Nézem: kicsit mintha megöregedett volna a kezem.
          Havonta legalább egyszer elhatározom, hogy most már tényleg megveszem azt a kézápoló krémet, amit kifejezetten a háziasszonyoknak fejlesztettek ki az élelmes norvég kutatók, –bálnazsírból vagy micsodából – tudniillik a norvég bálnavadászok bálnazsírral (vagy ilyesmivel) kenték a kicserepesedő kézfejüket meg a kérges tenyerüket.
          Gumikesztyűben ugyanis nem tudok takarítani, mosogatni pláne nem, az olyan érzés, mint pincében a napszemüveg. Meg mindig ráragad a kezemre a gumi, feszegetni kell, és van benne valami gyárilag belerakott undokság, fehér púder, rémes – úgyhogy inkább puszta kézzel birkózom meg az edényekkel. Ha már nagyon összegyűltek. Persze van olyanom is, amikor vezeklésből háztartok. Már megint kéne takarítani, ráadásul csütörtökre - egészen kivételesen - vendégeket hívtunk, de mára még fel vagyok mentve, mert éles határidős munkáim vannak. Hajnaltól dolgozom, mert reggel 8-ra át kell küldenem a Kiadónak egy tartozást: a Doktor Dorka Durr hátsó borítójára szánt szövegemet. Két órán keresztül kínlódom négy-öt mondattal - bár tartok tőle, hogy még  így is „marketing szempontú” hibája lesz.
          Én háztartani is azért nem szeretek, rájöttem, mert nincs rá idő tökéletesen megcsinálni - akkor meg minek, ugye…
          K. Cs.-tól jön egy emil, hogy a Mesepoétikáról, Boldizsár Ildikó meseelemzéses-könyvéről írt kritikám már a jövő héten bekerül az És-be. Hurrá. Február óta tartoztam neki - meg magamnak – ezzel a kritikával. A könyvet ő találta ki nekem - engem meg telibe talált.
(Például a Hamupipőke és a rend című tanulmány).  És hát minél jobban érint valami, annál nehezebb írnod róla. Boldizsár Ildi azt állítja, mindenkinek megvan a maga saját meséje, amivel vissza lehet állítani a megbomlott egyensúlyt - ami többnyire a betegségek oka.
          Amúgy aki nem szerkesztett még sokszerzős kiadványt, annak halvány gőze sincs arról, hogy az micsoda meló. Én is csak a saját tapasztalataim óta tudom, hogy milyen nehéz a szerkesztő élete, ha cikkeket kell időre behajtania… ám a szerzőt néha tényleg leüti a hajókötél. Ilyen lidérces három hónap, mint ami elmúlt, már régen volt az életemben. K. Cs.-nak meg lehetett gyónni az Erzsi nénivel
(egyelőre csak annyit árulok el: eltartási szerződés) súlyosbított kórházas-mizériákat. K. Cs., mint egy tábori lelkész, pontosan érzi, hogy mikor mire van szükségem. Tudja, mikor kell iciri-piciri szigor, és hogy mikor szükséges empátia meg türelem. (Egyszer megkérdeztem egyébként: az derült ki, én csak a Második Leglassabb szerzője vagyok.) Mikor jártam úszni, és láttam a sok aranyozott hála-feliratot a Lukács falán, „Áldott gyógyulásom emlékére” meg ilyesmik, akkor arra gondoltam, ha egyszer lesz pénzem, csináltatok egy csinos kis márványtáblát:  „Türelmes szerkesztőmnek”.
          „… [A]z elkeseredés mélypontján hangyák vagy galambok sietnek Hamupipőke segítségére”- írja Boldizsár Ildikó. „Honnan jönnek ezek a hangyák és galambok? A mélyből és magasból, vagyis olyan helyről, ahol a rejtett erőtartalékok és az ösztönök szunnyadnak. Aki jól figyel, és nagyon szeretne valamit, az kapcsolatba tud kerülni saját erőtartalékaival, s olyan helyeken is segítőtársakra talál, ahol nem is gondolta volna”.
          Azt is Boldizsár Ildikó könyvéből tudtam meg egyébként, hogy P. S. Travers, gyerekkorom egyik kedvenc könyve, A csudálatos Mary szerzője - nő. Érdekes a hasonlóság, és sokat elárul a  világunkról, hogy az angol kiadó a Harry Potter írónőjének nevét az első könyvnél szintén csak a kezdőbetűkkel engedte jelezni - mondván, hogy a férfi írót többen veszik…
          Amúgy - micsoda véletlen - én is épp mesekönyvet szerkesztek. A már betördelt szövegből sajnos húzni kell, illetve néhol hozzáírni. Tündérpor a címe – mikor először olvastam, a haló por jutott az eszembe. Elhamvasztott tündérek pora? Persze nem erről van szó... Tótfalusi István zseniális, például a tündéreken kívül egzisztáló földi halandókat bumfordoknak fordítja – ez az a gyakori eset, mikor a fordítás sokkal jobb, mint a nyálasan hollywoodi eredeti (bocs, Kiadó).
          Alighogy nekiállnék a Tündérpor meghúzásának: váratlanul fájni kezd a fejem. Ez sajnos az. Migrén. Gyorsan beveszek egy kábító bogyót, hogy megelőzzem a hányást, jéghideg zuhany alá nyomom a fejem… Legalább három-négy hasznos órát vesztek a napból, de jobban leszek. Mázli. Próbálok rájönni, hogy a rossz időn meg a kialvatlanságon kívül mi válthatta ki. Vagyis, hogy mi lehet a konkrét jelentése. Nagyjából rájövök: a drága B. K.-tól kaptam egy tájékoztató emilt, a Lehet Hogy Komoly Ügyben. Már migrén-szakértő lettem, múltkor a neurológián többet tudtam, mint az orvos. Ő ugyanis a betegségek jelentésével nem kalkulál.
          Késő délután a fiúk mobiltelefon-reklamációt (cserét) intéznek a Mammutban. Nagyon édesek: szemmel láthatóan félszavakból is értik egymást, hazatérve a használati utasításos füzetecskét tanulmányozzák elmerülten, felajzottan csilingelnek a csengőhangokkal.
          Mesebeli fordulat: lefekvéskor a szemetesben K. megtalálja a sárga köves ezüstgyűrűmet. Amikor mosogattam, lehúztam, és valahogy beleeshetett. Nyilván.
          Veszélyes dolog a háztartás.

Csontos Erika