hirdetés

Szünnap az időben

2011. április 1. - Schulcz Katalin

Okkal érzékelte (és írta aztán) Gyula időkapunak a viharvert szélfogót, a Hawelka már régóta nem hely, hanem idő, amikor odamegyünk, az időt megyünk látogatni. - Ezen a héten Schulcz Katalin írja a netnaplót a Literán.
hirdetés

Még mindig sehol a budapesti Hawelka, pedig Michael megígérte. Kilépek a kapun, megállok a füstmentes buszmegállóban, szemben a Jégbüfé. Semmiképp sem főútvonalra képzeltük, inkább egy halkabb kis belvárosi utcába. Nem kell túl nagy helyiség, a látványterv adott, kezemben a minta, a patinásra szétült plüss tompa terrakotta-okker csíkosa, a kávéház saját márkás gyufásdoboza. Budapest gyönyörű és nagyon közel van, mondta a legfiatalabb Hawelka, jó lenne nyitni ott is egy boltot. Azóta öltöztetem akaratlanul is a környék sorsára hagyott üzlethelyiségeit, belepróbálom mindegyikbe a Hawelkát.

Tavaly nyáron, amikor Örökkávéjába (remélem, örökrovat) Zeke Gyula barátom a Hawelkáról készült írni, sejtettük, hogy az előzetes terepmunkában a kávés család középső nemzedékét képviselő Günter lesz a beszélgetőpartner, de igyekeztünk úgy egyeztetni az időpontot, hogy ott érjük a muzeális névadót, Leopoldot, aki akkor még csak kilencvenkilenc éves volt, és a pult melletti állandó helyének fedezékéből délelőttönként szelíden figyelte a kora utókor nyüzsgését. Ő Bécsben már jó ideje intézmény, közügy, a város most készül az áprilisi születésnapi ünneplésre, lesz nagy rambazamba. 

Mivel július volt, szerencsére a vendégek inkább ültek ki a teraszra (pedig az mégiscsak kevésbé Hawelka), így aztán nyugodtan kvaterkázhattunk a hűvösben, szemközt Oskar Werner (Jules) törzsasztalával az óra alatt, Csontó Sanyi kedvére fényképezhetett (köszönöm). Odaült hozzánk Michael, az unoka, épp szolgálatban, ott is feledkezett, monarchiáztunk egy sort, lehetett vele. Akkor mondta, hogy jönnének szívesen Budapestre is.

Most azt írja a Der Standard, hogy a keddi szünnap megszűnik a Hawelkában, és nekem erről nem az jut az eszembe elsőnek, hogy akkor mostantól nem kell rakosgatni majd a napokat, nehogy Bécs keddre essen, hanem arra gondolok, hogy is nem figyeltem fel eddig arra a képtelenségre, hogy volt szünnap egyáltalán. Vagyis dehogynem. Előfordult, nem egyszer, hogy amikor arra jártam és tehettem, előbb-utóbb mentem, mint a szódásló, egyenesen a Dorotheergasséba, csak a gyanús csend és a kifüggesztett tábla („Dienstag Ruhetag”) láttán kaptam észbe, pedig tudtam, hogy kedden zárva, csak arra nem gondoltam, hogy aznap van kedd. Valójában azt akarom mondani, hogy számomra lényege szerint egyeztethető össze nehezen a szünnap és a Hawelka fogalma. Okkal érzékelte (és írta aztán) Gyula időkapunak a viharvert szélfogót, a Hawelka már régóta nem hely, hanem idő, amikor odamegyünk, az időt megyünk látogatni.

Azt olvasom az újságban, hogy az új nyitvatartási rend a vendéglótóhelyeken tavaly júliustól érvényes dohányzási tilalommal függ össze. A Hawelkában a füstöt mindig is a kávéházi tradíció részének tekintették, ezért szerették  volna valamiképpen elérni, hogy az egyébként sem teljes körű tilalom rájuk ne vonatkozzék. A műemléki hivataltól nem sikerült védettséget és felmentést kapniuk, nyáron döntik majd el, élnek-e a másik lehetőséggel, megépítik-e a Cafe Landtmann példájára az utca felé terjeszkedő, nyáriasítható üvegfalú télikertet. Mindenesetre visszaesett a forgalom, hétvégén teltház, de a hétköznap esték nem hasonlítanak a régebbiekre. Azt állítják, hogy ezt próbálják ellensúlyozni a kedd visszavételével. De én tudom, hogy valójában a világ rendjéről van szó.

 

Schulcz Katalin

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.