hirdetés

Tizenhárom vagy tizenhét év

2018. május 16. - Sirbik Attila

Ez az egész telep egy rossz közérzet köré épített kulissza. A kiváltságosokon túl a többi nyomoronc élete nagy részét itt, a föld alatt tölti, a Kék templom pincéjében, fák gyökereiből táplálkoznak, boron, ostyán és szenteltvízen élnek. – A héten a Visegrádi Alap irodalmi ösztöndíjasa, Sirbik Attila ír netnaplót Pozsonyból. Harmadik bejegyzés.

hirdetés

A tudás addig tart, amíg el nem alszanak, másnap indul minden elölről, elkövetik ugyanazokat a hibákat mindenféle rossz szellemi közérzet nélkül, holott az egész pincerendszer, ez az egész telep egy rossz közérzet köré épített kulissza. A kiváltságosokon túl a többi nyomoronc élete nagy részét itt, a föld alatt tölti, a Kék templom pincéjében, fák gyökereiből táplálkoznak, boron, ostyán és szenteltvízen élnek. Minden tizenhárom vagy tizenhét év elteltével tömegestől jelennek meg a felszínen. Párosodni. Elárasztják Pozsony utcáit. Egyszerre másznak ki a föld alól, irtózatos mennyiségben, de legföljebb csak öt-hat hétig élnek a felszínen, így is minden este vissza kell térniük a tárnákba, le a pincén keresztül, hogy a laboratóriumban előállított szérum helyrehozza az UV által okozott fakulást. Legtöbbjük hártyás bőrű, vaskos testű egyed, a férfiak csak azért énekelnek, hogy felhívják magukra a nők figyelmét. Hangadó szervük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom, fehér színű, dobszerű hártyácskák sora. Ha a férfiak összefognak és énekkarrá szerveződnek, együtt akár száz decibeles hangerőt is tudnak produkálni, nagyobb zajt csapnak, mint egy legmagasabb teljesítményfokozatba kapcsolt fűnyíró. Egyedül néha csak arra képesek, mint egy éjszakai mellékutcában búgó transzformátor, a szerencsésebbek éneke egy Buick Century motorhangjára hasonlít, ilyenkor ők is olyanok, mint a feltartóztathatatlan technika fallikus lándzsája. A nyomoroncok zsivaja azonban estefelé, naplemente után általában elcsitul, ami egyúttal jelzi azt is, hogy a zsákmányt leső biztonságiak szintén nyugovóra tértek. Vannak, akiket sikerül megszorongatniuk, de vannak akik nem ússzák meg ennyivel, ketrecbe zárják őket, a nagy japán púrhab termékszellem utána hiába szabadítja ki, viszi vissza őket a Berzuč utcai pincébe, injekciózza mindannyiukat az újrakezdés rögeszméjével, egyenként a laboratóriumban, nem tudják elviselni az emléket. Elpusztulnak. A többiek ilyenkor felejtenek, amitől eltompul védekező ösztönük, de nő bennük a görcsös munka utáni vágy és a szórakozáskényszer. Aki közülük szociálisan a legérzékenyebb, legjobb szívű és legtisztességesebb az soha többé nem mehet a felszínre, hiszen védtelenné válik az indoktrináló demagógok merényleteivel szemben.

Sirbik Attila

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.