Vannak rövidebb és hosszabb napok. Üresebbek és sűrűbbek. Ez a mai amolyan rövidített nap volt, avagy a tegnapi volt telítettebb? Leginkább légnemű, párás, fülledt ez a mái nap. Éhgyomorra megírtam a netnaplót, aztán elmentem bevásárolni. A hentes már többször kérdezte, hogy mikor írok róluk. Ma alkut kötöttünk, én bedolgozom őket az anyagomba, de ők sohse teszik meg ugyanezt velem. A csemegepultosban azóta bízok igazán, amióta vétójoggal él a kéréskor, és adott esetben le is beszél egy-egy termékről. Negatívan ajánl. Még görögdinnyét veszek valahol, abból idén vagy nagyon jót vagy pocsékot fogok ki. A mai kellően édes és hűsítő. És akkor rögtön a napló elején írtam valami magvasat is.

Utána bringával bemegyek a Literába. Az elmúlt bő egy évben, amióta kerékpárral közlekedek, néhány budapesti utcát megutáltam. Kátyúk, gödrök, hepehupák, totál rosszul összehangolt lámpák, keresztbeparkoló autók. Például a macskaköveket egészen mostanáig szerettem, makadámnak becéztem őket, nyári éjszakákon zsebre dugott kézzel jártam a macskaköves utam a belvárosban, fütyörésztem, vagy legalábbis megpróbáltam fütyülni. Az egészre. Mindezt biciklivel nem tudom megtenni. A szerkesztőségben nyári időszámítás. Forog a ventilátor, de azért forognak az ötletek is. Szép lassan belejövök a szövegszerkesztésbe, gépkezelésbe is, amit 20 perc alatt teszek fel, azt Dóra 3 perc alatt felteszi. Én szép lassan. Ő szép gyorsan. Valahogy ebédelni sincs kedvem, délután az Erzsébetváros felé tekerek. A Dohány-Klauzál sarkon meglátogatom Ádám barátomat, aki Groó Diána új filmjében stábtag. Az egyik műemléki státuszú romházban forgatnak. Látom is a címadó Vespa motort, ahogy kirobog az utcára. Nappal valahogy olyan más ez a belső-Erzsébetváros, mint éjjel. Most inkább nyomaszt a környék. Nem jó a vidék. A meleg beáll a lerohadt házak közé, az új építésű házak pedig még idegesítőbbek, ahogyan kilógnak a sorból. Éjjelre átalakul a mentális térkép. Kifejezetten jólesik a sikátorok zegzugai között bumlizni. Nádas Péter alighanem legrövidebb szövege, az Út is ezt érzékelteti: „Ha valaki befordul egy téli éjjel a Rákóczi útról a Klauzál utcába, és nem találkozik senkivel, megáll és megy, és mindenütt sötétek az ablakok, és kiér a Klauzál téri piacra, ahol fél kettő és kettő között most olyan kihaltak a standok, és bizonyos érzelmeit elfeledve, más érzelmeit a nyelve hegyén egyensúlyozva vagy a torkán ízlelgetve átvág a Dob utcának azon a rövid szakaszán, amelyen a Klauzál térről elérhet a Kertész utcába, majd felnéz a Fészek Klub kivilágított ablakaira – mielőtt befordulna –, de folyamatosan halad előre, és nem bámulja meg a sarki Ápisz-bolt kirakatát; aki tehát így cselekszik, annak föltétlenül észre kell vennie, hogy a Kertész utcában összehasonlíthatatlanul több gépkocsi parkol, mint a Klauzál utcában, bár jobbára öreg autók, s szinte valamennyi piszkos; ám ez sem lehet zavaró tényező, mert ha valaki – természetesen saját igényeihez igazodva – követi példámat, és éjjel fél kettő és kettő között a Rákóczi útról a Klauzál utcán, majd a Dob utcán keresztül a Kertész utcában folytatja érzelmes sétáját, s ha nem megy lassan, de sietnie sem kell, akkor biztos lehet benne, hogy körülbelül nyolc perc múlva a Zeneakadémia sötét épületével szemben a Kertész utca és a Majakovszkij utca kereszteződéséhez ér.”

Ideérek én is, a Kertész az Kertész, a Majakovszkij viszont már újra Király. Úgy döntök, noha nem érzem jól magam, pontosabban azt érzem, hogy rosszul érzem magam, hogy teszek egy antikvárium-kört. Leszoktam az antikváriumozásról, ez az előjegyzési rendszer, hogy kattintok egyet és két év múlva tuti az enyém az ominózus kötet, a magam fajta, könyvek után hónapokig loholó vadászalkatnak betett. Biztos kényelmesebb, egyszerűbb, pragmatikusabb így, de olyan jó érezni, hogy most meglesz a régóta keresett könyv, és olyan jó élvezni a szerencsét, hogy elsőre megtaláltam úgy. Mázlim van, megtalálom a keresett könyvet, és ráadás gyanánt megveszem Gábor Andor utolsó publicisztikáinak a gyűjteményét. Címe: Igen, Kollégáim! Az első glossza 1942-es Moszkvából, az utolsó 1949 novemberében íródik. Kelet-berlini úti jegyzetek: „Felismerhetetlen a Leipziger Platz és a Potsdamer Platz és nem létezik a Nollendorf tér és a Bajor tér sem. ’Nincs’ meg a Spittelmarkt és az Alexander Platz. Pedig a helyükön vannak. De még sincsenek. Romoktól környezetten nem azonosak a régimagukkal.” Mostanra újra megvannak ezek a terek, és igyekeznek egész történelmükkel azonosak lenni. A pompával és a rommal is. Gábor Andort is, mint annyi kortársát, jellemzi a klasszikus bal-vakság. Hiába a cinikus szemüveg, a karcos stílus, keresztül hazudja magát az igazságon.

Hazafelé menet beugrok az Írók Boltjába. Ott Jean Gabin néz a szemembe a Kalligram folyóirat legújabb, krimi-számának a borítójáról. Mint Maigret, de akkor is ott a tekintetében Jean Valjean kérlelhetetlen tisztasága. A krimi-hullám egyre látványosabban tetőz irodalmi kultúránkban. Délután, miután átlapozom a Kalligramot, alszok egyet. Ezt kiskoromban nagyon szerettem: kicsit betegnek lenni, és az ágyból nézni, ahogy elúsznak az órák. Ennyi elmaradással, mint ami nálam van momentán, nem öröm nézni az elsuhanó órák sziluettjeit, de azért ez most speciel nagyon jól esett.
 

Szegő János