hirdetés

Tanulj tinó, dán lesz belőled?

2008. szeptember 15. - Murányi Zita

Az egész egy internetes hirdetéssel indult. Dolgozz és tanulj Dániában, ingyen! A gépem augusztus 22-én landolt a kastrupi reptéren. Koppenhága szokatlanul mosolygós arcát fordította felém, meg sem fordult a fejemben, a szikrázó napsütés csak álca. A nyári strandpapucstól is el kellett búcsúzzak, aznap volt a lábamon utoljára.
hirdetés

Reggelente télikabátba, sálba burkolózva vágunk neki a rengetegnek, jó időbe telik, míg a kollégiumból bevonatozunk, bebuszozunk, begyaloglunk Koege-be. A járműveken állandósított kalauz, aki első napomon egy rosszul megváltott jegyért, kis híján 600 koronára (18000FT-ra) büntet, lassan előre biccent. (Engem a honi államfőre emlékeztet, de. Szigorúan nem politizálunk.)
 
Az otthoni metrót helyettesítő szerelvény hangtalanul siklik tova a nálunk inkább csak falvaknak túlozható kisvárosokon. Fenyőerdőket és ködbe burkolt síkságokat hagyunk magunk mögött. Az ég olyan közel van, ha valamiért bűnösnek érzed magad, tényleg rád szakad.
 
A semmi közepén árválkodó BusinessSchool téglaépületére is a minimalizmusáról híres skandináv design nyomja rá bélyegét, a mészkőfalak vörösén csupán a kietlen üvegfolyosók lágyítanak. Az international képzésben résztvevő diákoké a bal szárny, a csak lassan, megfontoltan mindent őslakosoké a jobb. Találkozni a kantiban és a mosdóban lehet. A két szegregált náció között a párbeszéd gyenge. Mondhatnánk, egyedül a szóváltásra nem találtak még helyet.
 
Míg az osztálylétszám felülről súrolja a százat, az oktatás angolul, angol tankönyvek segédletével folyik. Nemcsak a maszatos képű nepáli srácok, az indiai nagyszájúak, de a trendi, ”nembarátkozom” kínaiak is ugyanarról álmodnak, két év múlva mindnyájan számítógépes guruk leszünk, ha isteneink is úgy segélnek. Márpedig, a monitorra bambuló, hajnalban ébredt, csípás egyenarcokra fókuszálva nagyon úgy néz ki, segélnek. Csak az az egy szem ciklámen turbán ne világítana!
 
A tanmenetet öt téma köré csoportosították. Áll egy hét klasszikus oktatásból, a mosolygós, a daloskedvű, a szende, a szívtipró, de így is, úgy is pösze tanár(nő) vérmérsékletére bízva, mennyire aktivizálja a hallgatókat, a rákövetkező hét a csoportmunkáé. A cél minden fél hónapban újabb projekttel előrukkolni, természetesen az adott témákhoz kapcsolódva. A blogkészítés rejtelmeitől - nepáli mobiltrilláktól gyötörve - a tipográfia alapjaiig jutunk.
 
Tagadhatatlanul izgató ez az egynyelvűsített, multikulturális dzsungel, olvasztótégelyről szándékosan nem beszélek. Ha olykor-olykor önzőn, hajbakapva is, de valahol mégiscsak közösen, mintha egy új Bábel alapjait fektetnénk. A nagy egyetértésbe az angolt brummogássá változtató akcentus és az óhazából hozott különbségek is bezavarnak. Indiában, ha valaki barát, az első blikkre az. Nálunk vagy a dánoknál az ilyesmi, ha egyáltalán kialakul, jóval időigényesebb folyamat. Ezen el is szoktunk vitatkozni. (Legyek büszke magamra, a gyémántgyűrűs, fogatlan Samirnak, aki, időnként attól sem retten vissza, hogy hercegi címet adományozzon saját magának, én már csak szőke sistere vagyok. Hogy nem engem vesz feleségül, az már biztos!). Nekünk ők túl rámenősek, szemükben mi vendégszerető magyarok tűnünk gorombán hűvösnek.
 
Egy hónap alatt összesen két szó ragadt rám dánul, a szia és a köszönöm, indiaiul már a hogy vagy és a jó reggelt is megvan, ami a kínait illeti, a dánhoz hasonlóan mindössze a Nyihaoig jutottam…
 
A szélcibálta, zsombékos kollégiumkertben József Attila is mélyebbről szól, mint otthon. Elalvás előtt is gyakran morzsolgatom. Egy releváns rejtély nem hagy nyugodni. A feketék, fehérek, sárgák rendben. De közöttünk vajon hogy tenne, s egyáltalán, felismernénk azt az egy szem európait?

Murányi Zita

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.