Sorozat
2009. augusztus 3. - Zelki János
Kik ezek? Tatárok? Törökök? Labancok, muszkák vagy kik? Csak ki ne derüljön, hogy magyarok.
- 2009. augusztus 3.
Írhatnék arról 2009. augusztus 3-án, hétfőn, hogy megkérdeztem (megint, többször szerintem nem fogom, mert miért) Dórát, érzi-e komolyabban, hogy írnia kéne (rendszeresen), érzi-e komolyabban, mint egy héttel ezelőtt, amikor még nem tudtuk, és nem mondogattuk neki, milyen nagyon jól ír – azt mondta, nem érzi.
Írhatnék arról, hogy nem adták a Kincsem Parkot Madonnának (mert a lovak nem tudnának aludni), sem a Puskás Stadiont (mert a fiúk nem tudnának focizni), ami rendben is volna, de most akkor a temetőben fog énekelni, ezt olvasom, mert valahol kell, ugye.
Vagy arról, hogy egy amerikai, egy ukrán és két magyar orvost bekasztliztak, mert emberi testtel (na jó, őssejttel) üzleteltek bűnszövetkezetben, de lehet, hogy csak mímelték, és egyszerű emberi fehérjét (mit: ondócskát?) fecskendeztek be a drága készség helyett, és mire ez lemegy a hírekben, azt mondják máma, hogy őssejt-klinika nyílik legálisan Budapesten nemsoká.
Mindegyikről volna mit. Ambíció (szorgalom?) nélkül kicsit sincsen művészet decibel a temetőben, kinek mit szabad és mennyiért – ilyeneket.
Nem lehet. Ma lelőtték két honfitársamat Kislétán.
Van néhány (néhány tucat?) személy Magyarországon, aki cirka egy éve szabadon vadászik emberekre, lő szitává magyar állampolgárokat, férfit, nőt, gyereket, akit ér. Sörétes vadászpuskával. Kik ezek? Tatárok? Törökök? Labancok, muszkák vagy kik? Csak ki ne derüljön, hogy magyarok.
Ilyen-olyan autókkal néhányszor keresztülhajtanak a településen, kiszemelnek egy félreeső házat (általában a faluszélen), majd pár nap múlva visszajönnek a saját kocsijukkal. Leállítják a töltésen, közel az autópályához. Hajnal van. Baromfi, ló, tehén alszik mind. Egy kutya felnyög álmában. A két feketeruhás, feketesapkás, fekete bakancsos alak kiszáll a terepjáróból, az ajtókat nyitva hagyják. Bólint az egyik, hogy oké, másikuk meggyújtja az üvegből kilógó rongyot, vár kicsit, lábával kitámaszt stabilan, és a csukott ablakon bebassza az égő bombát. Puska állhoz, kibiztosít, célra tart. Nem kapkodnak, amikor begyullad a ház, még akkor sem, amikor kivágódik az ajtó, várnak fegyelmezetten, amíg kiszalad a férfi a két gyerekkel. Na, akkor tűz! A férfi kiejti kislányát a kezéből, melléje rogy a földre, kisfia már nem mozog. Látszólag készen vannak, csak hörögnek még kicsit. A projektből a tervszerű visszavonulás van hátra, főnök int fejével a kocsi felé, beülnek, szép halkan becsukják az ajtókat, lámpa nélkül elindulnak a sztráda felé lassan, méltóságteljesen.
Nem tudni, miért itt lövöldöznek-öldökölnek, miért épp ezeket az embereket, akik nem ártottak senkinek, s akiket azelőtt sohasem láttak, senki nem tud semmit. Csak azt, hogy nem először csinálják, és nem is utoljára. November, február, április, augusztus... Állítólag itt nyomoz az FBI is két hónapja már. Egy szakértő azt mondja a rádióban, hogy nehéz a sorozatgyilkosokat elkapni, szerencse kell hozzá. Van, hogy csak az ezredik áldozat után sikerül.
Vagy arról, hogy egy amerikai, egy ukrán és két magyar orvost bekasztliztak, mert emberi testtel (na jó, őssejttel) üzleteltek bűnszövetkezetben, de lehet, hogy csak mímelték, és egyszerű emberi fehérjét (mit: ondócskát?) fecskendeztek be a drága készség helyett, és mire ez lemegy a hírekben, azt mondják máma, hogy őssejt-klinika nyílik legálisan Budapesten nemsoká.
Mindegyikről volna mit. Ambíció (szorgalom?) nélkül kicsit sincsen művészet decibel a temetőben, kinek mit szabad és mennyiért – ilyeneket.
Nem lehet. Ma lelőtték két honfitársamat Kislétán.
Van néhány (néhány tucat?) személy Magyarországon, aki cirka egy éve szabadon vadászik emberekre, lő szitává magyar állampolgárokat, férfit, nőt, gyereket, akit ér. Sörétes vadászpuskával. Kik ezek? Tatárok? Törökök? Labancok, muszkák vagy kik? Csak ki ne derüljön, hogy magyarok.
Ilyen-olyan autókkal néhányszor keresztülhajtanak a településen, kiszemelnek egy félreeső házat (általában a faluszélen), majd pár nap múlva visszajönnek a saját kocsijukkal. Leállítják a töltésen, közel az autópályához. Hajnal van. Baromfi, ló, tehén alszik mind. Egy kutya felnyög álmában. A két feketeruhás, feketesapkás, fekete bakancsos alak kiszáll a terepjáróból, az ajtókat nyitva hagyják. Bólint az egyik, hogy oké, másikuk meggyújtja az üvegből kilógó rongyot, vár kicsit, lábával kitámaszt stabilan, és a csukott ablakon bebassza az égő bombát. Puska állhoz, kibiztosít, célra tart. Nem kapkodnak, amikor begyullad a ház, még akkor sem, amikor kivágódik az ajtó, várnak fegyelmezetten, amíg kiszalad a férfi a két gyerekkel. Na, akkor tűz! A férfi kiejti kislányát a kezéből, melléje rogy a földre, kisfia már nem mozog. Látszólag készen vannak, csak hörögnek még kicsit. A projektből a tervszerű visszavonulás van hátra, főnök int fejével a kocsi felé, beülnek, szép halkan becsukják az ajtókat, lámpa nélkül elindulnak a sztráda felé lassan, méltóságteljesen.
Nem tudni, miért itt lövöldöznek-öldökölnek, miért épp ezeket az embereket, akik nem ártottak senkinek, s akiket azelőtt sohasem láttak, senki nem tud semmit. Csak azt, hogy nem először csinálják, és nem is utoljára. November, február, április, augusztus... Állítólag itt nyomoz az FBI is két hónapja már. Egy szakértő azt mondja a rádióban, hogy nehéz a sorozatgyilkosokat elkapni, szerencse kell hozzá. Van, hogy csak az ezredik áldozat után sikerül.
Hozzászólás