„Azóta volt időm és módom felismerni, hogy a Hivatalt, bármilyen legyen is, szívem mélyébe rejtett vagy akár kinyilvánított nézeteimnél, de még kárhozatos tetteimnél is jobban érdekli magatartásom stílusa. Bármilyen állítás megvitatható (vagy propagandisztikusan kifacsarható), csaknem minden tett ellensúlyozható, de csak a stílusból következtethet az állam arra, hogy alattvalóvá faraghatja-e az állampolgárt. Az alattvalót az jellemzi, hogy konfliktushelyzetben, ha ez meghaladja magánszféráját, lemond a döntés jogáról, sőt igényt sem tart erre a jogra.” (Eörsi István)

Ezek szerint osztozom a hatalommal abban, hogy – mondandóin túl – engem is Eörsi magatartásának stílusa érdekel, mint nagyon sok mindenki magatartásának stílusa (bár kérdés, hogy a magatartás fogalma meddig tágítható, de ez most mellékvágány), mert Eörsi a szabadságot testesítette meg (unom azt írni, hogy egyre fogyó testében, pedig mikor utoljára láttam egy szoboravatáson, nem ismertem meg, csak amikor a barátaira vigyorgott), Eörsi tudta, mi a vélemény, a lélek (és a test) szabadsága, volt lelkiereje például kilépni abból a pártból, amellyel se elveiben, se ízlésében nem értett egyet. („Az emberjogi érzékenység megkopott, a szociális érzékenység eltűnt, szép eszméink többnyire csak ürügyként funkcionálnak, aki pedig komolyan próbálná venni őket, azt életképtelen fantasztának nyilvánítják.”)

Mindig félek ilyen szavakat leírni, mint eszme, párt stb. (igen: át is írtam a korábbi mondataimat), miközben a szabadság szót már sikerült a ráragadt fölöslegtől meg- (azt akartam írni: -szabadítanom), mondjuk -tisztítanom a magam számára. Kisebb a léptékem, ott viszont szigorúbb a fokbeosztás. (Remélem, hogy nem az ítélkezésé, hanem a megértésé.) Eörsi generációjából számosan hagyatkoztak rá meghirdetett eszmékre, vagy fiatalon, vagy – ha a másik oldalon álltak, és neveltetésüknél, hátterüknél fogva akkor gyanakodtak - most, a közelmúltban. És még ezt is hajlandó vagyok megérteni, ha nem húztak belőle hasznot. De Eörsi István azok közé tartozik, akik közéleti személyiségként is érvényesek.

*

Ez a napom valóban róla szólt, beleolvastam itt-ott, írtam ezt, voltam ( )-nál, akit személyesen is nagy veszteség ért, már jó sokadik. Megnéztem Rózsa Péter beszélgetését, egyeztettem a családdal, hogy ők is látták. „Hogyne, Eörsi Pista fontos. Fontosabb, mint Harold Pinter.”

Eörsi István: Az utolsó látogatás Petri Györgynél

„De jó, hogy ezt a meccset nem végeredményre játsszák mint a futballt”, mondtam
     búcsúzóul a szék mellé érve,
„A futballban nyerni lehet, ezért fontosabb a játéknál a vége,
ebben a játékban viszont csak veszthetünk, így hát perdöntő mindegyik perce,
megélt örömöket későbbi szenvedés sem tehet zárójelbe,
ahogy hatvan év éhezést sem könnyít meg milliárdos főnyeremény halálos ágyon”.
Ott álltam a széknél, melyben Gyuri ült meggyérült szakállal, foghíjasan, pergamen bőrét
     kibökte pofacsontja,
nyakán a vörös gömb befelé is terjedt, csak suttogni bírt már, mert a hangszálait nyomta,
hang nem fért ott ki, étel se be, csak legfeljebb néhány sörcsepp kék füstbe csomagolva,
gondolom, egyetértett vigaszként előadott, de megérlelt életbölcseletemmel,
mert „Pistinek csülköt kell főzni hétfőn, ha kedden utazik”, Marinak ezt susogta
mielőtt indultam volna,
konkrét indítvánnyal előzve meg elvont tételemet,
noha szerintem tudta, hogy nem lesz már neki se kedd
se hétfő,
de azt is, hogy a csülök örök és a bölcsesség a vasárnapnál tovább él,
„Milyen öröm, hogy úgy gondolkodsz, mint eddig is mindig”, és csontkupac vállát
     megérintve kibóklásztam a szobából.

2000. július 16.

Forrás (link)

Mesterházi Mónika