hirdetés

Otthonosan, háttérben kutyákkal

2018. február 15. - Patak Márta

Aki prózát ír, annak amúgy állandóan dolgozni kell, a próza folyamatos szövegben (is) létezést kíván, ebben az írótevékenységünkről beszélgetve itteni íróbarátaimmal is megegyeztünk... – Patak Márta naplója Ciprusról.

hirdetés

Belaktam a teret magam körül. Anita szobáját birtoklom még keddig, aki Amerikában tanul, otthon érzem magam a házban, gyanítom, Edgar, a chow-chow és Lady, a pekingi palotapincsi is azt hiszi már, én végérvényesen a családjukhoz tartozom. Edgar, aki számon tart minden mozgást, ő az őr, reggelente olyan boldogan üdvözöl, mintha konstatálná, hogy nem tévedett, tényleg itt vagyok.

Ma pihenőt tartok, tegnap hosszú volt a nap, amíg barátaim is dolgoznak, én a ház körül tevékenykedek, ez persze leginkább a laptopom környékét jelenti. Sose szeretem magam turistának tudni, hosszú távon nem is vagyok az sehol, amúgy meg akárhova megyek, mindenhol dolgoznom kell, és legfőképpen dolgozni megyek oda, ahová utazom, nem csak úgy passzióból, meg nem utolsó sorban a barátaimat meglátogatni, mert hála Istennek, elég sokan vannak szerte a világban. Aki prózát ír, annak amúgy állandóan dolgozni kell, a próza folyamatos szövegben (is) létezést kíván, ebben az írótevékenységünkről beszélgetve itteni íróbarátaimmal is megegyeztünk, bár ha visszagondolok, időnként elbizonytalanodok, kedves tanítványom, Eduardo még ezelőtt húsz évvel mondta Alcalában, ahol görögöt tanítottam neki, hogy valaki vagy él, vagy ír, és akkor engem ezzel a mondatával jó hosszú időre fölmentett az írás alól. Egy következő kérdés lehetne, mikor él az író, amikor ír.

María Ioannú, a lemeszószi kolléga, akinek novelláskötetét az idei könyvfesztiválra fordítottam, ő maga is ott lesz, könyve a Noran Európa női szemmel című sorozatában fog megjelenni, azt mondja, amikor erről beszélgetünk, hogy ő sem tud otthon dolgozni. Én sem, otthon a reggeli óráim az írás órái, pontosabban órája, mert egy óránál sose több, ilyen mértéktartó vagyok az írásban, és amint kilépek a szoba ajtaján, azonnal jönnek a kutyák, mennem kell velük az erdőbe. Maríával abban is közös az álláspontunk, hogy gender ide, gender oda, a férfi kollégák ezerszer könnyebb helyzetben vannak, mint a nők, legyen szó megjelenésről, jelenlétről, bármiről, sajnos még mindig itt tartunk. Galimberti-Trost Márton tudna erről mesélni. Közösen irigyeljük a költő kollégákat, akik adott esetben egy szonettel is elérnek olyan hatást, mint mi egy regénnyel, és María még hozzáteszi, azt se felejtsük el, hogy a költő meztelenül lép ki a színpadra, nekünk meg ott van a történet álruhája, abban mindig észrevétlenül elrejtőzhetünk.

Abban is szerencsés vagyok, hogy ennyi író barátom van, közös a nyelvünk, és milyen jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. A fordítóházat is ezért szeretem, amikor fordítok, fontos a többiek jelenléte, akik ugyanazt művelik, amit én, és persze legalább ennyire fontos a személyes találkozás is az író barátokkal, meg akit éppen fordítok, pontosan ezért is jöttem el most Ciprusra. Más a lelke a szövegnek, ha szerző folyamatos jelenlétével számolhatok, Maríával is így volt ez, végig kapcsolatban voltunk, amíg fordítottam a novelláit, és most az utómunkálatoknál is. Ő egész másképp ír, mint én, mondtam is neki, irigylem, én nem tudok így írni, viszont kedvelem ezt az abszurd, mégis mély érzelmekkel operáló prózastílust, ráadásul nálunk nem is idegen ez a hang. Maríát ez megnyugtatja, itthon, Cipruson, mondja, fanyalognak tőle a kritikusok, de abban is megegyezünk, ha egy író a fanyalgó kritikusokkal törődne, akkor talán egy sort se írna le életében, egy szuszra elolvassák átlósan a novelláinkat, és ha rosszul ébredtek, fáj a fejük vagy egyéb baj nyomasztja őket, akkor bizony sok jóra nem számíthatunk.


A kutyák szokásait hamar megtanulom, nem nehéz, ezt szeretem bennük, hagyják magukat kiismerni, még ez a hatalmas, medve termetű jószág, Edgar is. Őt az első napon lekenyereztem, azóta nem tágít mellőlem, főleg ha ennivalót lát a kezemben, Lady, mivel már tizenhat éves, kicsit süket, kicsit vak is, viszont ha tányércsörgést hall, az ebédlői szék mellől néz föl hályogos, kékes szemével, és hangos vakkantással jelzi, hogy neki is ideje volna enni kapni. Ha jól belegondolok, mindenhol vannak kutyabarátaim, amerre járok, és ők legalább olyan fontosak nekem, mint az emberbarátaim. A kutyák családtagok, szeretem, hogy mindenki annak tekinti őket, ahol megfordulok. Itt Edgar a nagy fölfedezés nekem, eddig ilyen közelről nem volt szerencsém ehhez a fajtához, Szegeden Ancsa barátnőm Csibésze ugyan német juhász és chow-chow elegye, busa feje és kék nyelve emlékeztet az őseire, de fajtatiszta jószággal még nem kerültem ilyen közeli kapcsolatba. Bizalmatlan, tekintélyparancsoló távolságtartó fajta, nagyon büszke vagyok rá, hogy Edgarral sikerült ilyen jó barátságba kerülnöm.

Vendéglátó Dia barátnőm nagyon aktív, emlékszem, harmincegynéhány évvel ezelőtt, mikor együtt laktunk a kollégiumban, a Magyarországon tanuló ciprusi diákok elnöke volt, minden nemzeti ünnepükön beszédet mondott, és ilyenkor engem ért a megtiszteltetés, hogy több görög diák szakdolgozata mellett az ő beszédeit is lefordíthattam (akárcsak a görögök elnökéét is), merthogy a beszéd magyarul hangzott el, nem görögül. Itt tartózkodásom alatt most is kinéz nekem egy feladat, barátnőm éppenséggel a harmincéves múltra visszatekintő Ciprusi Magyar Kulturális és Baráti Társaság elnöke is egyben, itt fekszik előttem a társaság alapító okirata, nem ártana lefordítani magyarra.

 

Patak Márta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.