hirdetés

Sárkányváros

2018. május 28. - Csutak Gabi

Sokszor láttam, milyen gonoszul bánnak egyes magyarok az angolul szerencsétlenkedő turistákkal. Amikor a BKV ellenőr vagy a boltos beszól, és élvezi a helyzetet, hogy egy pillanatra fölényben érezheti magát, miközben a kiszolgáltatott turista továbbra is készségesen mosolyog. – A héten a Visegrádi Alap irodalmi ösztöndíjasa, Csutak Gabi ír netnaplót Krakkóból.

hirdetés

Amikor megérkeztem Krakkóba, tombolt a tökéletes május, szobahőmérsékletű levegő, éles fények, orgonavirágzás, frissen kaszált fű illata mindenütt. A Villa Decius, aminek a melléképületében szállásolták el az ösztöndíjasokat, egy park közepén áll, öt percre a város szélén kezdődő erdőtől. Egy héten át azt hittem, hogy teljesen egyedül vagyok az épületben (mint utóbb kiderült még hárman hitték ugyanezt a villában), és akár elrabolt királylánynak is képzelhettem magam a kihalt folyosókon sétálva.

Ez itt ugyanis a sárkányok városa. Már a nevét is egy mondai hősről kapta, aki agyafúrt trükkel legyőzte a város teheneire, birkáira, vagy esetenként szüzeire rendszeresen igényt tartó sárkányt. A legenda szerint Krakus herceg kénnel töltött meg egy felajánlott tehenet, amitől a sárkány olyan szomjas lett, hogy az egész Visztulát kiitta, majd szétpukkadt.

Akár azt is hihetném, hogy azért kerültem pont Krakkóba, mert a könyvem címében is sárkány szerepel. Minden esetre úton-útfélen sárkányokba botlok. A legnépszerűbb a vár alatti sárkányszobor, ami akkor okád tüzet, ha a turisták emelt díjas SMS-t küldenek a telefonszámára. Sok sárkányos cégérrel és vízköpővel is találkoztam, de a legszembetűnőbb az a rengeteg Krakkó feliratú színes, vámpírfogú plüss-sárkány, amit minden sarkon, minden benzinkútnál, minden éjjelnappaliban is lehet kapni.

Május elseje után (aznap érkeztem) rögtön következett május 3-a, ami a lengyel alkotmány ünnepe. Ezért majdnem egy hétig folyamatosan ünnepnap volt. Így hát az volt az első benyomásom a lengyelekről, hogy felszabadult, mosolygós, parkban sétáló emberek.

Először leszek hosszabb ideig olyan országban, aminek a nyelvét egyáltalán nem ismerem. Sokszor láttam, milyen gonoszul bánnak egyes magyarok az angolul szerencsétlenkedő turistákkal. Amikor a BKV ellenőr vagy a boltos beszól, és élvezi a helyzetet, hogy egy pillanatra fölényben érezheti magát, miközben a kiszolgáltatott turista továbbra is készségesen mosolyog. Ezt itt szerencsére nem tapasztaltam. Csupán egyszer éreztem némi ingerültséget, amikor úgy próbáltam elemet kérni a fényképezőgépembe, hogy hirtelen semmilyen nyelven nem jutott eszembe a szó, és ijedtemben angol-német-román keveréknyelven magyaráztam valamit kicsi gömbölyű energia-rudacskákról.

Az első napokban stréber turistaként futkostam fel alá, minden sarkon megtorpantam, hogy valami nagyon fontosat lefényképezzek, közben azon aggódtam, hogy voltaképpen azért vagyok itt, hogy írjak, ahhoz meg befelé kellene figyelnem, ráadásul itt van az erdő is a közelben, és jó lenne kihasználni, hogy nem kell egy órán át buszozni, hogy kijussak a városból. Több mint egy hétig tartó kapkodás után először váltottam pár szót az itt elszállásolt hét rezidens egyikével, egy fiatal ukrán költővel, akivel a folytonos rohanásban addig elkerültük egymást. Egyetértettünk abban, hogy három részre kellene szakadni, az egyik egész nap a városban mászkálna, a másik egész nap írna, a harmadik, pedig csak ülne egy padon és nézné a fákat. És akkor még nem is gondoltunk arra a részünkre, amelyik néha azért társaságra is vágyik. Az a lényünk csak egy tíz nappal későbbi áramszünet alkalmával tört váratlanul a felszínre. De erről majd később.

Csutak Gabi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.