Óh a megcsalt egyesszámelsőszemély! Irgalmazz, Gombrowicz! A naplóíró - így kezdeném, tehát kezdem mégis, amivel büszkén állítom, hogy én kezdem így, én vagyok a még, az is és a mégis. Ám leginkább is vagyok, mondjuk és ezúttal, a próba kedvéért: yss. Épp ennyi múlik rajtam, épp ennyi a felelősség, épp ennyi a lelkiismeret, örökölt és kreált név vagyok, legyek ma – yss. Kétes ipszilon.

Na, jó: kezdődjön minden konvencionálisan, annyira megszokottan, amennyire ez a nyárhoz illik, kitalálni sem tudnék egyszerűbbet. A naplopó pénteken kapott vonatra, hogy barátaival a Balatonra dobja le árnyékát, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy az üdülés nehéz perceit egy a grafikus barátjával közösen megálmodott könyv körvonalainak a felskiccelésével lazítsa. Júliusi péntek, Kelenföldi pályaudvar - most elakadtam, nem tudom, folytassam-e, csigázzam-e a kíváncsiságot, fokozzam-e a feszültséget, miközben az jut az eszembe - nem lesz nehéz észrevenni a vágányzárt! -, hogy legutóbb, a sikereire nézve a jövővel áldottan terhes színházi próbán, amely a HoppArt társulat fickándozóan tehetséges teatralistáinak, Novák Eszter rendezőnek, Kárpáti Péter dramaturgnak valamint e sorok jegyzőjének, mint magánzónak ötleteiből épül napra nap Háry János és Münchausen egymásra találásának témakörében, tehát az egyik próbán az optimista, reményteli, ígéreteket érlelő, a hazát fényre derítő attitűdök és stratégiák megszerkesztése során felmerült, hogy a 220 volt-ot voltaképp érdemes volna 220 lesz-re változtatni.
Ennyit a feszültségről. Még lemaradunk a vonatútról!
Pénteken mégis (ld. fent!) beszuszakoltam magam egy vonatnak nevezett szerelvénybe, amely még el sem indult, már késett fél órát; ezt az információt olvashatta le a bizalmatlan utas az induló-táblán. Igen, a Déliből nekirugaszkodó balatoni reláció Kelenföldig félórás késésre kalibráltatott, majd, betartva az ekképp korrigált menetidőt, valóban pontosan befutott. Körülbelül elképzelhető monitortávolságból is a hangulat, amelyen árnyalatnyit Pilseni sörökkel és jó társasággal lehetett segíteni, jelzem, nem eredménytelenül.

