Rögzítések, rostálások
2006. augusztus 13. - Borgos Anna
Ősi levelek, fecnik, kacatok, füzetek, naplók, legtöbbjük kéjesen kidobásra ítélve, valószínűtlenül nagy halom a kisszoba, régi gyerekszobám közepén. Közben az elfojtások egy pillanatra feltörnek, belepillantva egy-egy fecnibe, levélbe, istenem, mi volt itt, mi minden van, amin túlléptem, hálisten, és amire nem is akarok visszaemlékezni. Kacat- és fecnigyűjtési mániámra többek között. Akkor az nyugtatott meg, most az, hogy mindent kidobálok. Miközben, Nádasdyval szólva, „Gyanús nekem a rend, amit csinálok…” ]
- 2006. augusztus 13.
Arról beszélgettünk D-vel, hogy ő valószínűleg sokkal több közéleti eseményt is kommentálna egy ilyen naplóban. Én meg jobbára csak a magánszférámat érintő, körülvevő dolgokat tárgyalom. Nem egyszerűen azért van ez így, mert úgy érzem, amaz inkább egy híroldal funkciója lenne; nem is azért, mintha szürreálisan távolinak tartanám ezeket az ügyeket, amikről nincs mit mondani. Inkább arról van szó, hogy én legalább annyira szövegekkel való bíbelődésnek, egyfajta irodalmi terepnek tekintem ezt a naplózást, mint események, kommentárok rögzítési terepének. És jobban tudok bíbelődni a magánszövegeimmel, abban az illúzióban ringatva magam, hogy ez végül másoknak is érdekesebb, nem egészen öncélú. Persze lehet, hogy ez csak önösségem megideologizálása.
De azért rögzítsük, hogy megnéztük végre a mesésen szép Kondor Béla kiállítást – angyalok, forradalmak, költők, hangszerek. Aztán elsétáltunk még a vasárnapi művészpiac nevű rendezvényre az Erzsébet térre. Itt nincs túl sok érdekesség, talán csak Bartha Gabó különös kesztyűi, Rorschach-mintás ingei. Megmutatja portfólióját. Anti-meghívók, étel- és ruhakombinációk. „Régebben ruhát sütöttem”, magyarázza, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Elképesztő ötletei vannak. Tavaly tartott nőknek egy állva-pisilő műhelyt a Ladyfesten. Tölcsérré hajtogatott Pesti Esttel gyakoroltunk, több-kevesebb sikerrel. Most a szigeten tkp. jól jött volna az ott megszerzett tudás, de féltem, hogy mellécéloznék.
Vacsora mamámnál, egész jól elbeszélgettek D-vel, örültem. Fantáziálás arról, kinek hol lesz majd a szobája, ágya, asztala, ha majd minden irányban megtörténtek a költözések. Eszembe jut egy hajdani hatalmas szelektálás itthagyott dolgaim között. Ősi levelek, fecnik, kacatok, füzetek, naplók, legtöbbjük kéjesen kidobásra ítélve, valószínűtlenül nagy halom a kisszoba, régi gyerekszobám közepén. Közben az elfojtások egy pillanatra feltörnek, belepillantva egy-egy fecnibe, levélbe, istenem, mi volt itt, mi minden van, amin túlléptem, hálisten, és amire nem is akarok visszaemlékezni. Kacat- és fecnigyűjtési mániámra többek között. Akkor az nyugtatott meg, most az, hogy mindent kidobálok. Miközben, Nádasdyval szólva, „Gyanús nekem a rend, amit csinálok…”
Nem tudom elkezdeni és befejezni a napot. Főleg befejezni nem. Mindig van valami, amiről azt gondolom, még feltétlenül meg kell csinálni, megírni egy cikk-kezdetet, ellenőrizni néhány dolgot az interneten, meglocsolni a virágokat, (netnaplót írni…). Mintha talán lehetséges volna egyszer úgy nyugovóra térni, hogy „mindennel elkészültem”. Ami igazából rettenetes lenne.
Közben aludtam, hátha megálmodom, miről írjak még. Álmodtam egy nőről, akit ismerek, csak álmomban rövid, őszesfekete haja volt, a valóságban szőke. Egy időben „ostromolt” a maga távolságtartó módján. Személyesen ebből nem érződött semmi, de elhalmozott cédékkel, fénymásolt erotikus könyvrészletekkel, reprodukciókkal. Külvárosi Szabó Ervin fiókkönyvtárakban vadászott leszbikus bestseller-írókra és előadókra. Nagyon különös, már-már perverz volt az a feszültség, ami találkozásaink teljes erotikamentessége, sőt személytelensége (leszbikus kulturális ikonokról csevegtünk) és adakozó gesztusai túlcsordulása között húzódott. Aztán egy idő után fárasztó lett és üres.
A Vám utcai éjszaka csodái. Érkező autó (a lány többször visszamegy megnézni, bezárta-e), guberálók, macskaetetők. A részegekre angyalka vigyáz. A sötét vízen fel-alá sétálgató fényes hajók és a szemben lévő erkélyről kihajló bujazöld jukka, kissé összehúzott szemmel nézve akár az Adria is lehetne… Ez azért nagyon fog hiányozni, ha átköltözöm a túloldalra. (Hú, ez nagyon szimbolikusra sikeredett, pedig csak a pesti oldalra gondoltam, egyelőre.)
Hozzászólás