Sok a lé (nem az, a másik)
2006. június 8. - Rácz Péter
Nem akarom aláásni a nagy klasszikusunk iránti bizalmat, de valami azt súgja nekem, hogy a porcukor mint olyan sem kóser, dekadens, ezenkívül minimum romlottságra vall. Vigaszágon azért még van esélyem, hiszen a „bűnbeesett ember a tejfölös epret jégszekrénybe teszi és természetellenesen lehűti, ami ellen a leghatározottabban tiltakozni kell”.
- 2006. június 8.
Azt ugyan senkinek nem kell bizonygatni, hogy „minden megismerés és minden tudatos akarás egy kölcsönösen tudatos, „nem-tematikus”, magáról a létről szóló tudásban gyökerezik, amelyhez (ha a létet úgy fogjuk fel, mint ami éppenséggel mindent átfog) hozzátartozik a titokról, az istenről, a szellemről és a szabadságról szóló tudás, még ha ez a tudás nem kifejezetten tematizált is”, mégis lehetnek pillanatok, amikor elbizonytalanodik az ember. Így, eperérés idején különösen. Mert odáig rendben van, hogy egy réteg eper, egy réteg cukor, de utána rögtön kettéoszthatjuk az emberiséget: egyesek a tejföl, mások a tejszín alkalmazását tartják helyesnek, harmadik lehetőség, mely szerint a Bakony kefir vagy joghurt sem megvetendő, egyszerűen nincs, képviselőik (mint szerény személyem) nem léteznek, esélyük sincs legalább a bűnbeesett ember kategóriájába besoroltatni, amire pedig – eddig úgy tudtam – lehetne némi reményem. Nem akarom aláásni a nagy klasszikusunk iránti bizalmat, de valami azt súgja nekem, hogy a porcukor mint olyan sem kóser, dekadens, ezenkívül minimum romlottságra vall. Vigaszágon azért még van esélyem, hiszen a „bűnbeesett ember a tejfölös epret jégszekrénybe teszi és természetellenesen lehűti, ami ellen a leghatározottabban tiltakozni kell”. Már ha van kútja az embernek hűtés céljára. Nekem meg: nincs kutam.
Viccesre fordítva a szót, mintegy tizennégy kiló eper eltevése a tét. Aki tudja, hogy mennyi levet ereszt ennyi eper, mire megfő, az kapva kap Földényi F. L. javaslatán, hogy turmixgéppel (romlott ember!) kell pépesíteni az anyagot annak érdekében, hogy ne 80 százalék szörpöt és csak néhány üveg dzsemet kelljen dunyhák között dunsztolni. A zselésítő alkalmazásának útjából először idén, 2006-ban bontottam el egy kevés akadályt – a zsákból előbb vagy utóbb úgyis kibújna a szeg, ha 8 liter levet akarnék 4-5 üveg eperdzsem közé bezselésíteni. Az eredmény elég lehangoló, mert a lé mennyisége nem csökkent, csak a szörpivásra nem alkalmas folyadék keletkezett nagy mennyiségben. Az ember persze nem adja fel, ne felejtsük el, az idei sok eső miatt az eper most különösen nagy szemű és húsos, ennek levét isszuk. Hamvasnak azért annyiban igaza van, hogy isteni dolog hűtött, cukrozott epret enni e tevékenységre rendelt klasszikus időben, vagyis fél négykor.
Komoly dologról, vagyis teniszről még: nem hogy Németh G. nem jött, de Öcsike sem, bár utóbbi kimentette magát: külföldről jött lányát, meg szenilis anyósát kellett fogadnia (megvető, egyben elnéző hangsúlyt képzeljünk ide), ennek megfelelően jó, de tét nélküli volt a játék. Öcsike egyébként 88 éves, párosban komoly ellenfél, játéka elsősorban intelligens, mint ilyen a legközelebb áll az én atonális játékstílusomhoz.
Megtudom még, hogy másnap nagy nap lesz: kezdődik a foci és megindulnak a körúti új villamosok. Az előbbiről a PIM sem akar lemaradni, lehet beszélgetni (!) a fociról írókkal. Azért nem akármilyen dolog ez, kérem. Ha viszont az ember már látta azt a technikai színvonalat, amit az idei BL döntője produkált, akkor az ember nem beszél(get), hanem vesz jó sok sót, és az előzőleg beszántott magyar focipályákat behinti vele. A villamos meg a foci azonban csak a cirkusz, ami jön, az inkább fogaknak csikorgatása, már ami a kultúrára fordítható jövőbeni pénzt illeti. Legyek rossz jós.
Különben megnyílt a könyvhét is. Tömegről nehéz lenne beszélni, legfeljebb ismerősök, barátok sokaságáról, sor legfeljebb Szabó Magda asztala előtt. A vásárlást holnapra időzítem az Írók boltjába. Kizárólagos Írók-boltjában-vásárló lettem, amióta ócska módon egy könyv-kapitalista megtámadta őket (bár az eladók nála a legjobb szándékkal sem tudnak egy érdeklődő kérdésre felelni). Viczkó Á. egy csendes sarkot keres, ahol leadhatja tudósítását az újvidéki rádiónak, és odaállok az ÉS Károlyi Cs.-ja elé bátran: ennyit még nem késtem egy könyvismertetéssel, ezer bocsánat, pedig még kedvencem is Céline. De első ez a szócikk-fordítás (amiből föntebb idéztem). Begyűjtöm a tiszteletpéldányaimat: Haszid történetek, Német dekameron, nem tudom, a Szép versekért jár-e.
Megtudom még, hogy az Eckerman kávéház záró bulija szombaton, vagyis június 10-én lesz (Három holló). Már egyszer odacsődítettem egy csomó embert május végén, azt hittem, akkor van vége. Csináltam képet is.
Hozzászólás