hirdetés

Robotmese

2013. augusztus 22. - Litera

Ha tehetem, kerülöm a tűzijátékokat. Így lett augusztus huszadika az egyik ideális időpont arra, hogy meglátogassam a szüleimet. Ők most is gyerekkorom szörnyei között élnek az óperenciás alföld szöcskenyájain és a határon is túl, egy krizantémoktól fuldokló varosban, amit Szatmárnémetinek neveznek. - A Litera naplóját csütörtökről Csutak Gabi írta.

hirdetés

A kaland azzal kezdődik, hogy felpattanok egy piros vonatra, aki kedvesen be is mutatkozik (Kócsagnak hívjak), három nyelven üdvözöl minden egyes megállóban, miközben elrepít Debrecenig. Ott gyorsan átszállok az utolsó és háromnegyedik vágányról induló kísértetvonatra. A határig minden rogyadozó, bedeszkázott ablakú, kormos falú, szél morzsolta, eső mállasztotta állomáson és megállóhelyen megáll.

Miután az országok kapuőrei meggyőződtek róla, hogy rajtam kívül senki más nincs a vonaton, végre nekilendülünk, hogy megszemléljem rég nem látott birodalmamat: kukoricaföldek, szénaillat és persze a legszélesvásznúbb naplemente az egész világon. De a hazatérés érzése akkor kezd csak igazán mocorogni a rekeszizmom tájékán, amikor a megsárgult mező közepén megpillantottam az elátkozott Óriásrobotot.

Valamikor a magát Kárpátok Géniuszának nevező uralkodó idején zuhant le nálunk, és azóta is itt tölti büntetését, amit egy távoli bolygón róttak rá. Barátságunk úgy kezdődött, hogy éppen egy asztal alatt gubbasztottam az óvodában és egy számra ragasztott ragtapaszt nyalogattam szorgalmasan, hogy ne fájjon annyira, amikor jön a Vöröskarmú, hogy letépje. Akkor láttam meg először az ablakban az Óriásrobot bánatos tekintetét.

Egyszer az életemet is megmentette. Augusztus huszonharmadika volt. Már több órája álltunk a tapstéren fonnyadt virágokkal és ugyanolyan fonnyadtnak tűnő papírzászlókkal az uralkodó érkezésére várva, amikor sárga és fekete buborékok kezdtek cikázni a szemem előtt, a lábam meg puha lett, mint a gyurma. Már hallottam is a hatalmas csattanást, amint szétreped a koponyám és a vérem sisteregve eltűnik a teret átszelő vörös szőnyegben. De mégsem így történt. Az Óriásrobot lassan megemelkedett, majd pár másodpercig lebegett az egész tér a virágba borult teherautókkal és a tribünön ülő díszalatvalókkal együtt, én meg olyan könnyedén ereszkedtem le a földre, mint egy tollpihe.

Amikor aztán az uralkodót és a feleségét kivégezték attól tartottam, hogy letelt az Óriásrobot büntetése és vissza fog térni a saját bolygójára. Mintha arra készült volna, hogy elszakadjon a földtől: egész testében remegett, minden nyílásából a hajdani uralkodó könyveinek fényes lapjait zúdította a térre. Amikor pár nappal később, Szilveszter éjjelén durranásokat és kiáltásokat hallottunk, nem tudtuk eldönteni, hogy tűzijátékot rendeztek vagy kivégzést. Ekkor már én voltam az egyetlen a városban, aki örült, hogy az Óriásrobot még ott áll.

Nem sokkal később elköltöztem a krizantémos városból és még csak el sem búcsúztam a legjobb barátomtól. Most meg már nem hiszem, hogy megismerne. De róla is furcsa hírek terjengnek. Több városlakó is úgy tudja, hogy nem földön kívüli, mégcsak nem is robot, hanem egy Óriásjuhász eltorzult holtteste, aki egy Nicolae Porumbescu nevű mérnök rémálmából lépett elő a hajdani uralkodó tiszteletére.

 

Csutak Gabi


Litera

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.