Hét-nullás gyalázat, nem is tudom, mit mondjak. Igaz, hogy bemelegítés közben megrándult a jobb térdem, és onnantól nem ment, a bemelegítés meg, ugye, mindjárt az elején van, tehát summázva zéró volt az egész teljesítmény. Az évszázad meccsére tehát egy egészen komoly zakóval emlékeztem, nyolc (!) kapufám volt ugyan, feleségem - a megjátszott érdeklődéstől - ironikus kérdésére viszont, miszerint "hány gólt lőttél a Tízes iskola tanári karának, drágám?", szégyenteljes fejhajtással tudtam csak felelni. Fityisz. Minden szempontból lyukas ez a naplós hét, a múlt hétfőn négy góllal örvendeztettem meg magam, de mit számít ezen a kietlen napon, a régi dicsőség éji homálya?! Tegnap láttam a Mindentudás Egyetemében, hogy a mikró izék, áramkörök vagy mik, olyan nagyon aprócskák már, hogy a mesterek az atom méreten dolgoznak, és ott más a fizikai házirend - az én önérzetem is az atom méretén sínylődik, Newtonnak bealkonyult.
A tegnap este egyetlen sikerélménye, hogy elküldtem a tárcát az ÉS-be, nem kell ma a lapzárta  gatyábavizelős izgalmát átélnem, Kert Lajos elkészült a térképpel, ez az utolsó előtti rész, a karácsonyi számban zárok; szép szöveg, jó ritmusú, ízes mondatok, izgalom, mondanom sem kell, tanulság. Most az is van. Jóapám mindig a csattanót hiányolta az írásaimból, bár legtöbbször megengedő volt, miszerint egészében rosszak, tehát ha kerek lenne a cucc, nem úgy, mint most, akkor mindössze annyi lenne a különbség, hogy koherensen szar lenne, nem pedig ilyen sefülesefarka. Ha jól emlékszem, apám úgy vélte, bevettem a posztmodern gebaszt tövig, ha rá hallgatok, írok egy jó krimit, annak van értelme. Igazából, mostanra ott vagyok, hogy nem tudok a dologgal vitatkozni.
Zsűri elnök vagyok különben, tehát nem lehet itten sokáig naplózni, a negyedik osztályos meséket még el sem olvastam, nemhogy vélemény, sorrend, rosta: különdíj, futottak még. Egy izgalmas mesébe már belebotlottam, a király a végén jól megverte a feleségét, a többi zsűritagtól (könyvtárosok) azt hallom, föl vannak zsigerből háborodva; emlékszem, jártam az egyetemen udmurt szemináriumra, mert vasárnap berúgtam, és hétfőn csak délre értem be, és addigra már az összes valamire használható rokon nyelv (uszkve tehát az egyetlen finn) létszáma vendégoldalas volt, node nem ez a fontos, csak az, hogy hallgattam effélét, és ott olvastunk egy udmurt mesét, előbb udmurtul, akkor még nem értettem semmit, de később a magyar fordítás valami olyasmit tartalmazott, hogy a legkisebb fiú kiköltözik az erdőbe és útonálló lesz, leöldökli az arra járó békés, jó szándékú embertársait, és elveszi amijük van, aztán anyagi javaikból boldogan él, míg meg nem hal. Realista történetszemlélet, a narrátor nem kommentál, nem ítélkezik, szép, modern dolog, ilyen ez a mese is, a király végül jól megveri a feleségét, elmondhatom, hogy bár nincs valódi jellemábrázolás, rászolgált az asszony, kikapós nőszemély, és bizonyos szempontból előny is, hogy ezt az elbeszélő nem rágja a számba, mindez az én szerény olvasatom. A kiscicás, kisfiús, kiskutyás, kisegeres mezőnyből kimagaslik.
És hogy ne csak a szégyen legyen mindig, a hét második fele különben erősebb lesz, kulturálisan mégis csak belehúzunk. Igaz, hogy múlt héten hétfőn volt egy darab Liszt Ferenc kamarazenekar egy fő Rolla Jánossal, hasonló mennyiségű Bogányi Gergely szerdán, de most csütörtökön meg Kocsis Zoltán lesz Bálint Jánossal. Utóbbi, bár szerintem túl gyakran játszik hatásos hegedűátiratokat, a fuvolisták gyöngyszeme, és ráadásul rokon, egészen közeli, a feleségem unokatestvérének a férjének a testvére, vidéken ez még majdnem anya, a közeli rokonságra tekintettel lealkudtam félárra a jegyet, volt némi kupeckedés íze a dolognak, de a kultúra mindenek előtt.
Azon kívül azt is most tudtam meg, hogy aranyötleteimre bukik a helyi közösség, a fiatal író esten elszórtam a magot, és lám, máris kikelt. Szép Ernőről volt ottan szó és Szoboszlóról, erre megszólaltam, hogy Féja Géza a naplójában vagy leveliben, nem is tudom, még arról ír, hogy szalonnát sütöttek a könyvtárosok az udvaron, meg hogy disznót is vágtak, sok pálinkával öblögetve közben, de ez mára sajnos csak fikció. Az imént vágatott be az igazgatóhelyettes, izgalomba hoztam a társaságot, jövő héten disznót vágunk a könyvtárosokkal, három liter pálinka lesz vésztartaléknak, estére töltött káposzta, orjaleves, hurka, kolbász, cigánka, bor, bor, bor.
Nádasdy tanár úr írt, hogy végzett a következő Klein-naplóval, ipari mennyiségű javítani való van benne, mehetek fejmosásra. Nohát, szépen zajlik az élet.