hirdetés

Töredékek Dyni Urfinak

2011. október 4. - Tarján Tamás

Az iménti bekezdést tehát el sem mondtam, hiszen a 2011. szeptember 30. és október 2. között lebonyolított kilencedik állomás, a Berzsenyi-konferencia bennfentes részleteivel szintén nem hozakodom elő. - Tarján Tamás netnaplója.

hirdetés

Sokan hallottak – tanárok, diákok, irodalmárok, elmélyültebben irodalomszerető olvasók – a 2007 szeptembere óta zajló „A 12 legszebb magyar vers” programról. Már csak azért is, mert a tavaszi–őszi rendszerben (mindig a tanév, a szemeszter elején és végén) lebonyolított konferenciák legfelemelőbb közös eseménye a nagy versmondás (alkalmanként akár harangtornyok tövében, templomlépcsőn): Jordán Tamás színművész vezetésével, röpke próbát követően sok száz diák és érdeklődő versbarát együtt mondja el a költeményt, mely éppen akkor az elemző szakemberek tárgyául szolgál. A líra maradandó értékeiben történő osztozás egy megragadóan kisipari-küldetéses módszere, hogy a soronként táblákra írt művek transzparensei egymás után a levegőbe ágaskodnak, s ezeket leolvasva változtatja a fragmentumokat szárnyaló hanggá, szinkronizálja egybeömlő vers-akarattá, Verssé a szinte romantikus nekibuzdulásúnak is nevezhető közös tolmácsolás. Ezen eseményeken a megörökítő, kortanú és emlékezet-felelős nagyipar is jelen van: televíziós stáb rögzíti, szerkesztett műsor keretében később sugározza a szokatlan versmondó aktust.

A 12 vers projekt részleteivel nem terhelem a naplóolvasót. Aki kíváncsi rá, a neten könnyen megtalálja, miként jött létre – elsősorban Fűzfa Balázs és Végh Balázs Béla irodalomtörténészek ötletéből és az ő fáradhatatlan szervezőkészségük révén – a sorozat, mely a mindenkori költemény-főszereplőt saját legmegfelelőbb kulisszái közé költözteti a diskurzus három napjára. A nyitány, a Szeptember végén elemző megbeszélése Koltón és Nagybányán zajlott, a Levél a hitveshez értékeinek új eredményeket ugyancsak hozó megtanácskozása Abdán és Pannonhalmán történt, a Hajnali részegség Szabadkára és Újvidékre hívta a résztvevőket. Nem lenne minden provokatív él nélküli művelet felsorolni, hogy – különféle bölcs és méltányolható megfontolások alapján – mely tizenkét költő mely tizenkét verse került be a bűvös tizenkettő közé. A névsorról és a listáról végeérhetetlen vitát lehetne generálni a fórumozók között, végső soron a magyar líra javára. Elég annyit mondani például: a régiek közül két páratlan vitéz, Balassi és Csokonai, az újak közül egy nagy újító-összegző, Szabó Lőrinc nem tudta beverekedni magát a költő-válogatottba. Szó szót ér a vándorgyűlések félig-meddig állandó tudós-, tanár-, diák- és kritikusközösségének paláverein is: X. nem lenne tizenkettebb, mint Y.? Z-től a bbbb nem jobb vers, mint a kiszemelt aaaa? Persze az önmagáért érvelő, kitűnő tervezeten már nem lehet, nem érdemes, nem szükséges változtatni. A vállalkozásból A vén cigány (Székesfehérvár – 2012. tavasz), az Eszmélet (Budapest  [egy vasúti pályaudvar termében] – 2012. ősz) és a Valse triste (Csönge, Szombathely – 2013. tavasz) van hátra, bizonyos életrajzi-keletkezéstörténeti évfordulókhoz is igazodva. Önmagunk megnyugtatására azt szoktuk ismételgetni: aki-ami kimaradt, része lesz „A másik 12 legszebb magyar vers” vagy „A még szebb 12 magyar vers” ciklusnak. Már ha az első projektet – melyet 2013 őszén Koltón egy ráadás-ülésszak koronáz – sikerül zökkenőmentesen befejezni. De bármennyire szűkülnek a lehetőségek: sikerülni fog.

