hirdetés

Szétszabdaltság

2005. szeptember 27. - Menyhért Anna

Reggel még azt vettem észre, hogy ahogy megyek az autóval, fogalmazgatom magamban, hogy mit fogok ide írni. Benne voltam még a hangulatában, de ez mostanra szépen eloszlott. Nem meglepő, mindennel így járok, szétszabdaltak a napjaim, eleinte nagy kínszenvedést jelentett megszokni, hogy 2–3, sőt 1 óránként kell váltanom, gyerek, háztartás, munka, s újra az egész, elmélyülésre esély sincsen, még egy fél napra sem.
hirdetés

Ahhoz képest, hogy régebben úgy írtam, hogy napokra elvonultam, senkivel se beszéltem. Tegnap este 11-kor adtuk fel az altatást, s mind a ketten lefeküdtünk Tamással a mi ágyunkba. Előtte ő még ellenőrizte, hogy rendesen megmosom-e a fogam. Még korábban kiselőadást tartottam neki arról, hogy ezt ő akarta így, ő nem feküdt le a rácsos ágyban, hanem állva kiabálta, hogy ki akarok jönni, most itt a szép új ágy, feküdjön be. Nem akart, erre mondtam, hogy mehet a rácsosba is, csak döntse el. Erre ő, éneklő hangon: döntsem el, hogy ebben alszom, vagy abban – akkor kimegyek. Elég egyértelmű, eldöntötte, hogy nem tudja eldönteni. Ma mással próbálkozunk, barátnőm és játszótéri anyukák tanácsait követve. Reggel, amikor még szép naplómondataim voltak, megjött anyukám, és elindultam könyvtárba. Ki kellett találnom, hogy hova menjek, munkahely már nincs, otthon nem lehetek, ha dolgozni akarok, marad a könyvtár, de nem belvárosi, mert akkor mire odaérek, már fordulhatok vissza. Kőbányára mentem. A könyvtár melletti parkolóban az autóban ülve JAK-os telefonokat intéztem, Íróiskola, Tanulmányi Napok, hirdetések és szállás, kb. 3 óra, utána bementem, vittem a szerkeszteni való kéziratot és a könyvet, amiről recenziót kell írnom. Kb. 2,5 órám maradt, de ebből sajnos még a büfét is fel kellett derítenem, az ember ismerje a könyvtárak büféit. 2-re hazamentem, bízva abban, hogy még marad egy kis időm, de kisfiam, tudva, hogy a mama alvás után jön, varázsol, hogy ez jó hamar legyen, és 1 óra múlva fel is kelt. Aztán délután átjött barátnőm, és Rebeka, a kislánya, mentünk a játszótérre, aztán vissza vacsorázni.


Azt hittem már, teljesen eseménytelen lesz a nap, miről fogok akkor írni, csak a család, némi kínlódás állás nélküli új életrendem beállításával, de aztán felhívott az egyik volt kollégám, és azt mondta, ők most mind egy kocsmában ülnek, és, nem részletezem, hogy konkrétan hogyan merült ez fel, az a kérdés, hogy visszamennék-e, ha ők ezt javasolnák a vezetőségnek. Zavarba jöttem, kedvesek, hogy ezt gondolják, de ez már a sokadik kör lenne ebben a történetben, lassan egy hónapja húzódik. Sikeres program, de munkát akadályozó körülmények, próbálkozások, vívódás, felmondás, visszahívódás, előléptetésről szóló ajánlat, feltételeim közlése, majd értesülés a másik fél ajánlattól való elállásáról. Kb. így zajlott, lelkileg ennél szintekkel hosszadalmasabban. Kollégáim azt javasolták, aludjak rá egyet. Jó, megyek is, Tamás is alszik már, 10-re sikerült, új módszerem az volt, hogy én döntöttem helyette, kivittük szertartásosan együtt a rácsos ágyat, mert már nem abban alszik, s mikor ki akart mászni az új ágyból és kimenni a nagyszobába, hogy ő még behoz ezt meg azt, nem engedtem. Sírt, én meg szelíden mondogattam, hangomat nem megemelve, monoton ismételgetéssel, nem mehetsz most már ki, alvásidő van, itt az ágyad, itt fogsz aludni. Ideges lett, kiabált, kitartottam, mondtam, itt vagyok veled, segítek, de már nem megyünk ki. Apukája is bejött, odaült az ágy mellé, ő is kitartott. Végül attól hagyta abba, hogy mondtam neki, ha így folytatja, még hányhat is, rám nézett, hogy ő nem beteg, mire én, de a hisztitől is lehet hányni, erre abbahagyta (tőlem örökölhette a hipochondriáját), lefeküdt mellém, aztán még inni akart, de kimenni már nem, és elaludt. Nem mondom, hogy könnyű volt csinálni.

Menyhért Anna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.