„It was a train that took me away from here
but a train can't bring me home.”

/Tom Waits/

     Az özönvíz folytatódik. Bár reggel Szentendréig nincs baj. Négyes-hatos, HÉV. Eltűnődünk a BKV vonaljegyek érvényesítésének misztériumán. Nem láttunk mi jegykezelőt. Majd a kalauz. Majd elmagyarázzuk, hogy mi vidékiek vagyunk, nem értjük a HÉV-et. Békásmegyerig rettegünk. Nem jön senki. Pomázig amúgy egy egész hadsereg kísér minket. Zsanett értetlenkedik, ki megy ma katonának? Igaza van, ki megy ma katonának (és most nem pacifista énem kérdezi)? Aztán egy géphang: Szentendre, végállomás (halleluja).

  Útbaigazítást kérünk. Adnak. Megint esik. Közben a főtéren megiszunk egy kávét (turista árak). A könyvtár bejáratánál elszívok még egy cigit. Kevesen vannak, konstatáljuk, kevesen. De hát, ez az irodalom. A tíz fiatal költőből eddig csak egyet látok, bár ő nem is annyira fiatal (bocsánat), Kókai Jánost. Az idő múlik, lassan öten vagyunk. Közben Dinnyés József énekel. Hajnal van (tíz óra). De a Hajnali éneket nem hallom (kár).

     Bajtai Andrást keresem. Bajtai elveszett. Meg akartam kérni, fejtse ki jobban miért pokoli hely Buda (Szegeden mondta két sör között). Szerintem valahol Pest és Szentendre között Tolvaj Zolival eltűntek az éterben és sörhabbá alakultak. Mindenesetre vannak azért akik a rossz (gyenge kifejezés) idő ellenére eljönnek. Ilyen Nagy Márti is, bár neki az András mondta, hogy olvasunk Márti, olvasunk, gyere, gyere, Márti eljött a fellépő nem (András, András, kapsz majd az Annától). Renátó világoskék esernyőjével oson be a kapun. A könyveimet átveszem. Az időjáráson panaszkodunk.

     Végül is András ide vagy oda, a többi hiányzó ide vagy oda, elkezdjük. Mindenki olvas egyet, Falusi Marci kérdez párat. Én Sárvárról meg a műhelymunkáról dadogok valamit, meg az orvostanról. Szó esik még internetről, meg nyomtatott sajtóról. Ellentéteikről. Aggodalmainkról. Szép nyugodtan eltelik az egy óra. Mi utána elindulunk. Renátó és világoskék esernyője marad.

     Mártival és Szőllőssy Balázzsal utazunk vissza Pestre. Balázs azt mondja, mostantól nem jár irodalmi rendezvényekre, úgyis megírja a Litera (ezt én, maximum félig). Megígérem elküldöm a kritikát, amit a könyvéről írtam. Aztán Zsanettel rohanunk, épp elérjük a két órásat. A vonaton csend, nyugalom. Az ég habszivacs. Szeged felé már nem esik. Én a naplót írom, Zsanett olvas. Béke van. Tom Waitset hallgatok. Train song (alább). A vonat szalad. Az idő mintha állna. Még egyszer jól ránézek (szigorúan ellenőrzött vonatunk). Végállomás: Szeged. Minden rendben.

     A vonaljegyeket otthon a kukába dobálom. A vonatjegyre ránézek. Régen volt, hogy elraktam őket (tinédzser allűrök, újra). Ma már nem teszem. Kuka. (Minden bizonyíték elveszett, hogy tényleg itthon vagyok.) Kipakolok (főleg laptopot, könyvet). Jegyzetet csinálok az eheti előadásokból (orvostani-gépezet).

     Este tévézünk. Erőltetem, nézzünk bele egy kicsit Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatába. Szegény Milos. Szegény Tapicska forgalmista. Nézzük egy darabig (a pecsételős jelenetet azért megvárom). Aztán elfelejtjük a pénteki és szombat délelőtti özönvizet, a pesti rohanást, a HÉVet, a kimegymakatonákat, Bajtai és Tolvaj szellemét, a könyvtárat, Szentendrét és szigorúan ellenőrzött vonatunkat. A vagonok az állomáson alszanak. Hazajöttünk. Még egy nap a hétből. A fák között egy géphang: Szeged, végállomás (halleluja).  

     Szombat esti nyugalmunkban: netnapló-lba=6:0.