Az iménti bekezdést tehát el sem mondtam, hiszen a 2011. szeptember 30. és október 2. között lebonyolított kilencedik állomás, a Berzsenyi-konferencia bennfentes részleteivel szintén nem hozakodom elő. Szombathely, Celldömölk, Egyházashetye fogadta szeretettel, támogatással A közelítő télről tanácskozókat. Inkább néhány villanásnyi hangulatjelentést illesztek ide Berzsenyi Dániel költeménye és életműve kapcsán, a (túl)feszített tempójú és színvonalas előadások közti szünetekből, nem hallgatva el a deklarált tapasztalatot: a kortársi irodalom-befogadásban alighanem Berzsenyi az a(z egyik) nagy poétánk, aki a legutóbbi évtizedekben az értési-értelmezési veszteség oldalán jóval több tételt volt kénytelen elkönyvelni, mint a nyereségén.

Celldömölkön az összevont intézményi életét egy-két hete kezdő Gimnázium kémia termében folyt az eszmecsere. A falakat ékesítő legalább négyféle Mengyelejev-rendszer a szünetben megihlette Sirató Ildikót és Antonio Donato Sciacovellit. Talán a vegytan tanárai sem törölték még le azóta a tábláról e periódusos névjegyet:


A játékos elmemű pompás példája természettudomány és széptan összefonódásának, és új utakat nyithat a szemiotikai alapú irodalomközelítés reáltudományi kontextualizálásának irányába. Szolgai mintakövetéssel sem vádolható a különleges táblaproduktum, hiszen az 1976-os, kettős Berzsenyi-évforduló alkalmából íródott számos hommage-vers mezőnyében Nagy László (a Ki viszi át a Szerelmet soraival maga is a tizenkettek egyike) a Berzsenyi szólítása mellé egy Töredékek Dani uraságnak című, személyesebb kísérő verset írt. A sok Berzsenyi-idézésben előforduló ,úr’, ,uraság’ megszólítás tekintélyetikájának poétikumáról többen értekeztek; a Dyni és az Urfi megnevezés viszont majdhogynem unikális.

A Kocsi-út az éjszakában nagykárolyi, érmindszenti megtárgyalásakor (mint valamennyi konferenciának, ennek is elkészült már a becses kötet-foglalata) a szervező Balázsok – a 12 legszebb magyar vers lehetetlent nem ismerő két segítő szentje – Ady nyomába futtatott két éji szekeret is, hogy játékos-komolyan idézzék meg 2011-ben ama 1909-es, verset szülő, „Minden Egész eltörött”-es kocsi-utat, az éjbe zörgő kocsizás-élmény mementóját. Most a Ság-hegyre tett kirándulással, naplemente-csodáló szőlőbirtoki vacsorával szereztek meglepetést, keltették fel a Berzsenyi-életforma korántsem mindig idilli összetevőinek egyikét. Mire oldalamon Follinus Anna fényképezőgépe megörökíthette volna a poharakban csillogó fehér bort, a tányérokba mert szarvaspörköltet, már nem voltak kielégítőek a fényviszonyok, illetve a poharak, tányérok már nem ebben a vendégszerető, telített formájukban mutatkoztak, s kezdetét vette az éji kráter-kirándulás (annak, aki vállalkozott rá; magam nem vagyok tanú). Néhányunknak akadt viszont egy nem kevésbé meghitt, noha kurta kerti ünnepünk. Ambrus Lajos, a Kortárs folyóirat Egyházashetyén élő író-főszerkesztője – bár éppen a szüreti munkákban serénykedett – pár percre a saját asztalához invitálta a konferenciáról magát épp szabadságolni tudó Végh Balázs Bélát, Hudy Árpádot, valamint e sorok íróját. Tekintetünk lényeges cselekményre irányul – Berzsenyi mai földije, szellemi-alkati íróutódja diót tör számunkra (már az odabent a legalább kétszáz éves házban történt koccintás után vagyunk):


„Harmóniás mozgások és antik pretextusok”, „kísérlet egy vers (félre)olvasására”, „szimbólum a szinte-romantikus klasszikában”, „elmúlás- és kerttoposzok”, „Csernely violás völgye”: a konferencia-előadások egyike érdekesebbnek bizonyult, mint a másik. S korántsem Berzsenyi neve volt minden tízedik szó: az olasz líra-rokonságoktól Csoóri Sándor Berzsenyi-beöltözésén át Jónás Tamásig, a csermely–Csernely párhuzamig  sok minden került színre Dyni Urfi ürügyén.

Mindazt, ami emlékezetes és hasznos, továbbgondolható és megosztható, őrzi a dióíz.


Tarján Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.