Éjjel egykor feküdtem le, Fickó kutya onnantól fogva állandóan köhög. Fél háromkor már nem bírjuk tovább, felkelek, és még kicsit kótyagosan az esti pálinkától, elviszem az állatklinika éjszakai ügyeletére (Szent István Egyetem). Felébresztenek egy kedves doktornőt, aki megvizsgálja, és azt mondja, hogy szívritmuszavara miatt a tüdeje tele van vízzel. Ezernyi ampullából készített injekciót, főleg vízhajtót tett bele, vénásan és bőr alá is belenyom a kutyába. Kijelenti, hogy néhány hónapig, de legfeljebb egy évig marad velünk Bubi, és megkérdi, hogy mikor tudnám EKG-ra bevinni, mert sürgős lenne, és ha itt hagyom, akkor az első adandó alkalommal megvizsgálják. Mondom neki, hogy semmiképp sem hagyom itt magára, akármilyen kedvesek is, de persze beviszem az első adandó alkalommal, amikorra időpontot ad. Kiderül, hogy már aznap délelőtt fél 11-kor mehetünk.

Hazaérkezvén (5 óra volt) még sokat beszélünk, alig sikerül elaludni egy-két percre. Reggel Franciska sír, hogy miért is nem mehetett el a kórházba a kutyával. Az Animal Planet tévécsatornán edződött személyiségének ugyanis a kórház, a betegség gyógyításának helye valami roppant izgalmas hely, az ott szerezhető információk fontosabbak számára azoknál az érzelmeknél, amelyek a felnőtteket hasonló helyzetekben hatalmukba kerítik. Nagy nehezen másról kezdünk beszélni.

Péczely véglegesített mindent Morcsányi Gézával, hétfőn kezd a Magvetőnél. Üröm az örömben, hogy a prae.hu számára kell találni egy olyan irodalmi rovatvezetőt, amilyen Dóra volt, a kettőt ugyanis nem viheti egyszerre. Addig is, amíg nem találunk valakit „helyette” (aki benne van az irodalmi életben, elfogadják, jól szervez, jól szerkeszt, etc.), Pál Dániel Levente és én visszük a rovatot.

Cseicsner Otília mailje Münchenből, kéri, hogy akkreditáljuk a Müncheni Filmfesztiválra, beszámolót írna róla a filmes rovatnak. Bár a MF nem a legnagyobb, azért sok minden történik, tudom meg este filmes rovatvezetőnktől, Schreiber Andrástól. Itt mutatják be az őszi szezon német filmjeit (pl. Werner Herzog: RESCUE DOWN), mindig kiválasztanak egy szerzőt, akinek a munkáit alaposabban bemutatják. 65 ezer nézőre, 600 újságíróra és 1000 filmes szakemberre számítanak a honlapjuk szerint.

Megírom és elküldöm a prae.hu Vállalati Hírlevelét (VálHír) a szerzőinknek, ebben szedjük össze az operatív információkat az egyes rovatokkal kapcsolatban.

Fél 11-kor ismét a Szent István Egyetem, EKG, az egyik szívbillentyű időskori zsugorodásáról van szó, ami miatt átereszt a kamra és a pitvar közt a szívecskéje, döbbenet, rémület, tényleg nem sok ideje van már hátra, állítólag, 18 ezer forintos német állatgyógyszert írnak fel, azt kiváltom, reméljük, hogy ez majd beállítja a kutya szívét. A többi gyógyszer humán szer, ezeket útközben a Köröndi Patikában váltom ki. Hazafelé telefon az állatorvosnak, elmesélem, mi történt az éjjel, miket kell szedni, amire ő kéri, hogy hozzá is menjünk el, mert a háromszor három, negyven milligrammos vízhajtó egy elefántnak is sok, nem kell vérnyomáscsökkentő sem, mert akkor a szív még jobban akar verni, a harmadik pedig egy ősrégi emberi szívgyógyszer, ami a német szupergyogyó mellett teljesen fölösleges, és egyébként is olyan, mint „halottnak a csók”, etc.

Szóval itt is a szokásos história: kinek kell hinni, ha az ember vagy a kutya beteg?

Fél kettőkor Palya Beával ebédelek, aki kicsit megvárat, ám ennek én ebben az esetben örülök, mert rá várni öröm – még akkor is, ha vele lenni még inkább. (Közben a Művészetek Palotája marketingosztályának egy oszlopos munkatársával is meg lehet beszélni az együttműködés feltételeit ez idő alatt.)

