Tokaj-trip

2008. augusztus 15. - Pál Dániel Levente

A nagyjából 1000 lumenes, öt részre bontott vetítés és a Bukowskit majmoló, softpornó heteroszexuális coming out után épp itt az ideje, hogy töményebben és hosszabban írjak az irodalomról, no meg az irodalom figuráiról, vagy inkább arról, mit tudunk egymással kezdeni.

2008. augusztus 15.

hozzászólás (0)

Csütörtök hajnali indulás, Keleti pályaudvar, egy dobozos sör úzóra, hogy elviselhető legyen, csak Miskolcig szóló menettérti jegy, bamba háborgással lenyelt büntetés, szerencsi átszállás, még két laza sör, tokaji írótábor. Odafelé összefutok L. Simon Lászlóval, hamar tisztázzuk, hogy mind a ketten itt, amerre előre mutat, megyek, és elfoglalom szuperpanorámás, harmadik emeleti szobám. Megnézem magam a tükörben, nem amortizált le nagyon a magyar vasút, fotogén profilú magyar írónak nézek ki, piacképes magyar írónak érzem magam, le is sétálok szocializálódni. Győrffy Réka, Szappanos Gábor és fia, Rimóczi Laci azt javasolja, kezdjünk el inni, de előbb együnk, ebben a sorrendben, csak a hirtelen ijedtség miatt, majd ők el borospincébe hűsölni, én meg a kiadói-szerkesztői szekcióba felkért előadni. Közben néhány ismerős, közös cigik és száj szélére ragadt mosolyok. Szentmártoni János moderál, néha becsukják az ajtót, mert huzat van, néha kinyitják, mert meleg, közben többen előadnak: Ambrus Lajos, én, Ködöböcz Gábor és Erős Kinga, ebben a sorrendben, aztán Ferdinandy György szól hozzá előre bejelentett három perc hosszan, majdnem öt volt, mértem, de lehetett volna tíz is, mert jókat mondott a franciák kiadói és a maga saját fejlesztésű könyvterjesztési szokásairól. Aztán még többen, valamelyik értetlen, valamelyik lelkes, valamelyik mártír, valamelyik tanulságos, valamelyik minek, valamelyik saját példát hoz, valamelyik inkább ne hozott volna, névtelenül.

Én olyan dolgokat feszegettem, amik szerintem nem hülye ötletek, de ebben az országban, ezt sokan sok oldalról sokféleképpen tudjuk vagy hisszük azt, hogy tudjuk, mindennek innen is és nagyon nagy empátiával természetesen onnan is igazsága van, azaz egy nem hülye ötlet is kenődhet el úgy a semmiben, hogy évek múlva is csak a minden rossz és a bezzeg, ha létértelme marad. Egyrészt. Másrészt pedig nálunk megszokott, hogy ha valakinek véleménye van (ami egy imádnivaló árnyalat fajtánk karakterisztikájában), akkor ért is ahhoz, amiről beszél, és természetesen igazsága van, főleg, ha véleménye bármivel szemben kritikus, alapvetően elutasító és természetesen negatív, sőt: sok szemezgetett példával terhelt sok ellenérvet tartalmaz. Natehát, én az alábbi ötleteket igyekeztem a jelenlévőkre erőltetni:

Az alap talán az lehet, hogyha valaki indít egy kiadót, vagy megújítaná egy kiadó arculatát, akkor az első lépésnek annak kellene lennie, hogy létrehoz egy médiumot. Ez lehet olyan nagyra törő elképzelés, mint a PRAE.HU, de lehet egy kiadói blogfelület is, természetesen saját portfólió értékű site és folyamatosan bővülő, jól csoportosított adatbázisra épített tájékoztató jellegű hírlevél-szolgáltatás mellett, a fontos csupán az, hogy az (online) jelenlét állandó és gyakran frissülő legyen. Más jellegű marketing-elképzelések esetén a kiadó „szerződést” köt(het) egy médiummal, ami folyamatosan prezentálja a kiadó tevékenységét (már kiépített olvasóbázishoz juttatva a kiadót, cserébe az első kézből kapott információkért). Emellett nem árt, ha több szoros szállal köthető egy irodalmi folyóirat is a kiadóhoz (és/vagy vica versa), hogy az új szerzőket a némileg saját médiumban jó időzítésű publikációkkal a folyóirat szellemiségének és értékteremtő tevékenységének kontextusába lehessen állítani.

A következő ötlet (főleg az (1) pontban vázolt rendszer lehetőségeit kihasználva) egy szerző felépítése-felépíthetősége volt. Barok Eszterés Illés EmeseCsak a madarak című könyvét hoztam példának. Két olyan tehetséges fiatal íróról van szó, akik a szó legszorosabb értelmében outsidernek számítanak az irodalmi életben, és nem lila szépirodalmi céljaik vannak, hanem jó értelemben vett minőségi lektűrt írnak (ami ennek az országnak az irodalmi életében egy mélyen gyökerező lenézéssel kezelt izé), főleg a 14-29 éves főleg női közönség számára. Őket és a könyvüket (hiszen a könyv megvétele és elolvasása előtt legalább annyira fontos a szerző(k) személyiségének vonzereje, mint a megjelent ajánlók, recenziók, kritikák által generált prekoncepciók) már a megjelenés és a bemutató előtt elkezdtük (a többes szám első személy a PRAE.HU csapatát jelenti) felépíteni. Bizonyos időközönként (ennek az esetlegességét és körülbelüliségét két tényező határozta meg: ez volt az első ilyen koncepciózusabb „PR-kísérletünk”, valamint: ez volt az első kimerészkedésünk a szűken vett szépirodalomból a szerencsésebb fiction vidékeire) minden lehetséges felületünkön és hírcsatornánkon különböző műfajú anyagokkal (hír, borító „nyilvánosságra hozása”, interjú, bemutató, időközönként feltöltött újabb regényrészletek, a fülszöveg ajánló-szövegeinek – Karafiáth Orsolya komoly és Rimóczi László humoros ajánlója – „nyilvánosságra hozása”, a könyv által ihletett videók különböző videómegosztó oldalakra való feltöltése stb.) hype-oltuk a szerzőket és a könyvet, ennek szépen látszott is az eredménye, ha csak azt említem itt, hogy ritka, ha egy könyvbemutatón (főleg, ha első kötetről van szó) 90-100 fős a közönség. Ennek ellenére kerülhet még süllyesztőbe egy szépen elindult történet. Ám erre is vannak különböző kísérleti stádiumban lévő ötletek és bevett, creative commons technikák. Csak egy nem túl eredeti példát említve: a szerzők blogot indítanak, amin már ők maguk szerkesztik a saját PR-jukat, aminek nagy előnye például személyiségük (és ezen keresztül a könyvük vagy további szövegeik) maximális előtérbe helyezése, nem (olvasó-)szerkesztett vonzereje, s ezek eredményeképpen: hitelessége. S ha mindezt angolul is folyamatosan bővítik, szerkesztik, akkor ez talán (mert egyelőre korai lenne bármilyen komolyabb feedbackről beszélni) lesz olyan jó és eredményes úttalálás más nyelvekhez és leendő fordításokhoz, mint Dragomán György merész, ám oldschool ötlete pár évvel ezelőtt.