hirdetés

Sem(? / De:) rokona. S nem ismer ő se…

2008. február 9. - Tatár Sándor

...sokak fejében az agglomeráció-béli települések hajlamosak a „megközelíthető: expedícióval” kategóriába elraktározódni – külföldi barátaink/ismerőseink általában előbb-könnyebben rászánják magukat, hogy meglátogassanak itt kint, Törökbálinton, mint Budapesten élő honfitársaink.
hirdetés

Ma (t)rendkívüli nap volt. Korántsem feltétlenül pozitív értelemben, így például egy ezúttal, kivételesen, izgalmas naplóbejegyzésnek sem vethette meg az alapját. – Apró emlék-fölelevenítés: A minap D. (igen, aki ismételten szóba állt velem* a könyvtár lassan hattyúdaloló büféjében) egyebek közt arra is rákérdezett, hogy valamelyest „nyitott házat” viszünk-e; ha szalonunk nincsen is, de mégis: mennyire vagyunk aktívak szociálisan, fogadunk-e (viszonylag) gyakran vendégeket ill. mi be-betörünk-e mások békés otthonába. Erre lényegében az volt a válaszom, hogy ha nem is bezárkózók, de visszahúzódóak vagyunk; ami engem illet, az alkatomnál fogva is, meg hát az emberek…, de legalábbis sokak fejében az agglomeráció-béli települések hajlamosak a „megközelíthető: expedícióval” kategóriába elraktározódni – külföldi barátaink/ismerőseink általában előbb-könnyebben rászánják magukat, hogy meglátogassanak itt kint, Törökbálinton, mint Budapesten élő honfitársaink. (Bár lehet, hogy ez csak az én érzékcsalódásom: a család nap közben avagy déltől is otthon tartózkodó tagjai olykor a távollétemben is fogadnak látogatókat.) Tehát (enyhén szólva) nem szólal meg minduntalan a csengőnk; a rokonokkal meg – így alakult; a nagyon különböző életvilágok határain inkább csak kivételes esetekben tud átszólni a „vér szava” – kifejezetten ritkásan tartjuk a „kapcsolatot”. Ma viszont, abszolút értelemben aligha, az én szocializáltságomhoz mérten viszont ugyancsak nagyszabású [működik az öncenzúra: egészen sokáig keresgéltem semleges(nek vélt) terminust] rokon-összesereglés volt egy nagyon kedves idősebb nőrokonunknál, Vácon. A „néni” (ez viszont nem semleges; ez félrevezető kifejezés: még az idézőjelek sem jelzik kellőképp, hogy mennyire nem illik I.-re a „néni” nevezet) a Feleségem ágán rokon, ő maga gyermektelen, de borzasztóan odavan az ifjúságért, egyre-másra kapacitálja a (kis)gyermekes rokonokat: látogassák meg. Ma ez a toborzó-tevékenysége (a miénkkel együtt) négy fiú- és két lánygyermeknek (igaz, közülük az egyik még csecsszopó) a lakásában való koncentrálódását eredményezte. Néhány…, hogy bátorságuk kellőképp értékelhető legyen, legyünk konkrétak: két felnőtt utóbb elvitte őket valami játszótérre (a lakás, amelyet ily módon ideiglenesen és részben tehermentesítettek, egy kétszobás panel); ezt mi, Asszonyommal nem vártuk meg: már előre bejelentettük, hogy a mi folyamatos jelenlétünk a helyzeten javítani garantáltan nem, csak rontani tudna, és kértünk engedélyt lelépni.   (Hogy Feleségem életemben, legalábbis nagyobb részük esetében, először látott rokonaival – ha egyszerre ennyien toppannak elém – jobban összeismerkedhettünk volna, ha 2,5-3 órával többet töltünk néhány négyzetméterre összezárva, azt szerintem nem lehetett komolyan gondolni. Hogy volt-e a „hátrahagyottak” között esetleg mégis olyan, aki ezt gondolta, s ha szóvá nem is tette, de nehezményezte távozásunkat, nem derült ki. [Eddig.])
            Külön ajándékként társult ehhez a magunknak jóváhagyatott (persze kurta) szabadsághoz a gyönyörű, napsütéses (bár árnyékban még hűvösnek érzett) nap. Úgyhogy kedves Párom sütkérezve-komótosan, „andalgósan” végigkalauzolt szülővárosának ( www.vac.hu ) néhány helyszínén. Sétálni ugyanis sosem sétáltunk különösebben sokat ***-on; míg Anna nagymamája élt (1998-ig), őt látogattuk, meg néha a temetőt kerestük föl, de hogy „csak úgy” császkáljunk, rójuk az utcákat, az kevésszer fordult elő.
            Nagyon kellemes a Duna-korzó (bár lehetne hosszabb szakaszon is úgy kiépítve); sok épületen látszik, hogy került pénz a szándék mellé a rendbehozatalára – nem vagyok jó megfigyelő illetve megfigyelés-eltároló; valószínűleg érdekes lett volna megjegyezni a nagyobbacska felújított épületek hasznosítási módját illetve a földszinti üzletek, szolgáltató-egységek jellegét. Meg hogy hol mindenütt kell már illetve nem kell még parkolási díjat fizetni. De hát sajnos (?) én nem vagyok ilyen „fényképezős alkat”. A belvárosból mintha némiképp kirakat-várost csináltak volna; nem mondom, hogy Patyomkin-díszletet: annyira nem puccos és annyira nincsenek a külsőbb gyűrűk sem lepusztulva (legalábbis amerre mi jártunk), de azért a nagyon kitalált, nagyon kultivált főtér, piac, dóm-környék meg, teszem azt, a kora-közép 60-as években épült lakótelepek régiója között van ellentét.
            Ebédelni ebben a pazar, s ilyenkor azért inkább ritkaságszámba menő napsütésben vitathatatlanul jobb lett volna valamely természetes világítású (azaz a világba való kipillantásra is módot adó) étkezdében. Nem akart az utunkba akadni ilyenből igazán bizalomgerjesztő s egyben megfizethető árakkal kecsegtető + a gyermekmegőrzők türelmével és jóindulatával sem lett volna illendő visszaélni, így az idősödő Orpheusz és (az örökifjú!!!) Eurüdiké (Philémón és Baukisz?) alászállt: egy pince-étteremben költötték el ebédjüket.
            A délután, elébb még „felnőttek, magunk közt” felállásban (soft koreográfia alapján, ejtőzős-beszélgetősen), majd a fiatalság re-integrációja után turbulens és visongós változatban, hosszúra nyúlt. Hazafelé jövet letettük Dunakeszin Anna nagynénjét, a hátsó ülésen természetesen elszunnyadt gyermek megkapta tőle (most el is hoztuk) a sakk-készletet meg a „Snoopy-memory”-t, és délelőtti ígéretemhez híven benéztem még (szeretteim inkább a kocsiban vártak; a roppant ingergazdag nap után szülöttünknek nem volt, nem lehetett elég felüdülés ill. regeneráció egy háromnegyed órás, zötykölődős alvás) Z. Péter barátomhoz. Másolnám ki neki a könyvtárban egy különösen tudós lexikonból az „Emanzipation” címszót (No hiszen! A tegnapi netnaplóhoz hozzászóló bávatag [meg talán kutyafutta] szerint [is] nyilván jobb lenne – első lépésként – meg is tanulnom!) – afféle kályhaként használná föl, mint kiforgatásoktól és rárakódásoktól a lehetőségig mentes definíciót, valamelyik szemináriumában.
            Summa summarum, ezt a napot „családom rendelkezésére bocsátottam”. Természetesen nem ’kegyesen’. Ugyanakkor azt sem tagadom: ilyen mértékben, gyakorlatilag az egész napot, még hétvégéken sem szoktam, illetőleg ha igen, akkor az adott nap programja kevésbé „tömegmegmozdulás-szerű”. De ilyennek is kell lennie néha.
 