Kicsit indiszponált vagyok a történtek miatt, de Palya Beának van valami titka, ami miatt az ember (=én) rögtön szerelemre lobban iránta. Megállapítja Bea, hogy én kutyaember lennék, míg sokak macskaemberek, általában ez a két kategória lefedi az ismerőseit, és, mivel ő mondja – és épp a Fickóval való intenzíven eltöltött idő miatt is – elfogadom én azt, hogy kutyaember volnék. (Persze, ha teszem azt, kacsaembernek, teveembernek vagy lóembernek nevezne, azt sem kérném ki magamnak:) Aztán pletykálunk, például Kőrösi Orsolyától tudom, mesélem neki, hogy 2009-ben, a New York-i Magyar Évad keretében fel fog lépni a Carnegie Hallban – Bea a dátummal nem volt ennyire tisztában, de Orsós László Jakabbal már valóban megegyeztek. Találkozásunk célja egyébként az volt, hogy megbeszéljük: az Udvariatlan szerelembőlválogatunk verseket, amelyeket talán lenne kedve CD-re énekelni. Kérdések: ki lenne a megfelelő zeneszerző, de mindenekelőtt az, hogy beleszeret-e Bea annyira a szövegekbe, hogy azonosulni tudjon velük, mert, mint szimpatikusan mondja, anélkül nem jut hozzá az őserőhöz. Most tehát szurkolok, hogy találja meg önmagát a versekben, és jusson el az őserőhöz. Gerevich András telefonál, hogy toljuk el a találkozót másnap estére, ami jónak tűnik, mert Palya Bea épp a Bazilika környékén énekel csütörtökön, fél nyolckor, és így egy esetleges Lugas-béli GA-találkozó után oda is érnék. Felvetődik még az ebéd során, hogy Beának jó lenne, ha átvennénk a honlapjának a karbantartását, de ezen még gondolkodik (menedzserével:( – mi örömmel vállalnánk, szögezem le azonnal, és persze sóváran arra gondolok, hogy így gyakran találkozunk, és minden lemeze meglesz, mert most még hiányzik néhány.

Bea nevű feleségem ez idő alatt a szokásos állatorvosnál van Fickóval, ő azt mondja, hogy bár csúnyán köhög, de ez egy megfázás, megduzzadt a légutakban valami, a szívritmuszavarról már egy éve szólt, egy hét alatt ki fogja heverni az akut problémát a gyulladáscsökkentővel és a többi gyógyszerrel – a szuper német kapszulákat ős is pártolja. Nagy az izgalom.

Fél hatkor biciklire pattanok, be a városba. Óriási, özönvíz-szerű eső kap el a rakparton, behúzódom egy fa alá, de ez nem sokat segít. Aztán leszarom, és mint a többiek, én is elkezdek tekerni az esőben. Kiderül, hogy elég langyos az égi áldás, és mire megérkezem a Kálvin térre, el is áll. Pollágh Péterrel találkozunk, a Bródy Caféba megyünk. Péter írt róla egy kocsmakritikát, és az egész olyan, mintha most azt akarnám főszerkesztőként tesztelni. Holott dehogy, csak előkészítjük a másnapi Gerevich-találkozót. Megbeszéljük pl., hogy nem mindenben értünk egyet, mert nekem fontos szerző Havasi Attila, a Győrei-Schlachtovszky drámaíró szerzőpáros, nem tartom rossznak Mócsai Gergőt sem, és Keresztesi Józsi dalszövegei sem véletlenül vannak oly gyakran a Prae-ben. Polágh ezzel szemben főleg a Havasi-féle lírát nem bírja, de legalább Keresztesi dalszövegei mint dalszövegek neki is bejönnek. Nem elvetendő, hogy tudatosítani lehet: míg egyes ügyekben nagy a véleménykülönbség, vannak pontok, amelyekben nagyon egyetértünk.

Innen egyenesen a prae.hu szerkesztőségi ülésére kerekezek az Eckermann Kávéházba. Amint belépek, szinte rögtön Rácz Erzsébetbe botlom, holott ő Berlinben él. (Most pár napra érkezett, mint mondja.) Kathrin Röggla lekopni című regényét fordította, ami a JAK-füzetek sorában jelent meg 1999-ben, én lektoráltam, és Esterházy írta hozzá a hátsó borítóra az ajánlást. Kiderül, hogy Erzsi egy darabot hoz Berlinből ősszel Budapestre, és nemsokára egy kiállítást az Eckermannba. Kevés az ilyen elszánt, a dolgait ekkora beleéléssel végző csaj, aki kizárólag azzal foglalkozik, ami neki fontos. (Palya Bea!!!) Akár Berlinbe is elmegy lakni, ha arról van szó, nem gazdag embernek, hanem azért, hogy azt csinálhassa, amit akar.

Danczi Csaba, a zenei rovatvezető jelzi, hogy hamarosan indulnia kell, vele gyorsan átbeszéljük a zenei aktualitásokat, és azt, amit a többiekkel is: a következő időszakban összeírjuk, mely intézményekkel van rendszeres kapcsolatunk. Markó Barbara, új képzőművészeti és Árvai András építészeti rovatvezető máris egy közös projektről beszélnek, és amint megérkezik Schreiber András filmes rovatvezető, dinamikusan elmerülünk a filmes világ aktuális kérdéseiben.

Az egész este lezárásaképp hazabiciklizem, megsétáltatom Fickót, tényleg jobban van, vagy csak kifáradt a sok köhögéstől, nem tudjuk.