(vasárnap)

Hajnali hatkor feküdtünk le.
Három óra múlva keltem, Fifi, Nóra és Ákos még aludt, előttem meg ott figyelt a laptop, dolgoztam. Vasárnap reggel kilenc, lagzi utáni állapot, szerinted?
Egy emelettel följebb a legénybúcsúban megismert urak is elkezdtek mozgolódni, azt ecsetelték, hogy hét-nyolc óra környékén húsz percig hányt valaki idelent. Nem kutattam aztán, ki lehetett, s nem is kellett, a beismerő vallomás magától megérkezett, s hogy annyira ne hagyjam lebegve a kérdést, elárulom, nem nő volt az elkövető. Ákos felébredt, nem akart zavarni munka közben, és amikor visszaért, annyit mondott, hogy a Miatyánkot még elérte a templomban.
Reggelizni visszamentünk a lagzi helyszínére, persze csak mímeltük az evést, inkább a kávé-tea-fájdalomcsillapító kombót részesítettük előnyben. Aztán irány haza.
Ott ültem ismét Ákos mellett, a vezetési reflexeim most sem indultak be, az emlékezés viszont annál inkább.
Felvidéken voltunk osztálykiránduláson, és kissé hangosra sikeredett az este, a vége az lett, hogy sorfalat álltunk a folyosó két oldalán, Zoltán testvér a sorfalak között járkált fel és alá, alá és fel, hátratett kézzel, s magyarázott, fel és alá, alá és fel. Gyulagyuszi ott állt az egyik szoba ajtajában, iszonyúan részeg volt, úgyhogy amikor Zoltán testvér éppen háttal sétált fel és alá, a mellette állók kinyitották az ajtót, belökték a szobába, ajtó vissza, sor összezár, hol a Gyula, sehol a Gyula, itt sem volt a Gyula, ki az a Gyula.
Aztán csönd és színek, az utazás csöndje, Fifi, Nóra és Ákos csöndje, az enyém, és a dombok, felhők, árnyékok színe, amik először csak a baloldalon jelentek meg, aztán átvándoroltak a jobboldalra is, végül a szélvédőn át is látni lehetett őket. Fifi, Nóra és Ákos csöndje, nem tudom, milyen színű volt, az enyém szivárványos.
Mert akkor én ott ültem Ákos mellett, és Ákos volt az apa, és igaz, hogy én az anyósülésen ültem, de leginkább feleség lehettem, Fifi és Nóra pedig a gyerekek. Kicsi család, kicsi utazás, és kicsit azt éreztem, hogy megcsalom Petit, akiről basztam egész héten egy rohadt szót is ejteni, pedig a legjobb barátom, és nemsokára apa lesz. És akkor az jutott eszembe, hogy Petit bármikor megcsalhatom, ha lehet ezt egyáltalán megcsalásnak nevezni, és az is eszembe jutott, hogy Peti is szeretné Ákost, ahogy most én szeretem. Újra megszerettem, csak most erősebb és jobb lett ez a szerelem, barátság lesz belőle. De ha nem lesz az, akkor is az lesz.
Pip is megérkezett a saját esküvőjéről, ott volt velünk, legyen most ő a védőangyal az autó felett. Meg legyen ő a védőangyal Ákosék felett is, amíg visszaérnek bécsbe. Pip most már mehet, hiszen szabad, megvolt az esküvő, elvette Fifit, csodás volt, bizonyára az esküvő is az. Ahogy Kati és Zsolt esküvője is az volt. Meg minden az. Az is az, hogy a gimnázium első osztályában elloptam Zsoltitól egy-két csokit, igazgatói járt érte, barátság lett belőle, és, ó, jaj, rohan, ó, az idő, jaj, de szép volt a menyasszony.
Nóra és Ákos még feljött hozzánk egy kávéra, tetszett nekik a lakás, otthonosnak mondták, melegnek, pedig igazán még nem készültünk el vele, de már csak kicsi hiányzik ahhoz, hogy kész legyen. Még egy szekrény kell, az mindenképpen, és persze egy hűtőszerelő, mihamarabb.
És aludtunk, korán elaludtunk, előtte még töltött káposzta, amit nejlonzacskóban hoztunk el, mert nem volt már semmiféle doboz, s így talán még jobban összeért, össze, ahogy Fifi összeérik Pippel, Pip Fifivel, ketten a lakással, s ez az egész a szerelemmel.

Pion István