elég magyarosan pálinkázunk és borozunk, turbómagyarosan szalonnázunk és tepertőzünk, de közben szellemileg megmártózunk abban, ami nem magyar. A lengyel nazálisokban, a román félhangokban, a portugál selypegésben, a norvég dialektusokban – A JAK műfordító táborából Szirák Péter bejegyzését olvashatják.

hirdetés

A feltehetően utolsó őszi fűnyírás és egy kis kerti foci a fiúval (az előző napi, őszintén, bár óvatlanul lelkes terv szerint a „Svájc-Magyart" játszanánk újra... de az 5:2 tükrében Peti inkább egy totál virtuális „Új Zéland-Ausztrált" javasol: minél távolabb a traumától alapon!). Még elolvasom az ÉS feuilletonját (Kiss Noémi komoly szenvedéllyel „realizálja" a kultikus Szabó Magda-képet), s ebéd után szemezgetek valamit a katalán helyzetről, úgyhogy rövidke álmomban mindenütt vagyok, csak ott nem, ahol: Magda néni sértett büszkeséggel lobogtatja a katalán zászlót, miközben a tömeg a Barca-himnuszt énekli, s mi egy autóban menekülünk Kun Árpival... Kimondottan jó megébredni arra, hogy Fodor Péter barátom megérkezett, s indulhatunk a szépséges Duna-kanyarba, a mindig sokat ígérő műfordító táborba: táj, mindenféle ecsettel, honi mizériák oldása kedves külföldi irodalmárokkal, Kisvarga pálinkája, Buda Gyuri bora – ott legyünk, ha lehet, még este nyolc előtt, mert akkor beszélgetek a Boldog észak és a Megint hazavárunk Norvégiából „alászálló" szerzőjével.



Nos, a küldetés jól indult, mint a szombat esti meccs, de aztán béborult a világ álorcája, mert Füzesabonynál holmi aszfaltozás okán több kilométeres araszolás alakult ki, s vele a lúzerság nem is csak szubjektív érzete – mondom is F. Petinek, hogy jó pszichológiai érzékkel mélyítsem a fílinget: – Még Kun Árpád is hamarabb ér oda Norvégiából, mint mi a cívisvárosból... (S amúgy összességében tényleg!) Na csak elröppen az az egy óra, amíg kb. öt kilométert közeledünk az ígéret műfordító táborához, s még azt is látjuk, hogy nem aszfaltoz most a világon senki, legfönnebb -ott vagy -ni fog, de nyilván indokolt ötezer autót megfontolt araszolásra bírni vasárnap délután. Miért ott vagyunk, ahol vagyunk?



Aztán felgyorsul az autó, pörögnek az események, s a hűvös októberi estén már ott ülünk Árpival a műfordítók befűtött kuckójában, s igazi merengő beszélgetés veszi kezdetét Sopronról, Pestről, Erdélyről, Párizsról és a fjordmenti faluról, ahol a magyar költő-író civilben takarító és idősek ápolója, és tán senki, de senki sem tudja róla, hogy nappal nem körmöl, de ha jön a hajnal, akkor versesköteteket és regényeket ír. Jó, hogy Árpinak nem rutin az írói est: gondolkozva, nagy és sok kis apró elágazásokkal beszél, töpreng, nincs kész válasza, én megsaccolni se nagyon tudom, hogy mit fog mondani, nem is nézek a papíromra, hanem ahogy jön, s ettől a beszélgetés meg-megbotlik ugyan, de mindig újraalakul, szép futamokkal a hazáról, ami egyfelől a család, a biztonság és a kiszámíthatóság, másfelől a nyelv, az irodalom, az alkotás maga. Árpi azt mondja, hogy szeret takarítani és gondoskodni, s vezetés, valamint porszívózás közben verset ír, viszont prózát csak hajnali fél négytől, midőn emitt szunnyad a család, amott szunnyadnak az öregek, alszik Norvégia. Ahol azért könnyű neki, mert nem norvég, hanem magyar, vagyis ott is van, meg nincs is ott.

Ahogy Nietzsche írta egy helyütt: akkor leszel igazi német, ha elvész benned a német. Az afteren elég magyarosan pálinkázunk és borozunk, turbómagyarosan szalonnázunk és tepertőzünk, de közben szellemileg megmártózunk abban, ami nem magyar. A lengyel nazálisokban, a román félhangokban, a portugál selypegésben, a norvég dialektusokban, s aztán éjjel lesz és hajnal, s jó itt lenni, mindenütt lenni és sehol.

Szirák Péter

JAK műfordító tábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.