Rossz alvó vagyok, de erre nem voltam felkészülve. A szervezett szabálytalanságok mára felőrölték a tartalékenergiáimat is. A telefonébresztőt egy órával előrébb állítom, öt óráról négyre, azzal az előre kitervelt szándékkal, hogy az agyban őrködő éber sejteket megtévesszem. Ma korábban kell átküldenem a tegnapi naplót, hiszen egész nap úton leszek. Az ideiglenesen berendezett dolgozószobában mára már egészen otthonosan mozgok. Elvégzem a megszokott mozdulatokat, teát főzök, átmozgatom a bemerevedett izomcsoportokat, résnyire kinyitom az ablakot. Ösztönzöm magam a munkára. Az asztali lámpa megvilágítja az ablakpárkányon álló virágot, a fény fókuszában most jól látszanak rajta az engedetlenség jelei, nem tűr semmilyen törődést, vad és eltökélt, megérez minden rejtett szándékot, és mikor lemondunk róla, titkon új hajtást remél.

     Nyolc körül végzek, lezárom a gépet, s összepakolok. Maradt még némi időm, bemegyek a lányokhoz. Éppen ébredeznek. Lili már korán reggel jókedvű, Hálló Pistáról és Borbola Erzsiről beszél, kéri, olvassuk el a mesét. Már szinte kívülről tudja, a mondatokat rendszerint ő fejezi be. Edina közben elkészíti a reggelit.

     Autóval megyek a rádióba. Az utca teljesen kihalt. A házak fölött előmerészkedik a nap. Ez némi reménykedésre ad okot. Mikor beérek útitársaim közül Rita fogad, ő volt a legfrissebb, pedig ő jött a legmesszebbről. Elintéz néhány telefont, átbeszéljük a napi teendőket. Anita jelzi, késében van és vegyük fel az Oktogonnál. Legalább két és fél óra kell, hogy Debrecenbe érjünk. Ahogy kiérünk a városból, elkezd szállingózni a hó.

     Filmekről beszélgetünk, a Deltáról és Bertók Lajosról. A körülmények és véletlenek esetlegességéről, törvényszerűségéről. Az elhallgatások és erőfeszítések hálója beszövi a beszélgetés menetét. Az egri elágazó után megállunk kávézni egy benzinkútnál. Hosszúkávét iszom tejjel és cukorral. Átlapozom az Alföld legfrissebb számát és elolvasom Győrffy Ákos versét. Erős hatást keltett legutóbbi Nem mozdul kötete. Van benne valami titokzatos és megmagyarázhatatlan elmozdulás, a versek valamilyen ismeretlen tartományból építkeznek.

     Egy és fél kettő között érkezünk. Édesapámék ebéddel várnak minket. Az esti előadásig szabadon rendelkezünk az idővel. Sétálni indulunk. Az utóbbi hónapokban nem jártam itthon, szívesen bóklászom a városban. Amióta nem lakom itt, más lett a viszonyunk, vágyom bizonyos helyeit, a Nagyerdőt, benne a Botanikus kerttel, a Stadionnal, a Sestakert apró zegzugos utcáit, a Füvészkertet, és a Péterfia utcát. A Kollégium előtti parkban végigolvassuk az emléktáblákat. Hosszabban időzünk a gályarabok emlékművénél, olvassuk a neveket, és Nápolyról beszélgetünk.   

     A Piac utcán felfedezem a Szabó Magda Könyvesboltot. (Szemben a Szabó Lőrinc Könyvesbolttal.) Nyitva van, bemegyek. A sarokban álló üveges szekrényben kéziratok, korrektúrák, feljegyzések, régi fotográfiák. Szabó Magda kedvenc írógépe – áll egy kis táblán – benne egy félig írt papírlappal, mellette fotel, kis asztalka. Az összhatásból mégis valami hiányzik. Végignézem a könyvválasztékot, elszomorít. A szépirodalom jelenléte csalódás. A teljességre való törekvés teljes hiánya. A gesztus nemes.

     Tovább sétálunk a Szent Anna utca felé. A hideg egyre élesebben hatol a testbe. Valami melegre vágyunk, hazamegyünk.

 

 

     Fél hétkor Kristán Attilával találkozunk a művészbejárónál, tőle kapjuk meg a jegyeket. Látszik rajta a leplezni próbált feszültség. Mosolyogva közli, az előadás négy órán keresztül tart majd, de bennünk nem szűnik a harci kedv. Megbeszéljük, előadás után találkozunk, majd Attila eltűnik a nehéz ajtó mögött. Bent keressük a helyünket, majd szintet, sort és széket váltunk, hogy láthassuk a történéseket. Kezdetét veszi az Úri muri. A színpadon egy hatalmas piros ló szívet mintáz a lábával, alatta női test. Mozdulatlan. Hosszú időre kitágítva a kép. A függőhídon férfi közeledik. Néz. Látszik az, ahogyan a testet nézi. A nő testét. Egy idősödő szem egy fiatal testet. Megszólal a zene, a pillanat szétrebben. Emberek érkeznek és hozzák magukkal a hangjukat, fokozatosan töltik meg a színpadot. Cserhalmi és Trill, Csörgheö és Szakhmáry, mint apa és fia, generációk szakadnak, és identitások kerülnek veszélybe. Különböző világnézetek találkoznak és viszik romlásba egymást.

     A darab még nagyon friss. Látszik rajta a bizonytalanság. Nem állt össze teljesen, ez a tömegjelenetekből egyértelműen kiderül, de elemeiben megmutatkozik a cél és a valóság.

     Előadás után a büfében még váltunk néhány szót Attilával, beszélünk családról, munkáról, lehetőségekről, majd ő sietve távozik. Még iszom egy kávét, bevárom a többieket és elindulunk haza.