hirdetés

Tábornok

2007. október 31. - Kozák (Ignác) Tibor

Éppen időre érek az Írók Boltjába, tömve van. Csinosak, egy konkrét divatbemutató az egész.   Ősszel és tavasszal szeretem a női öltözködést, mert most lehet a legtöbbet mutatni és takarni a rétegek és színek játékával. Izgalmas híreket és történeteket hallok, miközben egymás után olvasnak fel a szerzők. Záráskor a Sirályba vonul szinte mindenki, ahol az egész már egy performance-szá változik.
hirdetés

„- Hova biciklizik Marika néne?
- Hát a temetőbe, fiam!”

 
Túl szép idő van ma, őszintébb lenne egy borongós nap. Tegnap lehetett volna ilyen, nem Mindenszentek napján. Temetői nyílt nap. Mindig viszolyogtam kimenni, az év egy pontosan meghatározott napján és közben körbeköszöngetni a sírszomszédoknak. Évente egyszer barátság.    
     Olvasom valahol, hogy a polgárőrség országosan kivonul a temetőkhöz, azokat őrizni, gondolom befelé-kifelé motoznak és kérdezik, hova-hova azzal a csokorral néni? Vagy belépésnél, mint az áruházi próbafülkénél, számot adnak és annál csak kevesebb csokrot lehet kihozni. Igazolás kell, hogy másik temetőben lévő halottainknak is szüksége van virágra és mécsesre.  
    Illően tegnap még két fekete tollbetétet is kaptam N-től, így újra tábornoki színű tollal írhatok. Amikor legegyszerűbb csavarként dolgoztam egy gépezetben, csak az ÉN tábornokom írhatott fekete tollal! Néhányan akik szintén velem együtt ott dolgoztak, talán már otthon sem használtak fekete tollat! A kolléga szót, nem véletlenül, nem is akarom használni. Ilyenkor mindig olyan érzés kerít hatalmába, hogy lelkemet apránként, kis semmiségekért adom el. Kompromisszumot kell kötni, mert az a jó mindenkinek!
     A tegnap élénk, azon csalóka napok egyike volt, amikor a funkcionális öröm és az életcélom is találkozhatott volna. Nem jött össze, de az esély megvolt rá. Vettem az Astoriánál egy khaki színű kardigánt 4990 Ft-ért az Aranypókban, pár könyvet a Könyvudvarban, közte egy régi Sándor György kötetet ami csak 50 Ft. Innen irány a Király utca, hogy időben odaérjek a Szomjas Oázis női antológia bemutatójára. Menetben még benéztem a BB Galériába, ott ült Móni, aki saját szobrai közt, teremőrként is Harmonia Caelestis-t olvasott. Mindenféléről áradozik, közben kiderül, hogy ismeri Bartos Tibort, akinek a Magyar Szótárt köszönhetjük. 15 éve ezelőtt állandóan ez volt témája, hogy épp élete fő művét készíti, most pedig használjuk! A címet még egyszer ideírom: Magyar Szótár; alcíme: Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára.
 
 
Móni szobor-témái Van Gogh széke napraforgókkal, vagy egy a milánói művészeti iskolaévek hatására, Giacometti sétája az örök esőben. A terem hátsó falán egy Kondor-mű adaptációja. Hafner Móni sajátságos műgyűjteménye. Ma és holnap még biztos nyitva. Az ész kiállítás egy optimista csokor a művészet szeretetéről.
 
 
Kilépve a Király utcán sietek végig, közben kicsit fátyolosan esik az eső. Egy nő kinyitja az ernyőjét, körülötte négy tizenéves hátrarántja azt. Ő mérgesen néz hátra, de szó nélkül.
     Kitör belőlem a katona, feléjük lépek önkéntelen, közben rájuk kiálltok, azzal a gyűlölettel ahogy csak egy katona tud feldühödni, amikor a másik nem tudja a rendet. Tehát nem az a hibájuk, hogy rendetlenek, hanem hogy nem tudják mi a rend. A kölykök ijedten megfutnak. Távolról átkozódnak, közben a nő átsiet a zebrán és eltűnik. Bűntudattal telve megyek a térre. Mi történt most igazán? Azt tettem, amit kell? Vagy csak nem tudtam magam visszafogni? Feleszmélek, és sietve elindulok.
     Éppen időre érek az Írók Boltjába, tömve van. Csinosak, egy konkrét divatbemutató az egész.   Ősszel és tavasszal szeretem a női öltözködést, mert most lehet a legtöbbet mutatni és takarni a rétegek és színek játékával. Izgalmas híreket és történeteket hallok, miközben egymás után olvasnak fel a szerzők. Záráskor a Sirályba vonul szinte mindenki, ahol az egész már egy performance-szá változik. Eseménnyé, belső ünnepé. Azt is megtudom, hogy ma nyílik egy könyvesbolt a Sirályban.

Kozák (Ignác) Tibor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.