hirdetés

Road movie

2006. május 23. - Pallag Zoltán

Délután négykor úgy éreztem, hogy a halántékcsontom kezd leválni a koponyámról, és a keletkező résből gőz csap fel, mint a Wartburg-motorháztetőkből. Már a nyelvem hegyén volt, hogy kimondom: húzzál innen bébi, pedig csak azt kérdezte kérek-e kávét. Azt mondtam, nem kérek, aztán vettem a cipőmet és lerohantam a Legvidámabb barakkba, a város legszarabb prolikocsmájába (egy konténer az egész) és kértem egyet a város legszarabb kávéjából. Száz forint.
hirdetés

“Micsoda jó és ragyogó világ ez, ha nem vész el benne, de micsoda sötét világ ez akkor, ha elvész benne.”
Bárukh rabbi
 
          Jó kocsiba be. Ablakot le. Könyököt ki. Kettesbe be. Na de ne szaladjunk ennyire előre, vegyük csak sorra e fullasztó nap történéseit, mert a száguldozás, ahogy anyám szokta mondani, semmi jóra nem vezet. De az is igaz, hogy anyámnak nyolcvanegy kilométer per há már száguldás, kilencvennél már a féket tapossa apám mellett az anyósülésen, de egyszer hallott egy emberről, igen, én voltam az, aki száz kilométer per órával hajtott. Az állat.
          De mindent csak sorjában. (Apropó, tudják mi az a sorja? Nem? Nézzenek utána!) Szóval reggel Zs. azzal ébresztett, hogy Z., itt a kávéd. Így, ahogy írom: zé. Mostanában így szólít. Én csak bosszúból írtam az előbb, hogy Zs., valójában Zsuzsa. Már nem találok ki új becézéseket, a régi beváltakat használom öntudatlanul: a Cicát, a Cicamicát, a Cicuskát, és a többi klasszikust. Attól függően mennyire bántottam meg. Igaz, néha direkt a Bébit használom, de azt csak akkor, ha meg akarom bántani. Erre mindig ugrik. Mint egy cica. De ma nem használtam a Bébit, pedig okom lett volna rá, egészen biztosan. Ha nagyon akartam volna, találtam volna valamit. De vezetés közben fáradt voltam keresni. Ebben a rohadt melegben nem jutott eszembe lebébizni. Sebaj, majd holnap, Pesten.
          Mert napi nyolc órát levelezek. Azért fáradok. Kötetlen munkaidőben. Vass Tibi felkért, hogy vendégszerkesszem a Spanyolnátha júniusi számát, ami egy Fehérvár-különszám lesz. Igyekszem eleget tenni neki, miközben azon izgulok, hogy a Kistangóért eleget teszek-e, nem is beszélve az Árgusról, amiért egyszerűen lehetetlen eleget tenni. Ezek mennek, meg a bárányfelhők, ahogy mondani szokták. És akkor még szó sem volt a versekről. Azok nem mennek. Azok jönnek. Vagy nem jönnek.
          Tudathasadásos állapot: melyik oldalon állok? Az elfogadók és elutasítókén, vagy a beküldők és visszakapókén? Valamerre mindig elhajlok, és ma hajlottam erre is, arra is. Délután négykor úgy éreztem, hogy a halántékcsontom kezd leválni a koponyámról, és a keletkező résből gőz csap fel, mint a Wartburg-motorháztetőkből. Már a nyelvem hegyén volt, hogy kimondom: húzzál innen bébi, pedig csak azt kérdezte kérek-e kávét. Azt mondtam, nem kérek, aztán vettem a cipőmet és lerohantam a Legvidámabb barakkba, a város legszarabb prolikocsmájába (egy konténer az egész) és kértem egyet a város legszarabb kávéjából. Száz forint. Beütötték, mert ott mindig adóellenőrnek néznek, hiszen egy jól szituált fiatalember, mint én, piros-fehér csíkos Kenvelo pólóban be nem tenné oda a lábát, hacsak nincs szerelmi bánata, és nem akarja magát pocsolyarészegre inni, lehetőleg olcsón. Tudják, akkor jön az, hogy igazi Casio, odaadom egy Unicumért! De most nem volt szerelmi bánatom, sőt!, egyszerűen ide járok büntetni magam. Pfuj! Általában könyvtár előtt. A feltételes reflex most is működött, felálltam és elindultam a könyvtár felé. Kivettem Lator Lászlótól a Kakasfej, vagy filozófia? című esszégyűjtményt. Kakasfej.
          Aztán felhívtam Zs.-t (hehe), hogy menjünk el ebből a városból. És akkor jött az, hogy jó kocsiba be. Irány Dunaföldvár! Csak úgy, hogy majd megálljak ott és elszívjak egy cigit, de nem álltam meg. Meggondoltam magam (na jó, meggondoltuk magunkat, együtt): irány Seregélyes! Mezőfalvánál újra meggondoltuk magunkat: irány Sárbogárd! Tiszta road movie, gondoltam. Az, gondolta. Álljunk meg, mondtam. Együnk fagyit, mondta. Elindultunk egy “Fagyizó” feliratú fagyizó felé, amely rászolgált a nevére, mert amikor beléptünk, megállapítottuk, hogy a pultoslányon kívül csak fagyi van. Csoki, meg citrom. Milyet kértek? Menjünk, mondtam. Menjünk, mondta. Irány Aba, aztán Belsőbáránd, ahol zsíros kenyeret ettünk erős paprikával. Le van szarva a fagyi. Elszívtam egy cigit, aztán irány Seregélyes, a kertben egy kis epercsipegetés, majd naplemente után vissza Dunaújváros.
          A kör bezárult.
          Jól mondom, bébi?

Pallag Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.