Reggel 5-re cipeltem fel a cuccokat, dolgozott bennem a harmadik Red Bull erősen, Janka teljesen felébredt, kajáltunk, imádta, hogy otthon vagyunk, sokat volt el a nyáron.
Írom csütörtök délelőtt.
Most úgy tervezem, hogy holnap érem utól magam.
Fél 10-ig hagytak aludni, mert épségben hazahoztam őket a messzeségből, meg egyáltalán.
Otthonról kezdem a rutint, outlook express, 200+ email, amíg odavoltam, mennyi az, ha itt vagyok?, sok benne a szemét meg néhány fontos fejlemény néhány fontos ügyben, alakul a to-do-lista, sorrendezek, telefonálgatok az erkélyen.
Betámadnak az aprók, Miska megint a HOME-gombot feszegeti, félig lejár már, a C-t Janka tüntette el úgy egy éve, azóta lukas a klaviatúrám a laptopon, az újat meg 2 hete ellopták a kocsiból, amikor fél órára beugrottunk az apósomékhoz, hogy megmutassuk nekik az unokákat három hét Balaton után.
Biciklikkel a tetőn nem fértünk be a kertbe, az alvó pulyákon kívül csak a kézitáskákat vittük be a tutiba – kétszer nyomták fel a házat, az alvók feje mellől vették el a mobilt, a szomszédos nappaliból a tévét –, a számítógép meg a dugigtömött Picassoban maradt a seggem alá becsúsztatva.
Sétálgat a csávó a Rózsadombon a késő délutáni aranyos napsütésben, pajszer van nála, mi más, persze hogy bekukucskál  a gyerekszék és a támlám közötti keskenyke résen, noná hogy kiszúrja a hordozható ingóságot, amit a feleségem kapott az anyjától a 30.-ra, hisz profi és nála a készség.
250 + áfa bukó.
Nem beszélve arról, bokros tapasztalat, hogy egy munkaállomás két bölcsésznek édeskevés odahaza, mert amikor fél 10 felé véget ér a gyerekműszak, valaki vár a gépidőre. Három hónap nagy idő, felkerült rá az asszony teljes profilja, 3000 fotó, egy félkész melós családfa, meg a többi.
Nagyon laza hosszúlépést ittam éppen, amikor hívott anyám, hogy hívták a rendőrségtől, hogy a kocsimnak be van törve a hátsó ablaka.
Nem egyből jöttem rá, hogy ugrott a laptop, ismerhetik az érzést a hasonszőrű lúzerek.
A családom hozta a formát, jó fejek nagyon, folyamatosan elnézik nekem, hogy felelőtlen vagyok, szétszórt, hebehurgya, amilyen.
Azóta formálgatom dacosan bizakodó tételmondatomat, amivel a hozzám közelálló normális többséget a sírba tudom kergetni, hogy jó emberekkel rossz dolgok nemigen történnek.
Hozott már vissza nekem telebrifkót Jehova tanúja a Baross utcából.
Biztos elromlottam.
Dolgozom az elméleten.
Vissza az erkélyre: nem volt nyugtom már a kicsiktől, Borkát haza kellett vinni az anyjához, teleraktam a csomagtartót üveggel meg műanyaggal szelektíve, itt tartok a környezettudatosságban, és elkezdtem a maradék hasznos hivatali félnapomat.
Ilyen a rutin: levelezés áttekintése, nem történt-e valami halaszthatatlan az eltelt másfél órában, kezdőoldal a filmhu, fórum, címlap és hírek, utána litera, fórum, hátha áll a bál, netnapló (irigyeltem Marci barátomat, hogy már a közepénél tart, örültem, hogy Áronnála a narratív mankó, és őszinte kárörömmel konstatáltam, hogy le van maradva ő is, aztán következett a KönyvesBlog, találatanalízis, a kommentek gyors átfutása, webaudit, Tilos, kis index, röpke látogatás a wiwen, meg a fokozódó para emiatt itt.
Mégse eshettem neki még, mert jöttek a munkatársaim, hogy képbe hozzanak, mi hol tart.
Megy egy 10 fős litera kommandó Stuttgartba szeptemberben.
Rendezünk egy nemzetközi forgatókönyvírói pitch fórumot Pécsett október elején.
Filmhu filmklub lesz a Holdkertben.
Elmegy a szerkesztőségi titkárunk, folyik az asszisztens casting.
Nem válaszol az index az együttműködési szerződés tervezetre a KönyvesBlog miatt, rakjuk össze a szponzorvadászat menetrendjét, vészforgatókönyveket írunk a likvidhiány és tartalom gyártás vonatkozásairól, pályázati információkért kepesztünk, partneri lehetőségeket kajtatunk...
Adjátok vissza a hegyeimet.
Megjön a Valuska, hoz nekem egy Narancsot emiatt, másfél órát várunk egy pizzára ezektől, és sokat röhögünk ezen a felnőtt tartalmon.
Hazafelé fogalmazom a tegnapot, ég már a pofám.
A játszótérre családilag megyünk, anyám indul tőlünk a dolgára, az utcán meséli, hogy megnyertek egy házi bridzs-versenyt az apámmal a barátaiknál Balatonon, húsz házaspárból lettek elsők, apám büszke volt, zavart és maradéktalanul boldog, akár egy gyerek, látnom kellett volna.
Megnéztem volna.
Laura elrohan megnézni, mikor van szülői az óvodában, mert a 3 éves szeptemberben kezd, Misi homokot eszik, Janka vad, úgy hintázik, mint egy őrült, kacag, kacag.
Rozi egy férfi, az egyik, ha nem a legjobb barátom, tíz éve csináljuk együtt a Kolorlokált, teljesen felnevelt már egy lányt, kisfia, Iván most múlt egy, közel laknak, csatlakoznak, gurigatjuk a labdákat, beszélünk, rugózunk a libikókán, elmond egy szépet, amit ideírok a végére.
Igaz, Rozi tulaj, dübörgő helyeket visz a városban részben (a Sarkot, a Sarkkertet, e nyártól a Corvin tetejét), elvállalta, hogy másodasszisztens legyen egy első nagyjátékfilmben, mert szereti a kis Verebest/Pater Sparrow-t, és régóta játszadozik a gondolattal, hogy csináljon valami értelmes filmes dolgot a gyártási részlegen.
Huhogtam, hogy baromság és majd rájön.
Erre föl meséli, hogy negyven forgatási napnyi kőkemény csapatmunka után, az utolsó snitt felvételét követően széttöltöttek 40 műanyagpohár meleg pezsgőt, a rendező srác köszörülte a torkát, hogy megköszönje a melót, de egy mondat után elkezdtek potyogni a férfias könnyei és vele együtt sírt, hüppögött és törölgette a szemét az egész stáb, mert ilyen közös szakmai, művészi, emberi tapasztalatban még az 53 nagyjátékfilmben szereplő underground sztárszínésznek sem volt része korábban.
Na ezért nem kell rám hallgatni, de ilyenekért érdemes a filmhut csinálni, és ha még jó is lesz az 1, akkor ez a köcsögség kuka és passz.