hirdetés

Túlkorporálás

2015. november 30. - Technologie und das Unheimliche

A túlkorporálás poétikája egy olyan lehetséges esztétikai rendszerkritika tesztelése, amely nem egy vélelmezett külső pontból támadja a különböző esztétikai rezsimeket, hanem szívükbe költözik, és belülről hajtja szét, forgatja fel azokat. − A héten a Technologie und das Unheimliche projekt résztvevői írják a naplót. Elsőként Miklósvölgyi Zsolt bejegyzését olvashatják.

hirdetés

Kétségkívül van abban valami zavarbaejtően váratlan, amikor az ember a napi rutinnak megfelelően kinyitja reggel a laptopját, és az előző esti Skype-beszélgetés után megnyitott, ám teljesen üresen hagyott, cím nélküli Google Drive-dokumentumban a következő három mondat fogadja: “A korporatív terek imitációja és kisajtátítása. Az irodai tér sterilitása mögött “megbújó” hatalmi implikáció felmutatása. Túlkorporálás.”

Úgy hangzik, mint egy feszes, lényegretörő, azonnali végrehajtást szorgalmazó taktikai utasítás. Megnézem gyorsan a szerkesztési előzményeket: “utoljára frissitette Márió Nemes Z.”, az időpont: 10 óra 58 perc. Alig egy órája. Az előző este Márióval épp a T+U következő nagyobb projektjének koncepcióját egyezetettük, amit a berlini Zönötékával közösen valósítunk meg a 2016-os Transmediale keretében. A Transmediale Berlin egyik legfontosabb, több évtizedes múltra visszatekintő, művészet, technológia és kultúra határterületeit egybefogó fesztiválja, amelyhez évről-évre számos kísérő rendezvény is kapcsolódik, így például a CTM nevű elektronikus zenei fesztivál, vagy éppen a város független képzőművészeti és kulturális tereit aktivizáló Vorspiel eseménysorozat is. Az általunk tervezett kiállítás ez utóbbin belül fog megvalósulni a neuköllni Zönotéka projektteremben, amelyet Feles Máté képzőművész és Wolfram Beyer alapított, és amelynek kiállításait Máté mellett, Hunya Krisztina és Vera Nóra kurátorok szervezik.

Kép forrása: Technologie und das Unheimliche

Amióta lassan két éve megalapítottuk a Technologie und das Unheimliche (rövidítve: T+U) nevű kulturaelméleti fanzine-t, kiadói projektet és alkotói kollektívát (vagy ahogy egymás között gyengéden becézzük: a mozgalmat), az általunk kutatott tematikák általában olyan nem lineárisan szerveződő asszociációs pályákon érlelődnek ki, amelyekben képzőművészeti, zenei vagy filmes referenciák elegyednek kurrens kultúratudományos teoriákkal, privát poétikai megfontolások kollektív fantáziákkal. Nincs ez másként a mostani projektötlet esetében sem, amelynek tematikus fókuszában a transznacionális hadiipari vállalatok esztétikai stratégiái állnak. A kutakodásunk tárgya -- amelyet Márió tömör képlete is összegez -- az a sajátos esztétikai feszültség, amely a korporatív terek burokszerűen magába záródó ambienciája és az ezáltal ellepleződő, ám az elfedés retorikáját kiteljesítő építészeti gyakorlatok révén méginkább kitapinthatóvá váló, a korporációk valódi identitását megteremtő hatalmi struktúra között pulzál. Ez a fajta irritáció pedig a hadászati cégek már-már zavarbaejtően neutrális irodavilágait, és az azokat megteremtő térpszichológiai hadviselés technikáit boncolgatva csak tovább fokozódik.

Kép forrása: Swoffordconstruction.com

Ezeknek a kísérteties miliőknek a feltárása, a hálózatosan egymásba fonódó kutatási metodológiánknak megfelelően, egyúttal szorosan kapcsolódik a T+U vizuális világáért felelős Fridvalszki Márk képzőművész legújabb munkáinak tematikus irányvonalához is. Márk éppen a prágai Meetfactory művészeti központ rezidenciaprogramjának vendége, ahol olyan installatív képzőművészeti munkákat készít, amelyek a haditechnikai objektek fémesszürke ipari formavilágát absztrahálják “szikár geometriákká”. Ezeknek a műveknek az anyaghasználata ugyanakkor egy másik, a T+U szempontjából szintén hangsúlyos technológiát reflektálnak, nevezetesen a nyomdaipari sokszorosításét, hiszen ezek a képek és installációs elemek poszt-digitális printekként csupán csak “imitálják” a hadászati eszközök anyagiságát jellemző, CAD-programokkal tervezett, “szintetikusan csillanó” és “pengeéles”, aerodinamikus világát. Ezen ipari világok mögött pedig olyan globális nagyvállalatok húzodnak meg, mint amilyen például az amerikai Lockheed Martin, a katonai drónok gyártásában élenjáró Northrop Grumman, vagy éppen a isztambuli képzőművészeti biennálét is szponzoráló török KoçSistem.

Mark Fridvalszki: Series "Hagere Geometrie" (collage, paint on paper, din A4) 2015. 

Kép forrása: markfridvalszki.com

 

A terveink szerint a Transmediale alatt futó kiállítás során a galéria terében részletgazdag hűséggel megépítenénk egy általunk választott hadaiipari cég irodájának fogadó terét. A kiállító társművészek általunk kurált műveit aztán ebben a térben helyeznénk el oly módon, mintha csak azok a vállalati környezet megteremtését szolgáló berendezési tárgyak volnának. Az installáció részét képezné továbbá egy internetes stockáruházban vásárolt háttérzene, sőt, külön az alkalomra készülő, a tér egészét átható “céges illat” is -- mind-mind a “túlkorporálás” poétikájának jegyében. Mely poétika egyébiránt reflektálja azt a sajátos művészeti taktikát is, amelyet már a budapesti OFF Biennálé keretében megvalósult, a The Corporation (sic!) nevű technoművészeti kollektívával közös, InSecurity State nevű esztétikai államunk megalapítása során is sikerült túlsajátítanunk. A túlkorporálás poétikája egy olyan lehetséges esztétikai rendszerkritika tesztelése, amely nem egy vélelmezett külső pontból támadja a különböző esztétikai rezsimeket, hanem szívükbe költözik, és belülről hajtja szét, forgatja fel azokat.

Miklósvölgyi Zsolt

Technologie und das Unheimliche

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.