Felbőg egy motorbicikli és erős hangjától működni kezd az egyik parkoló autó riasztója.
          Anyám hív telefonon, nincs jól, úgy érzi, hosszú haldoklás vár rá, akárcsak apámra. Keddre hív ebédre a lányommal együtt. Szerencsére nem tudja, hogy a „hosszú haldoklás” már elég régen elkezdődött, hiszen születésünk pillanatától pusztulnak agysejtjeink (finomabban fogalmazva: egyre kevesebb lesz belőlük).
          Hideg a szoba. Felrázom a párnát, kirázom a takarókat. A vasárnap gyönyöre? Hol van az már, kedves Nagy László?! Borús reggel. Sötétség borítja a vasárnapot. Nem jön hegyeken szökellve a nap.
          Kelecsényi telefonál (Szabó Istvánról).
          Judit jön, meleg ételt hoz a hideg lakásba. Egy rokona még süteményt is küldött. Megeszem. Együtt megyünk le, hogy megnézzem az autóját. Nissan. Úton vagyunk. Egyenletesen suhan az autó Szentendre felé. Leányfalun kiszállunk egy cukrászdánál, majd lemegyünk a partra. Zajlik a Duna. Nem jut eszembe a szemközti falu neve. Jön át a kishajó a túloldalról. A vadkacsák körbeveszik. Töri a part menti jeget a hajó. A fagyott homokon és jégen lépegetünk. Egy eligazító táblán Judit felfedezi a szemközti falu nevét: Pócsmegyer. Móriczról és Márairól nyökögök valamit, amikor harangozni kezdenek Pócsmegyeren. Három óra. „Vajon miért harangoznak ilyenkor?” – kérdezem. Visszasétálunk a csinos autóhoz. Úton lenni, igen, ez lenne jó, és nem útban lenni. Huszonnégy órán át fenn lenni, beszélni, jazzt hallgatni, utcákat járni, kávét inni, vallani, önmagunk ellen is, írni, semmit sem elrejteni, mint a beatek. Tovább! Egyelőre vissza kell térnem egy halott baráthoz: Csajka Gábor Cyprianhoz. Vele foglalkozom. Vele vagyok együtt. (Megint egy halottal.) Éppen ezért el kell most búcsúznom: Ennél búcsúzóbb, ennél idegenebb már nem lehetek. Csak nehogy összekeverjenek minket! Ennél szeretőbb eszmélettel már nem emlékezhetek. Hogyan is írta a barátom? Most már pontosan kell idéznem: „Még hány búcsúzás, és még hányszor indulok sevissza-vissza. Aztán majd leülök, és a kihagyó, krákogó tollbetét ezt az egészet – persze csak a nyers felületét – így-úgy leírja, írja: mi tartja még az életünket –
          Visszajöttem a lakásba, Judit is megérkezett Tarkarétre, elrendezkedem, majd nemsokára arra eszméltem, hogy harangoznak. Beesteledett.
          A jövő héten elhagyom az ágyat, a teniszezők elhagyják Ausztráliát. Tovább!

Györe Balázs