Ne szólj bele, nem vagyok telefon, ezt a naplóvá tett lovag már a peronon hallotta egy társasági diskurzus részeként, miután túl volt az első nyaralós-dolgozós napon, túl egy estén is, amelyet Almádi legkiválóbb, mondhatni hibátlan nívójú, parti büféjében töltött el, hekkek és fröccsök fölött ámuldozott, zsongító tücsökszóra andalodott el a túlpart lustán pislogó fényein és tette meg a két lépésnyi utat retúrban a pult és az asztala között, hogy a Balaton legelragadóbb és bűbájosabb büfésével, a húsz éve rajongott Edinával váltson néhány gyengéd mondatot. A resti teraszán viszont dupla eszkimó-, azaz jégkockákkal zsúfolt wishkeyre váltott. Nyaralt. Annyira nyaralt, annyira rendben lévőnek találta magát és környezetét, hogy nyomban szót kért az emlékezet természetesen; édesapja és édesanyja duettjének őt az eltékozolt és ekképp rettentő jövő képével úgymond észhez téríteni akaró kérdő mondatát dobta a megfontolásokra kész értelem manézsába: Tényleg végig akarod szórakozni az életed? – így nézett ki a fenyegető nyelvi mutatóujj, amely nem görbült, leginkább felkiáltó jellé egyenesedett a gimnáziumi évek viharverésében. A naplóversenyes egy darabig tűrte az abrichtolást, állta a sarat; nem, válaszolta, aztán egy idő után meg sem szólalt. Eleinte nem volt ugyanis teljesen tisztában a feddő tónusú verbális alakzatban rejlő téttel. Egyrészt szeretett szórakozni, megnyalta a sót idő előtt, nem vitás, másrészt ezt utólag formázza így, hiszen ő akkor és valójában nem szórakozott, hanem épp a pinceborozók, a külvárosi klubok, az orosz klasszikusok és a nők dekoltázsába mélyedt, és az sem állítható, hogy az összes tanpályán üstöllést ment volna minden, mint a karikacsapás. Kínlódott sokat, miközben és persze remekbe szabott eseményeknek lett tanúja és gyakori alakítója. Azt azonban nem állíthatnók, hogy úgymond szórakozott, és még azt sem, hogy bőrében magát hiánytalanul jól érezte volna; erre még pluszban szülei azzal faragták és nyüstölték, hogy ő szórakozik, henyél, rest, jelleme a felelősséget, kutya az esővizet, ledobja magáról, nem ismer se istent, se embert, csavargó lesz belőle így, és majd megbánja, de akkor már késő lesz, etc. ,etc. Aztán egyszer mégis (ld. fent) kivágta a rezet; de igen, azt akarom, végigszórakozni az életem, mondta dacos határozottsággal a nem a legmagasabb osztályzatokkal ékes, év végi ellenőrzőt vészterhes mozdulattal a zsúrkocsira hajító apja obligát kérdésére.
Igen, voltaképp ez, akkor is, azóta is ez, amit csinálok, abban a bizonyos és egykori tekintetben ez tükröződik, hogy mindez szórakozás; úri passzió, vurstli és virsli mézzel, kalácsból van a kolbász és szivárványos a napszemüveg, a láb állandóan lóg, a mandzsetta flegmán felhajtva, a fröccs szúrós és párás, a sör cseh, a buborékok megfontoltan közlekednek a felszín felé, a cigaretta francia, dohánya fekete, a csajok dánok és olaszok és svédek és spanyolok, tehát magyarok, a számítógép klaviatúrája magától szerkeszt verset, regényt, esszét, miegymást. Sajtból van a Hold, na! Nem panaszkönyv ez, hanem napló, mondja magában yss és nem vész össze most sem a rovásíróval, tudja, sok van rajta, sok a rovásán, de azt azért változatlanul nem osztja-szorozza, hogy szórakozna, önhasználatán belül ez a szó csak pajkos-ironikusan fordul elő, áll esete fejen. Vajon milyen az etimológiája, honnan jön? Erre most nincs idő. Saját történetem belül azonban, nem vitás, szüleim akaratlanul jószolgálatot tettek érdekemben, bár szándékukkal ellentétes eredményre juttattak, ám én nem fellebbezek; erős elhatározású kedvet csináltak – na jó: még az egyszer-: a szórakozáshoz, mindennemű rendet kerülő tevékenységhez, az időtöltésnek a legváltozatosabb formáihoz.

Így töprengett a naplóbadzset feljegyzések lektora, és még nem tudta, hogy másnap drága barátja és kolléganője, Nagy Gabi sms-e érkezik, miszerint barátnőivel ugyanezen a településen nyaralásba fog, mire a válaszom nem késhetett: 79 fokban sajnos a házat elhagyni képtelen vagyok, mire Gabi megnyugtatott, és Casablancáról, Rick mulatójáról, ventillátorokról és egy hat után bármikor nyélbe üthető találkozó lehetőségéről tájékoztatott, amivel legott gondolkodásra késztetett; Almádiban tudtommal nincs ilyen kocsma, törtem a fejem tovább, aztán a tévéből jött a vélt megoldás; a Filmmúzeumon a Casablanca című film ment, épp hatig tartott. Nade, és: de hát: este a már emlegetett parti restauráciában immáron közösen üldögélve az derült ki, hogy Gabi csak a klímát, a túlélési stratégiákat vázolta, abszolút nem nézte a Casablancát. Nem túl látványos, miért tagadnám, noha a naplovagot lenyűgöző koincidencia kerekedett, amelyet száraz pezsgővel ünnepelt a társaság, hogy végül az utolsó napon elkészüljön a napropó életének első, saját kezű tökfőzeléke is, amelyet csöndben ünnepelt meg ő – tetejére pörcöt sütött és kanállal vitte be a fenséges anyagot a rendszerbe.  

Litera