A nap végére a tegnapi netnaplózás sovány (de ki a kicsit nem…) tanulságainak levonása marad. (Egyben a köszönetmondás az ehhez, a tanulság-levonáshoz hozzásegítő hozzászólóknak. Annyit engedtessék meg megjegyeznem, hogy anonym módon illetőleg nickname mögül nem reagáltam és nem is fogok reagálni a naplómhoz való hozzászólásokra.) – Tehát a Lehre: Anpasszan módon és markáns vélemény, valamint egyszerre tudós és újdonság-értékű argumentáció nélkül nem szólunk hozzá olyan kérdésekhez, amelyek mások számára (és ezt bizony tudhattam-láthattam a vonatkozó fórum-vitából is) annyira égetőek, hogy nem mennek a szomszédba (nem is érnek rá) némi intoleranciáért és kioktatásért. Pro secundo: Ha kutyafutta netán A feleségem történeté-re gondol, akkor újra-, ha egyéb prózájára, akkor olvasnom kell Füst Milán mestert, valamint föl kell készülnöm Séllei Nórából, mielőtt „nőirodalommal” kapcsolatban (ha mégannyira nem a tuti megmondásának becsvágyával is) kinyitom a számat. Ez utóbbi egyébként nyilván csak hasznomra válhat. Csak éppen elkéstem vele, hisz máris a témába ártottam magam…
            Vetett ágyba most, büntetésemül! (Madách[tól], ki más…?)
  
 
*************************
*Nő (publikáló nő) létére; igaz, legutóbbi beszélgetésünkkor a „vastagmargó” – mondjuk, de tényleg csak az egyszerűség kedvéért, így: – „gender-tematikájába” való belekotyogásomat (netnapló; február 8.) még nem ismerhette. (Mármint akkor sem ismerhette volna, ha egyébként annyira dúskál a ráérő időben, hogy tatárnaplót olvas.)

Tatár Sándor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.