Feltettem a macskát a radiátorra. Nehezen tűri a billentyűzetet a hátán, én meg nem tudok írni, mert folyton billegeti. Még hálás is, ott melegebb van, mint az ölemben.

     Korán indult a nap, korábban, mint szokott. Bár korán kelek, ha tudok, a nap általában nem indul hirtelen. Kávé, cigaretta, aztán még egy, perisztartikus mozgások, és legalább egy lemez. Cirka másfél-két óra. De ma reggel szigorlatoztatni mentem. Végzősök az utolsó héten, mindig kevesen vannak az első alkalommal. Mintha számítana még egy hét. Mintha amit öt (hat-hét) év alatt nem olvastak el, az egy hét alatt bepótolható lenne. Mintha amit eddig nem értettek meg, nem jutott eszükbe, az az utolsó héten valami csoda folytán hirtelen bevillanna. Persze biztos „megtanulnak” még egy-két tételt. A diploma megszerzésének feltétele a brit és amerikai irodalomtörténet szigorlat. Még néhány évig: az utolsó nagy akadály.

     A felvilágosodás és a republikanizmus irodalma. Arra a mondatra kapom fel a fejem, hogy „ez igazából még nem is irodalom”. Filozófia, politika, jog, egy kis önéletrajz, lírai kezdemények. Biztos ez van a jegyzetekben is. Egyszer az egyik előadásom írásbelijén elcsíptem egy puskázót. Az órai jegyzeteiből készült miniatúrára ugyan megbuktathattam volna, de aztán hagytam. Ha neki ez segítség, ám legyen. Most se szóltam közbe. Minek is feszegettem volna, hogy miről szól az irodalom, ha nem erről: filozófia, politika, jog, egy kis önéletrajz, lírai kezdemények, mifene. Paine a demokráciáról. A végén persze nem álltam meg, hogy rá ne kérdezzek: tudja-e a mi az az utilitarianizmus? Tudta. Megérdemli a diplomáját.

     Ma legalább nem akartak folyton tartalmat mesélni. Hogy van az öreg halász, meg az a hal. Milyen hal is? Ki emlékszik már arra. Nem az a lényeg, hanem hogy az emberiesség… Biztos a Nobel-díjat is így indokolták. Ki nem állhatom Hemingway-t, különösen az öreget. Hatásiszonyban szenvedek, bizonyára. Azt persze, hogy mi a jéghegy technika, már nem tudta. Próbáltam segíteni, hogy mondaná el szűkszavúan. Lett volna még kérdésem: hogy kit hagytunk ki a modernizmus tételből? Hol vannak a kortársak a többi tételben? De ez már megengedhetetlen.

     A történettel persze, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nincs semmi baj. A baj az elmondással van, hogy hogyan. Hogy a történetről locsog az irodalom, s hogy ezzel párhuzamosan az irodalmárok jó része (hallgatók inkluzíve) elfelejtett ugyanerről beszélni. Miért nézi az ember a Columbót? Persze, a ballonkabát, a szivar, a kutya, meg hátha egyszer a felesége is feltűnik egy villanásra. Aztán a hajóúton is „tengeribeteg” lesz, pedig szegény keresztrejtvényen nyerte. Nem ez a lényeg, hanem mint „A szuperintelligens gyilkos” című epizódban: a hadnagy mindenkinél okosabb, még az IQ-társaság főemberénél is. Valahonnan tudja, hogy kell egyetlen mérlegen végzett méréssel a szobában található zsákaranyak közül kiválasztani a hamisat, mely csak súlyában tér el a többitől.

     Nekem jobban tetszik mostanság a Cracker. Ha még emlékszik valaki: volt egyszer egy televíziós (azért se TV) csatorna. Úgy hívták, hogy „télen-nyáron”, és ment rajta egy angol bűnügyi sorozat. Egy nikotin-, alkohol- és szerencsejáték-függő pszichiáter volt a címszereplő (s mellette mindenki más főszereplő). Robbie Coltrane, vagy százhúsz kiló infarktusközeli kocsonya. Akitől a magyar celebek a Cadilleces utazás ötletét nyúlták. Az első epizódban elköltözik tőle a felesége, mert túllépte a hitelkeretét, felvett ötezer font jelzálogkölcsönt a házra (meg kellett hamisítani a feleség aláírását). A nő csak azzal a feltétellel volna hajlandó megint összebútorozni, ha (polgári nevén) Fitz eljár az anonim szerencsejátékosok csoportterápiáira, melyet a nő saját pszichiátere vezet. (A film sokkal életszagúbb ennél a rövid összefoglalónál. A színészek, a karakterek, a környezet, az akcentusok teszik azzá.) Fitz, miután elmesél két szerencsejátékos viccet, öt perc alatt fogadóirodát nyit egy pakli kártyával a foglalkozáson. Pillanatok alatt meggyőz mindenkit, hogy használják az agyukat, érezzék azt a semmivel nem pótolható izgalmat, melyet a jövő kiszámíthatatlansága okoz, ha már megtették a tétjeiket. Hogy lehet, hogy bejön… Ahogy az egyik ártatlanul vádolt amnéziás mondja: Fitznek lenne szüksége pszichiáterre, nem neki. De a morális aggályok ellenére ő legalább néha úgy érzi, hogy él. És persze világosan különbséget tud tenni John Lennon és Mark Chapman között. Az egyik évtizedekig dolgozott a hírnévért.