A keletkezéstörténtből két epizódot érdemes említeni. Lakik mifelénk egy lejány, de az ojjan egy angyalképű lejány, hogy hetedhét határba’ nincs neki párja, saját nevelés, nem vót permetezve, ezt mint őstermelő mondom, dönörű teremtés, szőke, mint az erdeji nap, itt bimbódzott nekünk hatra-vakra ezen a szikes muharon, igazi avasi acélvirág. Neve is van nekije, úgy híjják: Kupcsik Lidi. Hogy-hogy nem, versesen és olyan rózában is igen ízesül beszél, az eperajkú (NV.) eszemadta, hogy egy szép napon, igen erőst borközileg, nemzetes Bujdos Attila Uram, boldogult Loss Sándor, a legszeretetreméltóbbak egyike, és kódis magam akkép határoztunk, hogy a fennálló helyzetet orvosolandó, alapítunk valamit. Vagy tűzoltózenekart, vagy lövészegyletet, vagy szépirodalmi kiadót, arra az érdemes feladatra, hogy a sok ványadt, kákabélű írástudó nép, a fejér kezei közé kaphassa a mi jányunk ékes beszédit. Telt-múlt az idő, bár ne így telt volna, Sándor több mint két éve már, hogy… Mi meg nemigen öntöztük magunkban azt a kis palántát, amit akkor elültettünk. El is száradt volna teljesen, ha nincs Nyilas Atilla, tekintélyes prédikátorköltő barátom, aki tavaly keserű szókkal állott nekem, ilyenformán: Zöme, és mi a pék retkes, drótperemes, függönylégzsákos, faszéntüzelésű vaskályhájáért nem csináltok egy kiadót itt Észak-fokon, a nagy-nagy idegenségbe? A palánta még élt, szilveszterkor pezsgővel meglocsoltuk, egy sas keresztelte, egy szarka tutulgatta. Fiatal fává serdült, zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fájuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak a fajtának megfelelően. Így telt a harmadik nap. Kóstold meg a szabadulóművész, Laca versét, érett gyümölcs, ami már a miénk is, és amelyben magvak vannak: