hirdetés

Szabadvers

2011. április 15. - Farkas Péter

Mert szakadatlan azonosítjuk a lét dolgait a vetítéssel, a tudatunkon lefutó filmmel, miközben sem benne, sem rajta nincs semmi. A valóságos lét helyett pusztán pszichózisainkat éljük. - Farkas Péter netnaplója.
hirdetés

Ma ezt a szabadverset kaptam dr. Antalovics Timeától (time581@live.com):
"Szia!
Ismered az érzést, amikor
zuhanyzás után feszül a bőröd, igaz?
Ha eleged van a szenvedésből,
ha nem akarsz tovább vakarózni,
akkor kukkants be ide és megtudod,
hogyan szabadulj meg a bőrpanaszaidtól!"
Kifejezetten megörültem neki, mert szinte soha nem kapok magyarnyelvü spamet, és ma egyébként sem tudtam mivel kezdjem, zuhanyozás után pedig tényleg sokat vakarózom. De most már dr. Antalovics Timea segítségével túl vagyok az első írásblokádon - "vajon egy asztalosnak szokott-e lenni például fűrész-blokádja?" -, rögtön a könyvekkel is folytatom, de most egy eladottal kezdem.

Délelőtt megrendelték a "Citizen Kane" eredeti forgatókönyvének 1941-ből származó, írógéppel készített másolatát. Egy Orson Welles gyűjtőnek nyilván ritka kincs, sok nem lehet belőle, igaz, sokan nem is kereshetik. Ebből az alkalomból újra meg akartam nézni a "filmtörténet legcsodálatosabb hat percét" (Agamben), de már csak egy intellektuális szósszal fölhígított, csonkított változatot találtam, az eredeti, jó minőségű szekvenciát leparancsolták a youtube-ról a copyright fétisisták. Érdemes rögtön a 4. percnél kezdeni (egészen pontosan 4 perc 30-nál), és ha az irodalomtörténet legférfiasabb férfija, Don Quijote nem szégyellte, nekünk sem kell szégyellnünk könnyeinket. Végülis az elveszett mozit siratjuk. És persze Dulcineát. Nem azért, mert sohasem szerethet minket, hanem mert nem létezik. Mert szakadatlan azonosítjuk a lét dolgait a vetítéssel, a tudatunkon lefutó filmmel, miközben sem benne, sem rajta nincs semmi. A valóságos lét helyett pusztán pszichózisainkat éljük. Persze, hogy együtt sírunk az angyali Donnal.

Mivel ma a polcokon "kívül" is egy majdnem könyvről beszéltem, a polc ürügyén egy videóra hívnám föl a figyelmet, "A nagy szökőár éjszakája" (Flut) című doku-játékfilm másolatára. A Karinthys polc alatt, Németh Gábor, Hajnóczy, Tandori és Petri tetején fekszik. A film az 1962-es, több száz halálos áldozatot követelő, hamburgi szökőárról szól. Az utolsó tíz percben egy túlélő emlékezik, hogyan talált rá feleségére, és két kicsi gyermekére. A feleségére a földeken, a gyerekeire egy hűtött sportcsarnokban. Három halottra. És amikor beszél, illetve beszélne, de nem tud, csak az arcizmai rángatóznak, a zsigerek, a rostok, a repedések, az árnyékok, akkor a "Soah" (Claude Lanzmann) fodrásza jutott eszembe, Abraham Bomba (kb.a negyedik perctől) és az, hogy a létezés bizonyos mélységeiben totálisan érvényét veszíti a nyelv, és kizárólag a cselekedet vagy annak hiánya érvényes. Még az artikulálatlan hangok is belefulladnak a testbe. Ezért hitelesebb Munch, Bacon, Goya üvöltése a legdrámaibb színpadi üvöltésnél. Ezért drámaibb a "Soah" fodrászának vagy a "Flut" vénemberének hallgatása a legmegrendítőbb elbeszélésnél. Mert néma. Mert nem szólal meg. Mert nem tud megszólalni. Mert nem lehet megszólalni. Ezen a szinten elveszíti létjogosultságát a művészet. Megnyilvánulása a létező megcsúfolása. Ezért éreztem úgy, hogy a "Kreatúra" első részében talán túl messzire merészkedtem. Ezért súlytalan a világ összes könyvtára a végső ponton egyensúlyozó vagy benne éppen zuhanó kreatúra egyetlen gesztusához, puszta létezéséhez képest.

 

Farkas Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.