Sötét lett a nézőtéren. Valaki, valahol felsóhajt: ajajjjj (amúgy viccesen). A nézőtér kuncog. A színész szerepe szerint beszalad, majd megrémülve a közönségtől, kifut. A közönség kacag. A színész mókázik, a gyerekek nevetnek és valaki beszól… félős vagy!... ezen aztán dőlnek a kicsik a nevetéstől... s akkor elkezdődik: Pszt, psszt, psssszt!
A mese elindul, megszületik Pöttöm Panna, az egyik néző bekiabál: Mikor jönnek már a békák… mert tudja jól, a mese majd úgy folytatódik, hogy jönnek a békák, akik közül a királyfit meg kellene csókolnia Pöttöm Pannának. Tudja ezt az ember, ha 4 éves és tájékozott a világ dolgaiban. A kis követelőzőt kivezetik…
Így megy ez kérem, így csap össze múlt jelen s jövendő – talán a jövendő még nem.
Tegnap már említettem, hogy a gyerekszínházi alkotók és a pedagógusok között ellentét feszül. Minden gyerekelőadáson van pisszegő. Ha a rosszalkodóra pisszeg, hát legyen, de nem, itt most tökéletes mintapéldája volt a rosszkor pisszegésnek, amikor a gyerek benne van, tárgyal, üzen, segít a szereplőnek, aki néha annyi butaságot csinál, részese a játéknak. Akkor sem jogos a pisszegés, amikor a színész keresi Pöttöm Pannát: Hol vagy Panna?
Ott van a kezeden!  mondják a butának az ovisok. Tényleg, ott van a kezén
(Ez egy egyszemélyes darab, Futó Ákos volt minden, a mesélő, a nagypapa, a bábfigurák mozgatója és hangja. Jól csinálta. A képen Pöttöm Pannával látjuk.)
A gyereknél nincs nagyobb dramaturg. Ebben az Andersentől kölcsönzött kis mesében /Pöttöm Panna. Kabóca Bábszínház. Rendező Csató: Kata/ megjelenik egy nagy darázs, és hergelni kezdi a békákat, a békák meg menekülnek.
Kisfiú: Apu a béka megeszi a szúnyogot.
Apa: Ez nem szúnyog, hanem méh.
Kisfiú: Tudtommal a méhet is megeszi… de nem fél tőle, az tutti.
A gyerek kilépett a varázslatból.
Nem könnyű a mai gyerekekkel, ezek tévét néznek, és okoskodnak. És nevetnek, ha valami mulatságos és „beszólnak” ha valami nem stimmel. Psssszt! Viselkedni kell a színházban! Csend legyen… !!! Aztán van egy rész a mesében, ahol a történet leült. A gyerekek meg felálltak és elindult a ’pisilni kell projekt’, majd amikor az előadás visszatalált a helyes útra, a gyerekekre is lehetet újra pisszegni, hogy ne vihogjanak már annyira.
Aki öreg az emlékszik, hogy volt egy botrányos eset, amikor a néző kölykök ’U’ szögekkel lőtték a Nemzeti Színház színpadát. Talán a Bánk bán előadása közben. Mindenki kiakadt az ebadtákon és csak kevesen akadtak ki az ebadta színházon, aki unalmas előadást mutat a diákoknak.
Nem egyszerű dolog ez a gyerekszínházasdi. Ezt a kis Pöttöm Panna előadást már bemutatták a szakmának Kecskeméten, ősszel, a bábszínházi találkozón. Ott úgy alakult, hogy felnőttek, a szakma nézte, és nevetett, tetszett… de még véletlenül sem ott és azon, amin most a gyerekek. Nekik felesleges és idegesítő volt a bevezető burleszk játék, és nagyon jól szórakoztak azon a részen, ahol most az ovisoknak pisilni kellett. (Akit érdekel, ide kattintva belenézhet az előadásba).
Szóval így kezdődött az V. Gyermekszínházi Szemle. Egy kellemes, bár hullámzó előadással, pisszegő óvónénikkel.
Grimm, meg Andersen! Velük van tele az egész ország. Mit mondanak ezek a mának?
Ma kiderült, hogy Andersen, ezzel a Pöttöm Pannával pl. semmit. Ha csak nem valami nagyon jó író kezébe kerülnek, és nem lesz Grimm vagy Andersen ürügyén egy önálló teljesen más történet… akkor meg miért?
Ez is a kedves felnőtt terelgető szándéka miatt van. Jobb szereti, ha olyan előadás kerül színre, amit már ismer. Andersen, az jó, arra bejönnek. Szijj Ferenc, Lackfi János, az ki? (ŐK az idei az év legjobb könyve IBBY díj elnyerői. Sokkal többeknek kellene olvasni a nevüket).
Klasszikus meseíró, vagy valami, ami megy a tévében. Ment a tévében. Arra jön a néző. Mellékmondat: Épp most hallgattam egy betelefonálós műsort a rádióban, ahol az egyik anyuka azon siránkozik, hogy a gyerek milyen sok csúnya szót tanul a Mónikából meg a Fábriból… de hát kedves Anyuka, hogy kerül a gyerek ezek elé a műsorok elé?
A második előadás a Vaskakas Bábszínház Metamorfózis c. bábos játéka, tárgyanimációs fantáziája, mozgásszínházi előadása, vagy ki tudja milyen műfajú remeklése volt. Négy bábos felment a színpadra és különböző méretű (asztalterítő, zsebkendő, lepedő) rongyokból csodákat varázsolt nekünk. Madárból, Laokonból, pávából és lovacskából, kígyó, mikrofon, táncpartner, hattyú alakul, formálódik, mintha ott születne. Minden improvizációnak tűnik, pedig tudjuk, hogy keményen megkomponált, és mégis.

Ide kattintva egy rövid montázs látható a Metamorfózisból.

Háy János, a zsűri egyik tagjának szavait idézem: olyan volt, mintha egy dzsesszkoncerten ültünk volna. És az egészben az a legizgalmasabb, hogy ez itt nem valami, hanem az, ahogy a valami születik.
Lengyel rendező, Prof. Krzysztof Rau rendezte, akit 10 évvel ezelőtt hívott meg először Kovács Rozi, a Vaskakas igazgatónője.  Látta egy előadását és beleszeretett, s tudta, hogy Lengyelországban már akkor rendes iskolában képezték a bábművészeket, mikor nálunk 1 -2 éves tanfolyamokat lehetett kijárni, hogy valamit eltanuljon az ember a szakma titkaiból. Sikerült.
Két előadás és egy kiadós vita után következett a délutáni előadás, a  Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház Gabi című bábos játéka. Egy kislány emészti magát a halott testvére bezzeg kiválósága miatt.
Merész témaválasztás, szép báb, igényes előadás. Gyerekek leveleiből, írásaiból fonta össze Guy Krneta.
MAGYAR ÍRÓK! Azért mert már nem tetszetek üldöztetni, írhatnátok a gyerekeknek. Vagy anélkül nem megy? Milyen szép kor volt az a nemszép kor, amikor a másutt nem megjelenő írók mondandójukat és tehetségüket gyerekkönyvekbe fojtották.
Pár sorral feljebb írtam, hogy vannak kitüntetett írók… most meg sírok, hogy írók kellenének Hát ez az, az élet bonyolult.