hirdetés

Szabadságom szigete

2011. október 12. - Pannonhalmi Szemle

Ezúttal nem szeretném Ádám-Évánál kezdeni, de a mai napomra is kisugárzik a szabadságnak egy nemrég megélt, egyszerre praktikus és szellemi élménye: egyetemi oktatóként a 2010/2011-es tanévet Sabbaticalon töltöttem. - A Pannonhalmi Szemle műhelynaplóját ma Gelencsér Gábor jegyzi.
hirdetés

Nem írok naplót. Néhányszor elkezdtem – pontosabban éppen elkezdeni nem tudtam. Úgy éreztem, nem foghatok neki csak úgy, prompt, aznap, így aztán előtte még „röviden” áttekintettem addigi életem, s mire a jelenig értem, belefáradtam. A napló formájának szabadsága, nyitottsága a múlt és a jövő felé, folyamatos jelenidejűsége, úgy tűnik, megriaszt. Most is. Nem egy film az írás tárgya, nincs kézzelfogható feladat; a személyességem és a személyiségem nem írható bele egy műalkotás elemzésébe (ahogy ez talán, néha, kegyelmi pillanatokban sikerül). A napló a szabadsággal szembesít – szóljon tehát a napló a szabadságról.

Ezúttal nem szeretném Ádám-Évánál kezdeni, de a mai napomra is kisugárzik a szabadságnak egy nemrég megélt, egyszerre praktikus és szellemi élménye: egyetemi oktatóként a 2010/2011-es tanévet Sabbaticalon töltöttem. Az elnevezésnek megfelelően egyes országokban hétévenként adódik lehetőség a tanításmentes kutatómunka folytatására; nálunk jószerivel a fogalom is ismeretlen. Három ciklus, azaz húsz év után sikerült elérnem, s így is rendkívül szerencsésnek mondhattam magam; oly annyira, hogy már-már szégyelltem kivételes helyzetem. A Sabbatical az alkotó munka szabadsága, s mint ilyen, mindenféle reguláris rendtől nagyobb (ön)fegyelmet, koncentráltságot, készenlétet igényel. Nem pihenés – és mégis pihentető: mivel belső igényként fogalmazódik meg mindaz, ami hétről-hétre – ebben az esetben hétévről hétévre – külső felszólításként van jelen. Lényegében ugyanannak a megélése kerül más perspektívába. S ez, ma már, az egyetemi munkába történő visszatérés után egy hónappal, sokkal fontosabb körülménynek tűnik, mint az első látásra valóban felszabadító mentesítés a mindennapok terhe alól.

A Sabbatical éve alatt sem mondtam le azonban egy lassan húsz éve vállalt feladatról, amely a mai napra is tartogatott tennivalót: az e „naplószerepet” is rám osztó Pannonhalmi Szemle szerkesztéséről. Ez a munka folyamatos „Sabbatical”. Én nem vagyok teológus, a Szemle pedig nem filmszaklap. A lap műhelye, egykori és jelenlegi szerkesztői így jóval szabadabb, nyitottabb lehetőséget kínálnak a szellemi munkára, amelyet ugyanakkor jótékonyan behatárol az ügyek mindennapos, gyakorlati intézése, ahogy ez ma is történt: a korrektúrák szétküldése, levelezés a szerzőkkel, a levonat kinyomtatása és eljuttatása a szöveggondozóhoz (kerékpárral, hogy ebből se maradjon ki a szabadság). Bencés szerkesztőtársaim mellett több értelemben is laikus vagyok, amelyet ebben a közegben nem hozzá nem értőként, hanem szabadságként élek-élhetek meg.
 
Amikor pedig a vélt szakmai hozzáértés fosztja meg az embert a művészi élmény közvetlenségétől, érdemes olyan tárgyat választani, amely szabadságával tüntet. Nos, a mai nap másik feladata szerencsés módon ebbe a körbe tartozik. A legközelebbi magyar filmtörténeti előadásomra készülök, amelynek témája a Balázs Béla Stúdió. A BBS – ahogy a Stúdió ötven évét bemutatót tanulmánykötet bevezető írásának címe mondja – a szabadság szigete volt. Számomra kincsesbánya, amely filmtörténeti hatásán túl felülmúlhatatlan és nem fogyatkozó filmélményeket jelent. A BBS-filmek nézése közben a feladat, a reflexió – legyen az szerkesztés, írás vagy előadás – nem szünteti meg az egyszerű filmnézés örömének közvetlenségét. Különösen ma. Történt ugyanis, hogy a napokban családom meglepetéspartit szervezett kerek születésnapomra. Ezen újabb meglepetésként egy filmet is levetítettek, kollégáim, tanítványaim köszöntésével. Az egyik jó szemű, kreatív és a jelek szerint engem jól ismerő hallgató zavarba ejtő montázzsal ajándékozott meg. A fent említett, általam szerkesztett tanulmánykötet lógójának átalakításával a Stúdió „monogramjának” 50-es számát saját monogramomhoz illesztette.



Hát, erre a megtisztelő összefüggésre eddig nem gondoltam, noha a BBS szellemének és műveinek szabadsága mindig is vonzó példa volt számomra. Azé a szabadságé, amely a műhely nagy korszakaiban a szabadság hiányára mutathatott csak rá. Mint Hajas Tibor 1976-os Öndivatbemutató című remekében. Nem kérdés, a holnapi órámon is ebből vetítek részletet. „Ön szabad” – mondja a film egyik narrátora, Erdély Miklós, miközben a Moszkva téren (bocsánat: Széll Kálmán téren) a kamera előtt „spontán” pózoló járókelőket látunk. És még hozzáteszi: „Azt tesz, amit akar.”
Azt hiszem, jobb nekem a filmek szabadsága. A napló számomra a szabadság lakatlan szigete marad…



Gelencsér Gábor

Pannonhalmi Szemle

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.